A kormány döntött: Szűréssel fékezik meg a járvány terjedését, a lockdown nem elég

A kormány döntött: Szűréssel fékezik meg a járvány terjedését, a lockdown nem elég

Egészen este hét óráig kellett várni a kormánysajtóra, ahol ismertették döntésüket az országos tesztelésről. A kormányfő Igor Matovič elnézést is kért az újságíróktól, akik egész hétvégéjüket a kormány épületében töltötték.

A lockdown önmagában nem elég, túl sokáig tartana kihozni az országot a kedvezőtlen járványhelyzetből, mondta kormányfő. De nem tenni semmit azért, hogy ezt a folyamatot meggyorsítsuk és az egészségügyet tehermentesítsük, az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, büntetendő cselekmény lenne. Ezért úgy döntöttünk, hogy kombináljuk lockdownt a masszív tömeges teszteléssel, a screeninggel, tette hozzá.

A kormányfő hangsúlyozta ez közös munka lesz, úgy mint novemberben. Mentsük meg együtt ez életeket! ennek a jelmondatnak a szellemében fognak eljárni.

A fő cél az elhalálozások számának és a kórházban ápoltak számának csökkentése, még mielőtt a brit mutáció túlságosan elterjedne nálunk. Nagy-Britanniában hat hét alatt 15 százalékról 80 százalékra emelkedett az új mutáció elterjedése.

Fontosnak nevezte  a gyermekek mielőbbi visszajuttatását az iskolába, két héten belül. Cél a gazdasági károk megelőzése. Ezért fontos, hogy lockdown minél jobban lerövidüljön.

Matovič szerint A screeninggel pontos képet kapunk a szlovákiai állapotokról. Lényeges a cégek alkalmazottainak és a mobilis embereknek a tesztelése, főleg azokének, akik tömegközlekedéssel utaznak munkahelyükre. Segítsünk a járásoknak minél előbb áttérni a Covid-autoamtákra, a regionális helyzet ismeretében, mondta.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a helyzet kritikus, de lassacskán elkezdenek csökkenni a számok, kezdhetünk gondolkodni azon, mit és mikor nyissunk ki, mikor vehetik igénybe a polgárok az egyes szolgáltatásokat. Örömét fejezte ki, hogy a kormány többórás vita után úgy döntött, hogy kontinuális screeninggel  átteszteli a lakosságot.

Hírdetés

Ez január 18-án kezdődik és január 26-ig tart. Több helyen lehet teszteltetni, 250 tesztelőegység lesz, ahová előzetes bejelentkezésre is lehet menni, a cégekben is beindul a tesztelés.

Az önkormányzatokra is számítanak, a költségeiket megtérítik. A cél,hogy minden egyes ember, aki le akarja teszteltetni magát, ezt megtehesse. Meghosszabbították a kijárási tilalmat február 7-ig.

Január 27-től azok, kik nem tudnak home office-ban dolgozni, azoknak negatív teszteredményre lesz szükségük a munkába lépés előtt.

Ugyanerre van szüksége annak, aki a természetbe akar kimenni, 15 éves kortól 65 évig. Kivételek továbbra is lesznek.Az ellenőrzést a rendőrség végzi. Pénteken a szokásos sajtóértekezleten kiderül, hogy melyik járás milyen helyzetben van. A 37 legrosszabb helyzetben lévő  járás ezt a tesztelést megismétli.

A többi járás lakosságának, nem kell, hogy a február 3-tól tesztekkel rendelkezzen. Ha az országos szűrés jól végződik, akár február 1-től életbe léphet a Covid-automata, Szlovákia a bordó fázisba kerülhet. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan megnyílhatnának az iskolák.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint nemcsak az életet, a munkát is védeni kell. A jelenlegi helyzetben az emberek háromnegyedének otthon kellene maradnia. Ezért sikerült megegyeznünk az országos szűrésben, hogy az emberek ne maradjanak munka és jövedelem nélkül.

Ebben a helyzetben a gócpontokat kellene tesztelni, ez volt az elképzelésük, de a helyzet az, hogy jelenleg minden járás gócpont. A kormány segíti az önkormányzatokat: ingyen fogják biztosítani a teszteket, 5 eurót fizetnek minden egyes elvégzett teszt után, a munkaadó is megkapja a teszteket ingyen és 3-3,50-es támogatást egy főre.

S hogy van-e értelme a tesztelésnek? A miniszter felhozta Trencsén, Kassa és Nyitra példáját. Ez utóbbi helyen egyik hétről a másikra a pozitivitás 52 százalékkal csökkent.

A polgároknak most 9 napjuk lesz arra, hogy abszolválják ezt a tesztet. A járások minden héten tudni fogják, milyen a helyzetük. A fényt az alagút végén abban látja, hogy a Covid-automatára való áttéréssel a húsvétot már családi körben tölthetjük.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »