A korai magyar történetet kutató régészek Nyugat-Kazahsztán térségét is vizsgálják

A korai magyar történetet kutató régészek Nyugat-Kazahsztán térségét is vizsgálják

A mai Kazahsztán északnyugati, illetve a Kaukázus északi részén is ismerünk immár olyan leleteket, amelyek feltételesen kapcsolatba hozhatóak a magyarság őstörténetével.

 

Az is valószínűnek tűnik, hogy a lemezekkel díszített tarsolyok „divatját” a magyarok honosították meg a Kárpát-medencében.

„A régészetnek nem elsődleges feladata eldönteni, hogy merre és mennyi ideig vándoroltak a magyarok. Számunkra a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereinek meghatározása a legfontosabb. Ugyanakkor módszereink alkalmasak a különböző történeti koncepciók alátámasztására vagy cáfolatára” – mondta a 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián elhangzottakat értékelve Türk Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének adjunktusa.

A tanácskozáson immár öt ország – Magyarország, Moldova, Ukrajna, Oroszország és Kazahsztán – magyar őstörténettel is foglalkozó régészei számoltak be legújabb eredményeikről. Hasonló léptékű konferenciát korábban még nem tartottak Magyarországon. Először történt meg az is, hogy a hazai nagyközönség magyar szinkrontolmácsolással követhette végig az orosz nyelvű előadásokat és a talán még ennél is érdekesebb vitákat. A tudományos ülést az MTA BTK Őstörténeti Témacsoportja és PPKE BTK Régészeti Tanszéke szervezte. Az érdeklődést jelzi, hogy a két legnagyobb hazai régészeti magáncég is támogatta a rendezvényt.

A kelet-európai szakemberek közül többen is új és további ásatásokat, illetve természettudományi vizsgálatokat is igénylő eredményekről számoltak be. “Az Urál és a Kárpátok közötti térség természetesen már korábban is ismert volt magyar szempontból, de a forrásszegénység miatt még ma is örülnünk kell minden egyes újonnan feltárt, vagy a múzeumi raktárakban felbukkanó leletnek. Ám a napjainkban folyamatosan bővülő kelet-európai kora középkori régészeti hagyatékban immár újabb régiókból is ismerünk »magyargyanús« leleteket” – mondta Türk Attila.

Forrás: A honfoglalók viselete – Magyar őstörténet 1. Budapest 2014. Szerk.: Sudár Balázs-Petkes Zsolt

 

Kiderült például, hogy az északnyugat-kazahsztáni Aktobe környékén a múlt század vége óta egyre nagyobb számban kerülnek elő olyan sírleletek – övdíszek és lószerszámok tartozékai –, továbbá kerámiák és ékszerek, amelyekhez hasonlókat csak sokkal északabbra, a Káma medencéjében, Ufa környékén, illetve Délnyugat-Szibériában találtak.

A leletanyag alapján feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben a Kr. u. VIII-IX. században.

Talán nyugatra költözésük okát láthatjuk abban a feltételezésben, hogy szembekerülhettek a besenyők és oguzok délről érkező törzseivel a nyugat-kazahsztáni sztyeppék birtoklásáért vívott küzdelemben. „Ez a teória valóban új, de ha belegondolunk, egyáltalán nem meglepő, hiszen a térképre nézve azt látjuk, hogy mind az Urál hegység déli része, mind pedig az azt övező sztyeppei térség a mai Kazahsztán északnyugati régiójában folytatódik. A VIII. és IX. században pedig nem voltak olyan határok, mint manapság. A magyarok elődei ekkor már nomád, vándorló életmódot folytattak, így egyáltalán nem zárható ki az ottani megjelenésük” – mondta Türk Attila. A régész szerint a Baskíriához délről közvetlenül kapcsolódó északnyugat-kazahsztáni térségben azért is érdemes lesz ásatásokat folytatni, mert az ottani leletek kulcsfontosságúak lehetnek az ősmagyarok és besenyők közötti ütközőzóna, illetve kapcsolataik időrendjének meghatározása szempontjából.

Rozettás lószerszámveretek az Ujelgi (Cseljabinszk, Oroszország) temető leletanyagából
Fotó: Szergej Arkanov

 

A Kárpát-medence honfoglalás kori régészeti hagyatékához közeli párhuzamokat mutatott be egy szentpétervári régész a Kaukázus északi részéről. Ezeket a leleteket egy moszkvai magángyűjteményben őrzik. Ezek közül anyagát, készítési technikáját és ornamentikáját tekintve számos tárgy nagyon hasonlít a honfoglaló magyarok által viselt öv- és lószerszámveretekre. Előkerültek a magyarokéihoz hasonló szablyák és nyeregdíszek is. Türk Attila szerint a Kaukázus északi előtere a korábbi kutatás alapján két szempontból lehet érdekes. Egyrészt nyelvészeti okokból. A kutatók, köztük főként a turkológus nyelvészek egy része ugyanis a magyarok elődeinek szállásterületét a Kr. u. V–VII. századtól a kaukázusi vagy más néven Kubány vidéki őshazába „költöztette”. Feltételezésük szerint a magyar nyelv ótörök jövevényszavai ott kerülhettek a magyar nyelvbe. Érvelésük szerint e jövevényszavak között olyan növénynevek vannak, amelyek csak ebben a régióban voltak honosak, északabbra nem, mint például a körte. „Nyelvészeti kérdéseket természetesen nem vagyok hivatott megítélni, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a rendelkezésünkre álló adatok alapján ebben a térségben nem éltek török nyelvű népek. Az iráni nyelvű alánok alkottak itt egy meglehetősen szilárd birodalmat a Kr. u. III–XIV. század között” – mondta Türk Attila. A Kaukázus északi előterével kapcsolatos másik érdekes szempontnak azt a bizánci forrásból származó adatot nevezte, amely szerint a magyarok egy része leszakadt a többiektől, és valószínűleg a Kaukázus vidékén telepedett le: „Ennek az eseménynek eddig régészetileg semmilyen leletanyagát nem sikerült kimutatnunk. Talán most lesz rá lehetőségünk.

Valóban nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag, amelyet Magyarországon első alkalommal most mutattak be.

Kár, hogy egyelőre csak szórványleleteket ismerünk a térségből. Bízom benne, hogy egyszer ennek a kapcsolatnak az okát, történeti hátterét is meg fogjuk tudni válaszolni, ugyanakkor az eddig megismert leletek egyöntetűen a X. századra keltezhetők jellegük alapján.”

Jellegzetes alakú X. századi nyeregveretek rekonstruált nyeregkápán elhelyezve a Kaukázus
térségéből. Mardzsani-gyűjtemény, Moszkva.Fotó: G. Szapozsnyikov

 

Valószínűleg a magyar törzsekhez köthető a korabeli viselet egy fontos kiegészítőjének meghonosítása a Kárpát-medencében. Mint az a konferencián elhangzott, a fémdíszekkel ékesített bőrtarsolyok, amelyek divatja a IX. század végén terjedt el a Volga és az Urál közötti térségben is és a magyar törzsekkel érkezhettek meg Pannóniába. Az apróbb, pl. tűzgyújtáshoz szükséges eszközök, kések tárolására alkalmas, kisebb veretekkel vagy teljes lemezekkel díszített tarsolyokról a magyar honfoglalás előtti időszakból ugyanis nem tudnak a régészek a Kárpát-medencében. „Az elképzelés a tarsolylemezek keleti eredetéről meglehetősen valószínűnek tűnik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a viseleti elem később a Volga-Urál térségében élő más népeknél, illetve a helyben maradt magyaroknál is előfordult, vagyis a Kárpátoktól keletre önmagában nem alkalmas a magyarság vándorútjának megrajzolására, legalábbis ha régészeti összefüggések nélkül, szórványleletként kerül elő” – mondta Türk Attila.

Növényi mintás ezüstveret az Ujelgi temető leletanyagából Fotó: Szergej Arkanov

 

A régész felhívta a figyelmet egy, a leletek történeti értékelésével kapcsolatos fontos szempontra. Ha valaki környezetéből és régészeti összefüggéseiből kiragadva próbál értékelni egy-egy tárgyat, mert az például hasonlít egy honfoglalás kori lelethez, bizonyos esetekben téves következtetésre juthat. „Leegyszerűsített a példa, de ma sem csak kínaiak használnak Kínában készült tárgyat. Nem volt ez másként korábban sem. És ez még akkor is igaz, ha az akkori kereskedelem jelentőségét és mértékét természetesen nem lehet a maival összehasonlítani.” Szerinte a lényeg az, hogy ott, ahol „magyargyanús” régészeti nyomok bukkannak fel, a régészeti leletanyagot és a temetkezési szokásokat együtt kell vizsgálni, ráadásul nem pusztán egy-egy sír, hanem a teljes temető, illetve a tágabb mikrorégió kitekintésében.

Egy Kelet-Európában előkerülő tarsolylemez nem jelent feltétlenül magyar tulajdonost.

Azonban ha a temetkezési szokások és a sírmellékletek is hasonlóak, ráadásul mindez egy adott régió több temetőjében is tendenciaszerűen feltűnik, akkor a kapcsolatot már sokkal megalapozottabban tételezhetjük fel. „Ha pedig az archeogenetikai vizsgálatok esetleg rokonságot mutatnak majd ki a honfoglalás kori és e hasonló, kelet-európai leletek tulajdonosai között biológiai értelemben, akkor természetesen történeti következtetéseket is bátrabban lehet levonni – mondta Türk Attila. Hozzátette: a vándorló magyarok hagyatékának meghatározására az új kelet-európai leletek alapján jelenleg azt a feltételt fogalmazta meg a szakma, hogy egyszerre mutassanak kapcsolatot a Dél-Urál és a Volga térségének kora középkori leleteivel, illetve a Kárpát-medencében talált X. századi hagyatékkal. Ukrajna területén az elmúlt tíz évben immár komoly mennyiségben láttak napvilágot ilyen leletek. A régészek ezért alkalmasnak találják a további kutatásra ezt a jelenleg alkalmazott kritériumot.

„Rendkívül érdekes felvetés, de még sokat kell dolgozni az igazolásán” – értékelte a régész azt a szintén a konferencián ismertetett, moldáviai régészektől eredő elképzelést, amely szerint a magyarok komoly szerepet játszhattak a Dnyeszter és a Kárpátok közötti terület történetében a 830 és 940 közötti időszakban, vagyis még 895-ös Kárpát-medencei beköltözésüket követően is. Ők késleltethették például a Kijevi Nagyfejedelemség térnyerését és a skandináv eredetű kulturális befolyás elterjedését a térségben. “Valóban nehezen magyarázható, hogy az ott élő két szláv törzs, az ulicsok és a tivercek miért csak a 940-es években kerültek a Kijevi Nagyfejedelemség (Kijevi Rusz) fennhatósága alá, holott a terület meghódítására már 885-től történtek kísérletek. A források ellenük vezetett sikertelen hadjáratokról szólnak, ez pedig a magyarok segítségét feltételezi. A katonai jelenlét mellett feltehetően a kulturális jelenlét is érvényesült, mivel innen hiányoznak a 10. század első felére tehető, Kelet-Európa-szerte elterjedt, jellegzetes varég és rusz leletek, előfordulnak viszont olyanok, amelyek a honfoglalás kori hagyatékkal mutatnak párhuzamot” – mondta Türk Attila.

Növényi mintás ezüstveret az Ujelgi temető leletanyagából
Fotó: Szergej Arkanov

 

A múlt minél pontosabb megismerésén dolgozó szakemberek egyre több információval rendelkeznek. „Az adatbázisunk már jóval nagyobb, mint a múlt század második felében dolgozó régészeké volt, de még mindig az az elsődleges feladatunk, hogy újabb és újabb leleteket kutassunk fel, és elérhetővé tegyük azokat mindenki számára.

Ebben a munkában együttműködésre kell törekedni kelet-európai kollegáinkkal, hiszen vitathatatlan, hogy ők ismerik a legjobban a saját régiójukban feltűnő régészeti leletek időrendjét.

Közös ásatásokat kell kezdeményeznünk minél több olyan területen és mikrorégióban, amely a magyar etnogenezis szempontjából számításba jöhet.

Az Ujelgi temető helyszíne és feltárásaFotó: Szergej Arkanov

 

Ezt a munkát Budapestről, egy íróasztal mellől nem lehet elvégezni. A régi forrásainkat agyonelemeztük már, adatok nélkül pedig gyakran csak a spekuláció marad, ami önmagában nem visz előre. Úgy gondolom, joggal bízhatunk abban, hogy a következő években felgyorsulnak a keleti kutatások, és pár év múlva a leletek jóval nagyobb adatbázisa alapján még megalapozottabb következtetéseket vonhatunk majd le” – mondta a régész, aki magyar őstörténeti kutatásainak további ösztönzésére 2016-ban az MTA-tól Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert.

A magyar őstörténet régészeti kutatásának nemzetközi konferenciasorozata a tervek szerint két év múlva a moldáviai Kisinyovban folytatódik. Azt követően pedig a Volga-vidékén rendezik majd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »