A Konzervatív Párt vezetőválasztásának második fordulója: Johnson

Egy jelölt, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában, amelyben ismét a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot.

A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben tíz jelölt indult.

A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, pénteken pedig egy jelölt visszalépett, így a keddi második fordulóban hatan indultak, és a szavazás után öten maradtak versenyben.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság kedd esti bejelentése szerint a második fordulóban – amelyben a 313 fős konzervatív frakcióból minimum 33 képviselő voksára volt szükség a bennmaradáshoz – Boris Johnson 126 szavazattal végzett a mezőny élén.

Johnson az első fordulóban 114 voksot kapott.

Dominic Raabra 30 képviselő szavazott, így Raab nem jutott tovább a következő fordulókba.

Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter 46, Michael Gove környezetvédelmi miniszter 41, Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter 37, Sajid Javid belügyminiszter 33 szavazatot gyűjtött a keddi frakciószavazáson.

Javid kampánystábja kedd este közölte, hogy a belügyminiszter nem lép vissza, annak ellenére sem, hogy éppen a minimálisan előírt szavazatszámmal, az utolsó helyen maradt a versenyben.

Hírdetés

A legnagyobb meglepetést Rory Stewart, a mezőny leginkább EU-párti tagja okozta, azzal, hogy az első fordulóban begyűjtött 19 voksához képest kedden csaknem megkétszerezte eredményét.

Stewart határozottan eleveti a megállapodás nélküli Brexit gondolatát, azzal az érvvel, hogy a rendezetlen kilépés súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak.

Raab személyében ugyanakkor a mezőny egyik leginkább keményvonalas Brexit-párti tagja esett ki a versenyből kedden.

A volt Brexit-ügyi miniszter saját pártján belül is komoly bírálatok kereszttüzébe került, miután a minap kijelentette: az új miniszterelnök vezette brit kormánynak akár a jelenlegi parlamenti ülésszak lezárásával is meg kell akadályoznia, hogy a parlament valamilyen módon elejét vegye a megállapodás nélküli kilépésnek az EU-ból.

A keményvonalas tory Brexit-tábor frontemberének Boris Johnsont szokás nevezni, de azt a gondolatot még ő sem vetette fel, hogy az új miniszterelnöknek a parlamenti ülésszak idő előtti lezárásával kellene biztosítania a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét.

Johnson nem sokkal a vezetőválasztási kampány kezdete előtt leszögezte, hogy ha ő lesz az új brit miniszterelnök, az Egyesült Királyság október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig elfogadott megállapodás a távozás feltételrendszeréről, akár nem.

Boris Johnson azonban a múlt hét elején tartott kampánynyitó beszédében árnyalta ezt az álláspontját. Kijelentette: ha őt választják miniszterelnökké, az ő célja sem a rendezetlen, megállapodás nélküli kilépés lenne, de azt tartja felelős magatartásnak, hogy a brit kormány e lehetőségre is előkészületeket tegyen.

A menetrend szerint a következő frakciószavazási fordulókat szerdán és csütörtökön tartják, és a cél az, hogy csütörtökre már csak két jelölt maradjon versenyben.

Közülük – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Ha a jelenlegi ütemterv marad érvényben, a megválasztott utód a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »