A könnyelmű hibák miatt bánkódik a Fradi edzője

A könnyelmű hibák miatt bánkódik a Fradi edzője

Dicsérte a Ferencvárost a Real Betis edzője.

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a végeredménnyel nem, együttese teljesítményével viszont elégedett volt a Real Betistől elszenvedett 3-1-es Európa-liga vereség után.

Az osztrák szakember a sajtótájékoztatón hozzátette, kicsit balszerencsés volt csapata, amely összességében jó mérkőzést játszott egy olyan ellenféllel szemben, amely magabiztosan tartja a labdát és rendkívül keveset hibázik.

„A teljesítménnyel elégedett vagyok, az eredménnyel nem. Nem könnyű arra felelni, min kellene változtatni ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Mindkét eddigi meccsen megvoltak a helyzeteink,

azt kell kiküszöbölni, hogy ne kövessünk el olyan könnyelmű hibákat, amikből ma is kaptunk a gólokat. A Betis-szintű ellenfelek ezeket azonnal kihasználják.”

Hírdetés

Botka Endre, a Ferencváros válogatott védője kiemelte, az ilyen topcsapatok ellen apróságok döntenek, ezúttal pedig két elkerülhető gólt is kaptak. Hozzátette, a csapat megmutatta, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben is képesek kontrollálni a mérkőzést egyes periódusokban, és nemcsak a védekezéssel törődnek.

„Nem is voltak túl nagy helyzeteik, nem is birtokolták csak ők a labdát, ráadásul mi is jól építettük a támadásainkat, tudtuk tartani labdát. Ezekre lehet építeni,

A vendégeket irányító Manuel Pellegrini – aki az 50. sikerét érte el, öt csapattal, a nemzetközi kupákban – elmondta, elégedettek az eredménnyel, és különösen jó érzés volt, hogy végre idegenbe is el tudták kísérni szurkolói a gárdát. Hozzátette, a Ferencváros lélektanilag a legrosszabb pillanatban, a félidő előtt egyenlített, de szerencsére fel tudtak állni ebből.

A korábban a Real Madrid és a Manchester City kispadján is ülő szakember megjegyezte, a Ferencváros ma és a Leverkusen ellen is remekül futballozott, és bármire képes lehet a folytatásban.

A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2-1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »