A kommunizmus új ruhája

Az Egyesült Királyságban mintha egy kisebb botrány látszana körvonalazódni.

Jeremy Corbynról, a Labour Party vezetőjéről kiderült, hogy 1986-ban a csehszlovák kommunista állambiztonság, az StB beszervezte. Akik azt hiszik, hogy nem jól olvassák a dátumot, tévednek: igen, a glasznoszty és a peresztrojka idején, a „liberalizálódó” gorbacsovi szovjet kurzus idején. A StB elsősorban persze nem a csehszlovák igényeknek megfelelően dolgozott, hanem a Varsói Szerződésen belüli munkamegosztásnak megfelelően a szovjet gazdák irányításával végezte a tevékenységét. Az előkerült adatok szerint Corbyn közönséges kommunista ügynök, aki sietett elárulni a hazáját. Ezzel persze nem volt egyedül: az angol (szélső)baloldal képviselői akkoriban nem riadtak vissza az olyan elmebeteg kijelentésektől sem, miszerint Thatcher el akarja gázosítani a brit munkásosztályt.

Vajon hány ilyen figura lehet, mint James Corbyn? És vajon fel kell-e adniuk közéleti karrierjüket ilyen terhelő adatok fényében? Keserűen megjósolhatjuk: nem valószínű. A kommunizmus még mindig bocsánatos bűn, illetve a kommunizmus bűnei még mindig bocsánatos bűnök. Idehaza nemcsak egy pufajkás karhatalmista (Horn Gyula), hanem egy D-209 fedőnevű állambiztonsági tiszt is kormányfő lehetett a haladó, liberális értelmiség támogatásával. Igen, lehet, hogy fanyalogtak, na de még mindig jobb az egykori, átmentett kommunista mint bármi, ami a jobboldalon van! Mostanában pedig egy olyan ember neve (Balázs Péter) is szóba jöhetett kormányfőjelöltként, akiről egyértelműen kiderült, hogy szintén a hálózat része volt: „a katonai társszerv intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat”.  Az ügy két fontos tanulságot takar: az egyik, hogy a hálózat nem egyszerűen „ügynökökből” állt, illetve, hogy az egykori kommunista hálózat tagja milyen könnyedén illeszkedik bele az Új Hálózat szintén szélsőbaloldali, világátalakító-megváltó mozaikjába. Balázs Péter karrierje ugyanis példaértékű: nemcsak uniós biztos volt, hanem Bajnai Gordon külügyminisztere is. Jelenleg a CEU tanára, illetve a legutóbbi napokban a Transparency International szokásos jelentését kommentáló szakértő is volt. A szóba forgó jelentés lényegében szóra sem érdemes: elfogultsága, megalapozatlansága már a bemutatón kiderült. Inkább az az izgalmas: hogy van az, hogy haladás mainstream erői mindig gond nélkül fognak össze a volt kommunista birodalom kiszolgálóival? Ez nem most kezdődött. A lengyel szamizdat-mozgalom egyik vezéralakja így írt erről: „A hetvenes években kellemetlen meglepetés volt számomra, hogy számos nyugati barátom, aki a liberális demokrácia elkötelezett hívének mondta magát, különös engedékenységet és empátiát mutatott a kommunizmus iránt”. Nehogy azt higgyük, hogy ez valami közép-európai sértődöttség. John O’Sullivan ugyanezt állapította meg a másik oldalról: „Nyugat-Európában, a magánszektor és a közintézmények is, beleértve az Európai Unió testületeit is, olybá tűnnek, mintha az egykori kommunistákat rokonléleknek tartaná az egykori ellenzékieknél, a politikában és az üzletben egyaránt.”.

Ez nem is csoda: hiszen az önmagát „mainstreamként” definiáló progresszív-haladó erők, akik liberális demokrácia alatt szélsőbaloldali társadalomátalakítást értenek, egyértelműen szellemi elődeik nyomdokain járnak. Jelen pillanatban a harc immár faji alapokon is folyik: a „fehér előjogok” ellen vívott küzdelem voltaképpen nem más, mint a nemzetállamok, a család és keresztény hit elleni újabb átfogó támadás.

A fő célpontok 1917 óta nem változtak. Csak ne felejtsük: 100 év kísérletezése eddig 100 millió halálos áldozatot követelt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »