A kommunizmus elüldözött, a hazám visszafogadott

Főnemesi, történelmi család sarjaként volt ötvenhatos emigráns, nemzetközileg elismert szakember, a rendszerváltozás után a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, washingtoni nagykövet. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank elnökének főtanácsadója, a Corvinus Egyetem tiszteletbeli doktora, a francia becsületrend tulajdonosa. Gróf Szapáry György közgazdásszal beszélgettünk.

Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy sikerült felújítani felmenői, a Hadik-Barkóczy család sírjait. Amint ott nyilatkozta, a családja iránt érzett kötelességből. Milyen örökséget jelent grófi családba születni, a felmenői között tudni miniszterelnököt, főispánokat, vagy az egyik leghíresebb huszárgenerálist?

Fontosnak tartom Széchenyi István azon mondását, miszerint ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit. Az a sors adatott meg számomra, hogy voltak nemzetépítő  felmenőim, viszont a családunkat az ötvenes években meghurcolták, szüleimet bebörtönözték, minket, gyerekeket kitelepítettek. A családom előrelátóbb tagjai már 1947–48 körül elhagyták Magyarországot, a többiek és jómagam pedig 1956-ban. Én 1990-ben hazajöttem, de rajtam kívül a Szapáry-ágból nem él senki Magyarországon. A Hadikok is mind elhagyták az országot,  kivéve egy Hadik fiút, aki Magyarországon született, és itt él, mert az édesapja hazaköltözött a rendszerváltozás után.

Kötelességemnek éreztem, hogy a lerombolt, feldúlt történelmi családi sírhelyeket rendbe hozassam. Családom egy-két sírhelyéről  tudtam, és azokat már rendbe is hozattam, de jó néhányról  nem volt tudomásom, ahogy ezekről a Csicsva váraljaiakról sem.

A ’90-es évek közepén ellátogattam Pálócra és Tavarnára, amelyekről a történelemkönyvek és a családfa is említette, hogy ott Hadikok éltek. Ekkor szereztem tudomást ezekről a csicsvai sírokról.

A kastélyokat elbontották?

Pálócon a kastélynak már nyoma sincs, benőtték a fák. Valószínűleg a háborúban megsérült, és a helybeliek széthordták építőanyagnak.

Onnan nem messze van Tavarna, amelynek a kastélyáról azt írják, hogy a németek hadikórháznak használták, és visszavonuláskor felgyújtották. Az is szét lett hordva, ma egy focipálya van a helyén. Hazafelé tartva Csicsva vára alatt egy kápolna és egy temető felett pillantottam meg a romokban heverő sírokat, amelyeken ki tudtam betűzni, hogy ott anyai nagyapám, Hadik Béla nyugszik. Ott nyugszik még a testvére, Sándor, valamint  szüleik és a nagyszüleik. A birtokot a Barkóczyak kapták hitbizományként, majd a 19. század közepén, mivel fiúörökös nem volt, Barkóczy Ilonát, dédnagyanyámat császári engedéllyel fiúsították, hogy a birtokot megörökölhesse. Őt vette feleségül Hadik Béla ellentengernagy, és ezután az elsőszülött fiuk és annak utódai viselik a Hadik-Barkóczy nevet. A többi fiú és leszármazottaik a Hadik nevet viselik.

Nagyon rossz állapotban voltak a sírok?

Igen. Megrongálódtak vagy megrongálták azokat. Már akkor eldöntöttem, hogy fel fogom újítatni a sírokat, bár probléma volt, hogy nem beszélek szlovákul. A sors úgy hozta, hogy találkoztam a Kassán élő Reiter Flórával, aki felajánlotta segítségét. Az ő közreműködése nélkül ez nem tudott volna megvalósulni.  A felújítás során többször voltam lenn Kassán és a síroknál, amelyek rendbetételének megünneplése október 3-ára lett kitűzve, amit azonban a járvány meghiúsított.

A szlovákok a magukénak tartják Hadik Andrást is, hiszen a liptószentmiklósi hadiakadémiát is Ondrej Hadík (ejtsd Hagyík) után nevezték el. Folytassuk azzal, hogy ön nagyon sikeres karriert futott be. Maga a családi háttér adott ehhez energiát? Törekvést arra, hogy a legjobbak között legyen?

Valamilyen szinten ez biztos szerepet játszott. Nem Magyarország üldözött el a hazámból, hanem a kommunizmus. Szüleimet koncepciós perben elítélték, és börtönbe vetették őket, minket, gyerekeket pedig a nagynénémmel együtt kitelepítettek. Mint „osztályellenséget” állami gimnáziumba nem vettek fel, veszítettem is egy évet, majd Pannonhalmára kerültem a bencés  gimnáziumba. Ilyen előzményekkel számomra nem volt ígéretes jövő a kommunizmusban, ezért 1956-ban megragadtam a kínálkozó alkalmat és Ausztriába menekültem.

Egész életemben az volt a vágyam, hogy megérjem a kommunizmus végét, és hazatérhessek Magyarországra. Úgy terveztem az életemet, hogy soha nem fogok visszatérni , de úgy éltem az életem, hogy ez bármely pillanatban megtörténhet, ha a kommunizmus megbukik.

És ez így is alakult, már 1990. április 8-án a szabad választások második fordulójának a napján hazatértem.

Azért ne siessünk annyira előre. Hogy sikerült ’56-ban átlépnie a határt?

Hírdetés

November 12-én két iskolatársammal együtt megszöktünk a pannonhalmi kollégiumból, elgyalogoltunk Győrbe, onnan vonattal Mosonmagyaróvárra, majd gyalog a zöldhatáron át. Százával járták ezt az utat. Egy csoporthoz csapódtunk, mentünk a szántóföldeken. Ismert volt, hogy az aknákat akkorra már felszedték, de azért óvatosak voltunk, a vezetőnk, egy hatalmas fiatalember nagy lépésekkel átment a határon, és mi, többiek a lábnyomában lépkedtünk. Emlékszem, fiatal fiúként alig bírtam akkorákat lépni. A határ túloldalán az osztrákok vártak, majd Eisenstadtba vittek, a menekülttáborba. Pár napos bécsi tartózkodás után Innsbruckba mentem, és ott, a magyar gimnáziumban tettem le az érettségit. Belgiumban, a Leuveni Katolikus Egyetemen doktoráltam közgazdaságtudományi karon. Elkezdtem dolgozni az Európai Gazdasági Közösség Bizottságánál Brüsszelben, majd két év után a Nemzetközi Valutaalaphoz kerültem.

A Nemzetközi Valutaalapnál hogyan tekintettek önre, egy egzotikus magyarra, aki a vasfüggöny mögül jött? Vagy mindent felülírt a szakmaiság? Egyáltalán, az IMF-nél akkoriban miként tekintettek ránk, a vasfüggöny mögötti térségre?

A kollégák ’56-os magyarként tekintettek rám, sokakat érdekelt, hogyan jutottam ki Nyugatra. A térségre viszont úgy tekintettek, mint a szovjetek által megszállt szatellit-országokra. Hidegháború volt, és nagyon kevés volt a kapcsolat a szovjet érdekszféra államaival. Ez idővel változott, Románia 1972-ben, Magyarország 1982-ben lett tagja az IMF-nek, és ezután már rendszeresen jártak IMF-missziók Magyarországra. Hazánknak voltak hitelmegállapodásai a Valutaalappal, így évente többször is járt itt IMF-misszió.

1989 után ön komoly szerepet vállalt Magyarországon, mint a Valutaalap helyi képviselője, majd ’93-tól mint a jegybank alelnöke. Sokan felvetik, hogy nem volt meg a tudásunk akkor a változtatások sima lebonyolításához, többen a gengszterkapitalizmussal, szabadrablással kötik össze, mások szerint – utólag – túl gyors volt a folyamat. Egyáltalán lehetett volna kisebb károk elszenvedésével is lebonyolítani a rendszerváltozást?

Magyarország fokozatosan tért át a piacgazdaságra.

A külkereskedelem és az árak liberalizációja, a kétszintű bankrendszer bevezetése és egy bizonyos fokú privatizáció már a ’80-as években elkezdődött. A folyamatok felgyorsultak a rendszerváltoztatás után. A viták főleg arról szólnak, hogy nem kellett volna kevesebbet és máshogyan privatizálni.

Ezek ilyen örökké tartó viták, és nehéz azt megmondani, mi lett volna, ha… Más országok egyes esetekben másképp álltak hozzá, de a végállomás azonos: demokratikus piacgazdaság.

Ön 2011–15 között betöltötte a washingtoni nagyköveti posztot, ami, azt hiszem, nem lehetett egyszerű, hiszen a Fidesz hatalomra kerülésével szinte azonnal támadásba lendült a – nevezzük így – balliberális világ. Mit tud tenni egy kis állam nagykövete a világ vezető hatalmának központjában?

Minden ország nagykövetének két fontos szerepe van. Egyrészt el kell mondania a befogadó országnak, hogy a hazája mit miért tesz, milyen célokat követ, mik a motivációi. Másrészt közvetítenie kell az anyaországnak a befogadó ország cselekedeteinek a motivációit. Könnyebb a saját országunk motivációit elmagyarázni, mint fordítva, de hosszú éveken át éltem Amerikában, volt ismeretségem, tapasztalatom az ország politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedéséről, és megvolt a kapcsolatrendszerem, ami segített az aktuális cselekvések megértésében, felmérésében.

Számomra fontos volt ápolni a kapcsolatokat a magyar diaszpórával, valamint felkutatni azokat a gazdasági társaságokat, amelyek érdekeltek lehetnek a kereskedelmi kapcsolatok bővítésében Magyarországgal, illetve hazánkban beruházni.

Amerika geopolitikai szerepétől nem lehet elvonatkoztatni. Meg kellett tehát értenünk az USA külpolitikai szándékait, hiszen ez hatással van ránk is. Melyik országokat tekinti Amerika barátnak, szövetségesnek, versenytársnak, esetleg ellenségnek. Ezek változnak térben és időben, ezt egy nagykövetnek szorosan követni kell, és erről rendszeresen tájékoztatni kell a saját országának a hatóságait. Magyarországra mint megbízható NATO-szövetségesre tekint Amerika. Nagyra becsülik a katonai missziókban való részvételünket. Kis létszámmal veszünk részt, de nagyon jónak tartják a békefenntartóinkat. A demokraták is, akikkel elég sok vitám volt a hazánkat ért elfogult kritikáik miatt a jogállamiságot illetően. Trump idején ezek a kritikák elcsitultak.

Hatalmi harcok, gazdasági háborúk mellé még megkapta a világ a koronavírust, ami talán még nagyobb gazdasági turbulenciákat okozott, és fog is még okozni. Milyen új gazdasági rendre számíthatunk?

A vírus meglepetésként érte a gazdaságokat. A világ éppen a 2008-as válságból kezdett kilábalni, már elindult a növekedés útján, amikor beütött a járvány. A védekezés az volt, hogy az országok korlátozták az emberek mozgását, elrendelték az otthonmaradást, abban reménykedve, hogy a járványt hamar megszelídítjük. Elkezdtek nagyon sok pénzt pumpálni a gazdaságba munkanélküli segély, bérkiegészítés, hitelmoratórium stb. formájában. Minden ország lépett, az eszközök nagyon hasonlóak voltak, a mértékekben volt különbség. Mindenki úgy gondolta, hogy gyors lesz a visszapattanás, tehát nem sajnálták a pénzt.

Viszont kiderült, hogy a második hullám még erősebb…

Úgy tűnik. És az országok már nem hajlandók lezárni a gazdaságaikat.

A lényeg az, hogy olyan ellenséggel állunk szemben, amelyet nem gazdaságpolitikai eszközökkel, hanem az orvostudomány eszközeivel kell legyűrnünk. Amíg az orvostudomány nem találja meg a gyógyírt, addig az emberek védelmére kell összpontosítani, ami sokszor a gazdaság korlátozásával jár, és ez mindenkit rosszul érint.

Pénzt nyomnak a gazdaságba, ezzel az államadósságok óriási mértékben növekednek. Már nem V vagy W alakú görbével, hanem a Nike-emblémához hasonló visszaesési görbével számolhatunk. Az előző válság pénzügyi volt, amit lehetett pénzügyi eszközökkel orvosolni, itt viszont a járványt kell először megszelídíteni. Nemcsak arról van szó, hogy valaki elkapja a vírust, hanem arról, hogy az emberek félnek. A félelem és az óvatosság pedig visszaveti a gazdasági tevékenységet.

A félelem viszont át is rendezi a gazdaságot. A globalizációs folyamat lassulása, a beszállítói láncok átszervezése egyben új esélyt is jelenthet Közép-Európa számára.

Igen, erre vannak is jelek, de hogy ennek mekkora hatása lesz, az csak később fog kiderülni. Az biztos, hogy a beszállítói láncok változni fognak, s ennek lesznek nyertesei és vesztesei. Közép-Kelet-Európa országai inkább a nyertesei lesznek. Hogy mekkora mértékben, azt még nem lehet tudni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/43. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »