A kommunistákkal való leszámolásra használták fel a biatorbágyi merényletet

A kommunistákkal való leszámolásra használták fel a biatorbágyi merényletet

Nyolcvanöt éve, 1931. szeptember 13-án éjszaka 0 óra 20 perckor a biatorbágyi viaduktról a mélybe zuhant a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat mozdonya és első hat kocsija, a 26 méter magasból leforduló vagonokban 22 ember meghalt, 17 pedig súlyosan megsebesült.

A vizsgálat kiderítette, hogy merénylet történt: a völgyhíd előtt robbantóaknát helyeztek el a sínen, amely a második-harmadik kocsi alatt robbant fel. Mivel a helyszínen “A fordító” aláírással a kapitalistákat fenyegető levelet találtak, mindenki politikai merényletre gyanakodott. A feszült légkörben – a világgazdasági válság nyomasztó hatásai miatt nem sokkal korábban mondott le az első világháború utáni konszolidációt megvalósító Bethlen István – a gyanú a kommunistákra terelődött. Hamarosan a tettest is feltalálni vélték a Moszkvában élő Leipnik Márton kommunista műszerész személyében, ami jó alkalom volt arra, hogy a kormány leszámoljon a kommunistákkal, s szeptember 19-én statáriumot rendelt el. (E rendelkezés alapján ítélték halálra egy évvel később az illegális kommunista párt vezetőit, Sallai Imrét és Fürst Sándort.)

A nyomozás időközben a magányos merénylő teóriája felé mozdult el: kiderült, hogy a közelmúltban Ausztriában és Németországban is hasonló merényletek történtek, de azoknál fasiszta újságot és jelszavat hagyott hátra a tettes. A rendőrség négy egymástól független bejelentést kapott a helyszínen bekötözve feltűnt, zavarosan viselkedő Matuska Szilveszter 39 éves bécsi gyárosról, akiről az is bebizonyosodott, hogy induláskor nem volt az utasok között. A bécsi rendőrség magyar megkeresésre október 10-én őrizetbe vette Matuskát, s kiderült, hogy robbanóanyagot, vascsöveket, gyújtózsinórt vett. Zavaros magyarázatok után Matuska végül beismerő vallomást tett, elismerve a két ausztriai és a németországi merényletet is.

Bécsi pere 1932 júniusában kezdődött. A tárgyaláson elmebeteget játszott, egy új világvallásról zagyvált, de épelméjűnek minősítették és hat évre ítélték. 1934 novemberében Budapesten is bíróság elé állították huszonkétszeres gyilkosság vádjával, itt előadott jelenetei nyomán ismét az elmeszakértők elé került, akik most is beszámíthatónak találták. November 20-án halálra ítélték, de bitófa nem fenyegette. A halálbüntetést nem ismerő Ausztria csak úgy adta ki, hogy az ott adhatónál súlyosabb büntetést nem kaphat, így az ítéletet Horthy Miklós kormányzó kegyelemből életfogytiglanra enyhítette.

Ausztriai büntetésének letöltése után Matuska a váci fegyházban raboskodott. A rács mögött találmányainak tökéletesítésén dolgozott, képeket festett és “propaganda-forgatókönyveket” írt, amelyek betekintést engednek beteges lelkivilágába, feltűnési vágya által mozgatott zavaros, de kimunkált gondolataiba. 1944 novemberében, amikor a szovjet csapatok bevonultak Vácra, a zűrzavarban kiszabadult és eltűnt.

A biatorbágyi hídon 1931. október 3-án már újra jártak a vonatok. 1977-ben, a hegyeshalmi vonal villamosításakor a MÁV a viaduktot kivonta a forgalomból és átadta a nagyközségnek, amely 1996-ra helyreállíttatta az ipari műemléknek számító hídpárt. A merényletről több könyv is megjelent, 1959-ben filmet forgattak róla Merénylet címmel, a főszerepben Básti Lajossal.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »