A kommunikáció ünnepe

A kommunikáció ünnepe

Jézus mellett szerencsére nem volt sajtófőnök, aki arrább lökdöste a túl közel merészkedő híveket és hivatalos közleményekben foglalta össze az Úr tanításait. Ha lett volna az Úrnak sajtófőnöke – kommunikációs stábot már nem is említve –, akkor az evangélium mennybéli sikerpropaganda lenne, makrogazdasági diadaljelentésekkel felturbózva. (Központi irányítással a magvető szikes talajon is növelheti a termésátlagot!) Bizonyos, hogy nem lenne kereszténység, sőt talán még KDNP sem (bár az utóbbi most se nagyon van). A keresztények pünkösdkor elsősorban a Szentlélek kiáradását, az egyház születését ünneplik, de nem feledkeznek meg a kinyilatkoztatás, az Isten és ember közötti kommunikáció e naphoz köthető különleges történéseiről sem, legfeljebb kevésbé hangsúlyozzák őket. Megjegyzendő, a kommunikáció nem a hazugság, megtévesztés, félrevezetés, mellébeszélés, elhallgatás, semmitmondás szinonimája, sőt valódi jelentése pont ellentétes ezekkel, csak a politikusi nyelvhasználatban kapott ilyen pejoratív tartalmat.

A húsvét (pészah) utáni ötvenedik napot a zsidók is megünnepelték. A sávuot vagy sovuajsz (a hetek ünnepe) eredetileg mezőgazdasági ünnep volt, elnevezése arra utalt, hogy hét hétig dolgoztak az aratók. Az ötvenedik napon már az új lisztből készült kenyeret mutatták be áldozatul. Az Egyiptomból való kivonulás után az ünnep egy nemcsak a nép, de az egész emberiség számára meghatározó fontosságú esemény emlékével gazdagodott. A sovuajsz a kinyilatkoztatás ünnepe (is) lett, annak emlékeként, hogy Mózes ezen a napon kapta meg a Szináj hegyen a tízparancsolat kőtábláit. Bár első pillantásra furcsának tűnik, a két ünnepnek közös gyökere van. A kinyilatkoztatás alapvetően Isten világban való jelenlétének kinyilvánítása, a termés betakarítása pedig minden kultúrában Isten gondoskodó szeretetére emlékezteti az embert. A kőtáblák odaadása azért rendkívüli momentum a kinyilatkoztatás folyamatában, mert Isten nemcsak a jelenlétét jelzi ezzel, hanem azt is tudatosítja, hogy terve van az emberrel.

Az isteni terv konkrét megfogalmazása nem az ember dolga. Az eddigi próbálkozások elég vérszegény eredményt hoztak. Nem attól értjük meg Isten szavát, ha feltételezett szándékait megpróbáljuk kitalálni, hanem attól, hogy törvényeiben nem keresünk joghézagot. A különböző vallások szeretik kisajátítani, kizárólagossá tenni a kinyilatkoztatásról szóló tanításaikat: csak az általuk kijelölt úton lehet üdvösségre jutni. Bár Isten felismerhető a világban, nem ismerhető meg teljesen, ezért a róla való tudásunk soha nem lehet lezárt és végleges. Isten minden embert megszólít, s ki-ki a maga módján hallja és válaszolja meg a szavait. Amit mi kinyilatkoztatásnak tartunk, az Isten szavainak sajátos értelmezése – akár azt is mondhatnánk, egyfajta válasz a minket megszólító Istennek. Amely válasz koronként, kultúránként különböző, de egyaránt helyes lehet. Az üdvösség feltételei az Úrnál vannak.

Jézus tanítványai is csak lassan, fokozatosan értették meg az Úr üzenetét. Jézus szavait értették, de vitáik, kétségeik mutatják, hogy nehezen fogták fel, milyen küldetésre hívja őket Isten. Jézus mennybemenetele után, a magukra hagyatottság bizonytalanságában aligha tudták, hogyan teljesítsék a rájuk bízott feladatot: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végeztéig.” Pünkösd napján a kettős ünnepre (az aratás ünnepére és a Tóra-adásról való megemlékezésre) összegyűlt sokaság között kezdték meg apostoli ténykedésüket. Ahogy az Írás mondja: „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.” De nemcsak a prédikátorok teltek el Lélekkel, hanem a hallgatóság is: „egybegyűle a sokaság és megzavarodnék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni”. Minden nyelven megértették Isten szavát, s azon a napon háromezren keresztelkedtek meg. Az aratási ünnepre utalva ezt így fogalmazták meg: ez a háromezer megkeresztelkedett ember volt az egyház első termése, amelyet Péter bemutatott Istennek.

Az első keresztény pünkösd kitüntetett pillanat a történelemben, éppúgy, mint az üdvtörténetben. A kereszténység tanítása szerint ezzel az eseménnyel kiteljesedett a kinyilatkoztatás. Nem zárult le, hiszen Isten jelenléte és önkifejezése azóta is folyamatos, de az apostoli kor lezárultával minden olyan ismeret birtokába jutottunk, amely üdvösségre vezethet minket. Isten közölt velünk mindent, ami ránk tartozik, de – miként a pünkösdnek is ez az egyik nagy tanulsága – ahhoz, hogy Isten szavát megértsük, előbb egymást kell megértenünk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »