A komáromi kórház hálás a véradóknak

A komáromi kórház hálás a véradóknak

A világjárvány ellenére a komáromi kórház sikeresen szerepelt a Diákvércsepp (Študentská kvapka krvi) nevű akcióban, amit a Vöröskereszttel együtt szerveztek. Az elmúlt hónapban közel háromszáz önkéntes véradó jelentkezett, közülük mintegy százan komáromi és ógyallai középiskolák diákjai és a Selye János Egyetem hallgatói voltak. 

A diákvéradás kiemeli annak a fontosságát, hogy minél fiatalabb korban kezdjünk el rendszeresen vért adni, átérezve a rendelkezésre álló elegendő vérmennyiség fontosságát. Az esemény az önkéntes véradók előtt is tiszteleg, akik emberek életét menthetik meg.

Hírdetés

Habár a mostani időszak nem igazán kedvez a véradásnak, de az önkéntesek megértik, hogy a sérülések, napi műtétek vagy súlyos diagnózisok nem várhatnak, a legértékesebb folyadéknak minden nap rendelkezésre kell állnia a kórházakban.

„Nagyon örülök, hogy a diákok és a fiatalok is veszik a bátorságot, és eljönnek vért adni, mert ez az értékes folyadék mindig hiánycikk. A vér nagyon fontos a betegeink számára, legyen szó daganatos betegségben szenvedőkről, műtétek után lábadozókról, vagy súlyos sérültekről. Az ő nevükben is köszönjük mindenkinek, aki eljött vért adni” – mondta dr. Radi Enikő, a kórház hematológiai és transzfúziós osztályának vezetője. „A húsz év alatti donorok nagy csoportja rendszeresen ad vért, aminek nagyon örülünk. Százhárman vettek részt az idei diákvéradáson, a kórház 51,5 liternyi vérhez jutott, ami 103 egység vörösvértestet és 103 egység plazmát jelent” – tette hozzá a szakember.

(LB/Felvidék.ma/sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »