A kivégzett gyilkosokat és kábítószer-kereskedőket sajnáltatja az AI

"Drámai mértékben", negyedszázada nem tapasztalt csúcsra emelkedett tavaly a világszerte végrehajtott halálos ítéletek száma – áll az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezetnek a büntetési formáról összeállított, szerdán Londonban kiadott éves jelentésében.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva – ahol valószínűleg sokkal több kivégzést hajtottak végre, mint a világ többi országában együtt – 2015-ben legalább 1634 elítéltet végeztek ki, 54 százalékkal többet, mint 2014-ben, amikor is az AI adatai szerint legalább 1061 kivégzés történt.

Az Amnesty International hangsúlyozza, hogy 1989 óta nem jutott tudomására annyi kivégzés, mint tavaly.

Nőtt azoknak az országoknak a száma is, amelyek alkalmazták a halálbüntetést, 2014-ben 22, tavaly 25 országban voltak kivégzések – áll a szervezet 69 oldalas jelentésében.

A halálbüntetések 89 százalékát azonban – Kínát nem számítva – három országban hajtották végre: Iránban, Pakisztánban és Szaúd-Arábiában.

Iránban legalább 977 embert végeztek ki tavaly a 2014-ben végrehajtott 743 halálos ítélethez képest. A perzsa államban kivégzettek túlnyomó többségét kábítószerrel összefüggő bűncselekményekért ítélték halálra.

Irán a világ utolsó olyan országai között van, amelyek "a nemzetközi jog durva megsértésével" fiatalkorú bűnözőket is kivégeznek. Az Amnesty International legalább négy olyan iráni elítélt tavalyi kivégzéséről tud, akik a terhükre rótt bűncselekmények elkövetésének idején még nem töltötték be a 18. életévüket – áll a jelentésben.

Pakisztánban legalább 320, de valószínűleg ennél is több kivégzés történt tavaly. Ez a legmagasabb éves szám, amely Pakisztánból valaha is az Amnesty International tudomására jutott.

Szaúd-Arábiában az AI adatai szerint legalább 158 kivégzést hajtottak végre tavaly, 76 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kivégzés módja a legtöbb esetben lefejezés volt, és a szaúdi hatóságok a holttesteket több esetben közszemlére tették.

Világszerte legalább 20 292 halálra ítélt ült siralomházban 2015 végén.

Az Amnesty International megállapítása szerint azonban a kivégzések számának meredek tavalyi növekedése ellenére a világ egyértelműen a halálbüntetés felszámolása felé halad, és a büntetésfajtához továbbra is ragaszkodó országok ma már elszigetelt kisebbségben vannak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »