A kivándorlás valódi okai – olvasónk írása

Az elmúlt időszakban nagyon sok jogos, és többnyire jogtalan kritikát kaptunk minden irányból mi, külföldön dolgozó/élő magyarok. Az emelkedő számú kivándorlás jelenségének ok és okozati tényezői azonban rendre kimerülnek abban, hogy a kivándorlók első számú mozgatója a pénz, vagyis ezáltal az anyagi stabilitás, hovatovább jólét megteremtése. Való igaz, hogy ez a motivációs lista előkelő helyén szerepel, ugyanakkor ez nem egy valódi ok, sokkal inkább egy tünetegyüttes része. Noha kiemelten fontos lenne hogy a jelenség kapcsán a tünetek okként történő beállítása helyett a valódi okokat tárjuk fel – lévén a tünetenyhítés nem permanens gyógymód – a közbeszédben, médiában, politikai vitákban és megnyilvánulásokban mégis valahogy mindig az a végkövetkeztetés, hogy hazánkban nem lehet tisztességesen megélni, s ezért sok „kalandvágyó” fiatal inkább úgy dönt, hogy külföldre megy „mosogatni”. Az ilyen tüneti kezelések árnyoldala az, hogy nem pusztán nem nyújtanak megoldást a valódi problémára, hanem elfedik azt, így – immáron rejtve – az további, és egyre erőteljesebb romboló hatásokat fejt ki. Mégis mi állhat az egyre növekvő számú kivándorlás jelensége mögött? Mi az, ami meghúzódik a háttérben, s hiába érezzük, nem merünk beszélni róla, nem vagyunk képesek szembenézni vele.

A hibákkal, amik bennünk vannak, mindig nagyon nehéz megbirkózni, sokkal egyszerűbb azokat másra vetíteni. Legfőképp akkor, ha az a másik is legalább olyan hibás, mint mi magunk. Ugyanakkor fel kell ismernünk azt, hogy a pozitív irányú változás alapja az, hogy e képességet elsajátítsuk, és önmagunkban fejlesszük. Merjünk szembenézni önnön gyengeségeinkkel, hiszen csak így leszünk képesek azokat végleg előnyünkre fordítani. Nem pusztán a kivándorlási, de a magas öngyilkossági, depressziós és szívproblémaráta, válások, családok szétesése mély okainak egyik legfontosabbja a korrupció. Nem, nem a mindenkori kormány korrupciója. Az a poszttraumatikus szolagai attitűd, ami a társadalmunk széles rétegeit jellemzi, az átlag magyar embert. Miért nem érdekel senkit hogy a kormány korrupt? Mert mi magunk is azok vagyunk. Mivel azonban még csak ki se merjük mondani, e hatalmas elfojtás komoly pszichológiai és pszichoszomatikus torzulások kialakulásához egyaránt vezet. Elítéljük a korrupciót, de érezzük, hogy mi magunk is korruptak vagyunk, ezért ha nyilvánvaló korrupciót látunk, szemtől szembe leszegett fejjel kushadunk, s otthon ordítozunk a családdal, tévével, rádióval, rangban alattunk állókkal, dohányzunk, iszunk. A magyar nép nem erre rendeltetett, és mi ezt tudjuk/érezzük, mégis bénultságban élünk, s e disszonancia szép lassan felemészt bennünket. Úgy érezzük, hogy nincs más út, ha életben akarunk maradni, be kell fogni a pofánkat, mélyen benyalni a főnöknek, vagy el kell taposni másokat. Nincs más út… Csak aztán képtelenek vagyunk tükörbe nézni. Mindeközben hibáztatjuk a szüleinket, a házastársunkat, a gyerekeinket, a kormányt, és nem vesszük észre, hogy részévé váltunk a rendszernek, amely megkeseríti az életünket. Okozatból okká léptünk elő, amely fenntartják a rabszolgatartók társadalmát. És ez jó. Nagyon jó.

Mivel ugyanis mi vagyunk az okai a problémának, változtatni is tudunk rajta. Hadd meséljek el egy rövid történetet az életemből. Diákmunkásként dolgoztam egy magyar testápolószer-gyártó cégnél. A munkaidő 8,5 óra volt, mert minden nap egyszer volt egy fél órás ebédszünet, amit nem fizettek. A cég politikája tiltotta a cég területén a dohányzást. Dohányozni egyébként is csak a fél órás ebédszünetben lehetett volna, ami még rendben is lett volna. Ugyanakkor ehhez el kellet volna hagyni a cég területét, ám a főkaput zárva kellett tartani. Én úgy döntöttem, hogy engem mindez nem érdekel, mondván, a sz*ros minimálbérért nekem senki ne mondja meg, hogy mit szabad és mit nem, abban a fél órás szünetben, amit még csak ki sem fizetnek (nyilvánvalóan nem a dohányzás itt a lényeg). Legfőképp azért, mert a cég irodistái bármikor kimehettek bármit csinálni. Szóval, fogtam magam, és megkerestem a kapu távnyitóját a recepciós pultban, kitámasztottam a kódzáras ajtót a lábtörlővel, és a főkaputól 10 centire, tiltakozó jelleggel rágyújtottam. Az ebédlő és a férfiöltöző fala igen vékony volt. Könnyen lehetett hallani bármit, ami a másik oldalon elhangzott. Dolgom végeztével visszamentem az öltözőbe hogy beöltözzek a munkához. Hallottam, amint az étkezőben arról beszélnek (láttak az ablakból), hogy milyen renitens vagyok és hogy nem értik, hogy veszem magamnak a bátorságot ahhoz, hogy ilyen súlyosan megsértsem a cégszabályzatot (többen egyébként maguk is dohányzók voltak). Legelőször érdekes módon azok ugrottak a torkomnak, akik a legnagyobb elnyomásban, minimálbérért, rabszolgaként dolgoztak, pont mint én. Még csak nem is a főnökség, pedig tudtak arról, amit tettem. Ekkor értettem meg a lényegét annak az örök érvényű törvénynek: "ha k*rvának állsz, ne csodálkozz ha megb*sznak". Ha úgy viselkedsz, mint egy rabszolga, elveszíted a jogod arra, hogy emberként bánjanak veled.

És hogy hol itt a korrupció? Ezek az emberek eladták a lelküket azért, hogy megélhetésüket biztosítsák, pontosan úgy, mint társadalmunk túlnyomó többsége. Érthető? Igen. Elfogadható? Nem! „Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.” Nem értjük e József Attilától származó sor üzenetét. Az üzenet az, ha nem vagy hajlandó felvállalni, hogy – ha kell – éhen döglesz a jogaidért, akkor azok a jogok nem fognak neked járni. Ma sziszegve, vagy épp a kocsmában kiabálva, de szolgáljuk e hatalmakat a szalagsorok mellett, részeivé váltunk a minket elnyomásban tartó rendszereknek, és mi magunk vitelezzük ki e szisztéma autoimmun reakcióit azzal, hogy tévesen vírusként azonosítjuk a lázadókat. Attól rettegünk ugyanis, hogy azt a keveset is elvesztjük, amink van.

Azok az emberek, akik kivándorolnak – mint én magam is – e probléma hatásaitól csömöröltek meg valójában, akkor is, ha ez nem tudatosult bennük. Ez a társadalom mély rétegeiben, alattomosan meghúzódó korrupció ugyanis megszilárdítja a rossz életkörülményeket. Valóban igaz, hogy a kormányok egyénekre tagolták a társadalmat, és az is, hogy szolgalelkűséget örököltünk a kommunizmusból, megtanultuk, ha kushadunk, minden rendben lesz. Vagy legalábbis élhetünk. Ma azonban már nincs kommunizmus. Itt volna az ideje felemelni a fejünket, és beállni a lázadók mögé, ahelyett, hogy kilökjük őket. Itt volna az ideje kikapcsolni a tv-ket és a rádiókat, hogy ezáltal a valódi összefüggéseket lássuk meg. Itt volna az ideje belenézni abba a tükörbe. Itt volna az ideje népként, közösségként viselkedni. Az egyén ugyanis könnyen eltaposható, de a csoport már nem. Egy cég nem rúghatja ki az összes dolgozóját, kénytelen lesz engedni, fejleszteni a béreken és a körülményeken. Így teremthetnénk magunknak egy élhető országot, tisztességes béreket és bánásmódot. Nem ordibálni kell, nem megváltást várni a kormányoktól, hanem cselekedni. Nagyon sokan azért vándoroltunk ki, mert hasztalan próbálkozásaink után nem akartuk végignézni, ahogy ez a jobb sorsra érdemes nép szép lassan kivérezteti önmagát, mert kilátástalannak ítéltük a helyzetet, noha tudtuk, hogy e kilátástalanság egyik tünete az anyagi instabilitás.

Nem azért érzem jobban magam Angliában, mert magasabb a fizetésem. Azért érzem jobban magam, mert van szavam. Azért mert itt megtörténhet az, ami otthon nem, ha egy cég szemétül bánik az alkalmazottaival, az a cég másnap az újságok címlapjain lesz, még ha azok az alkalmazottak „migránsok” is. Itt listákat bocsátanak közszemlére, amelyek rangsorolják azokat a vállalatokat, amelyek kisemmizik az embereiket, így hatalmas veszteségeik keletkeznek. Itt a cégvezetők felfogták azt, hogy magasabb profitra tehetnek szert, ha tisztességesen bánnak az alkalmazottaikkal, és olyan fizetést adnak nekik, amelyből embernek kijáró életet élhetnek. Az angol társadalom nem azért él jobban, mert gazdagabb az ország, hanem azért mert megértette a cégek vezetőivel, hogy sokkal többet és jobb minőségben képes termelni, ha „jól van tartva”. Van korrupció, bűnözés? Természetesen van. De itt a korrupció nem jellemző a társadalom széles rétegeire, nem maga a rendszer, az sokkal inkább egy-egy kiugró anomália.

Ha ezen okokat sikerül megérteniük és elfogadniuk azoknak, akik jelenleg otthon élnek, ha elég bátrak lesznek magukért/szeretteikért/kollégáikért kiállni, a kivándorlás meg fog állni. A depressziósok és a szívbetegek, az alkoholisták, a válások, a széthulló családok száma radikálisan csökkenni fog, szinte egyik napról a másikra. A kivándoroltak elkezdenek szép lassan haza szállingózni (sokan közülünk már a változás első jelére), meg fog erősödni a gazdaság, a céges és a kormányzati korrupció (is) csökkenni fog. Magyarország újra prosperál majd. Ha e változás azonban rövidesen nem történik meg, nem kell sokat várni, hogy a nemzethalál víziója ne pusztán vízió legyen. És lehet majd pfujolni zsidókra, cigányokra, ha övék lesz mindaz, amit őseink itt létrehoztak, de az igazság az lesz, hogy mi váltunk rá méltatlanná, s akár még a piréz nemzetség egyetlen tagja is könnyen a fejünkre ülhet.

Szász Béla

(A szerző olvasónk)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »