A kipusztulás szélére sodort több növényfajt is a viktoriánus páfránymánia

Minden korszaknak megvan a maga őrülete, amely izgalomban tartja az embereket szabad óráikban. Nem volt kivétel ez alól a viktoriánus Anglia sem, amelynek asszonyai a páfrányokban találták meg igazi szenvedélyüket.

A korban leginkább páfrányláz – vagy a növény latin neve alapján Pteridomania – névre keresztelt jelenség gyökerei 1828-ra nyúlnak vissza, amikor is egy londoni botanikus, Nathaniel Bagshaw Ward azzal szembesült, hogy az angol főváros levegője már annyira szennyezetté vált, hogy páfrányai sorra elpusztulnak a kertjében. Ward megoldást keresett a problémára és észrevette, hogy az üvegedényekbe helyezett palánták szépen tudnak növekedni.

A sikeren felbuzdulva készített is egy speciális, zárható üvegládát, amelynek aljára földet helyezett. A Ward-láda névre keresztelt alkotás lényegében a történelem első terráriuma volt, amelyet Ward elsősorban arra használt, hogy angliai növényeket küldjön ausztrál kollégáinak úgy, hogy azok túléljék a hosszú utat. A tudományos praktikussága mellett a ládának azonban volt egy másik tulajdonsága is, nevezetesen, hogy szép volt, így kiváló díszítőelemként szolgálhatott egy lakás belsejében is.

A Ward-ládák valósággal letarolták Angliát és néhány éven belül szinte már mindenki páfrányokat nevelgetett otthonában. A növények iránti rajongást a botanikusok sem mulasztották el kihasználni, így például Ward egyik kollégája és barátja, George Loddiges egy képes katalógust adott ki, amelyből az újdonsült kertészek kedvükre válogathattak a Loddiges által kínált mintegy 80 egzotikus páfrányfajta közül.

A páfrányokhoz persze nem csak vásárlás útján lehetett hozzájutni, hanem elég volt kimenni a természetbe és begyűjteni a tetszetős növényeket. A páfránygyűjtés elsősorban a nők kedvelt hobbijává vált, akik valóságos páfrányvadász-partikat rendeztek ismerőseik meghívásával. A természetben való bandukolás valószínűleg azért volt különösen népszerű az asszonyok körében, mert ilyenkor nem kellett tartaniuk magukat a viktoriánus Anglia szigorú társadalmi szabályaihoz.

A Pteridomania kifejezést a kor egy népszerű írója, Charles Kingsley alkotta meg, aki egyik könyvében így írt az új őrületről: „Lányaitok talán már el is kapták az elterjedt pteridomaniát és páfrányokat gyűjtenek és vásárolnak. Közben pedig kiejthetetlen növényneveken civakodnak, amelyek minden újonnan vásárolt páfrány esetében mások és mások.”

A növények népszerűsége gyorsan túllépett a terráriumok falain és a páfrányok formavilága kedvelt díszítőmotívummá is vált. A levelek feltűnnek az ekkoriban készült edényeken, ruhákon és még a sírköveken is. Bár a páfrányláz elsősorban Angliát érintette, a század második felére már Egyesült Államokban is jócskán voltak követői.

Az ártatlannak tűnő hobbi komoly veszélyeket is rejtett magában. Több eset is előfordult, amikor egy-egy merész páfrányvadász a halálba zuhant, miközben egy magas sziklán talált különleges növényt igyekezett begyűjteni. Az igazi veszély azonban magukra a növényekre leselkedett, ugyanis a tömeges páfrányvadászatok több növényfajt is majdnem teljesen kipusztítottak. Az ír Killarney-páfrány például még napjainkban is védett növénynek számít a 19. században elszenvedett veszteségei miatt.

A páfránymánia pusztító hatásait már a korban is észlelték, ahogy Anglia egyre súlyosabb páfrányhiánnyal volt kénytelen szembenézni. Egy Nona Bellairs nevű írónő még javasolta is, hogy a vadászatot szabályozó rendelkezések mintájára alkossanak páfránytörvényeket is a népszerű növények megóvása érdekében. Erre végül nem került sor, ugyanis a század végére, mint ahogy az általában lenni szokott, teljesen lecsengett a páfrányláz.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »