A kínai, szaúdi és orosz jogsértésekre hívta fel a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa

A kínai, szaúdi és orosz jogsértésekre hívta fel a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa

A szólás-és a gyülekezési szabadság tiszteletben tartására szólította fel pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa Pekinget és Rijádot, továbbá kitért az oroszországi ellenzéki tüntetések esetében alkalmazott rendőri erőszakra, valamint méltatta Washington rendszerszintű rasszizmus felszámolására tett lépéseit, de további reformokat sürgetett.

Michelle Bachelet genfi sajtótájékoztatóján leszögezte:

Kína a nemzetbiztonság és a Covid-19 elleni harc ürügyén korlátozza a civil és a politikai jogokat.

Hozzátette, hogy

jelenleg is mintegy 600, kormányellenes tüntetésen részt vett hongkongi ellen folyik vizsgálat, és sok aktivistát, jogászt, jogvédőt, köztük több külföldi állampolgárt önkényesen, hamis vádakkal tartanak fogva.

Felhívta a figyelmet a zömében ujgur kisebbség lakta Hszincsiangra is, és ragaszkodott ahhoz, hogy az e térségben lévő munkatáborokban uralkodó körülményeket – beleértve a szexuális erőszakról és kényszermunkáról szóló híreket is – független bizottságnak kell kivizsgálnia, és reményét fejezte ki, hogy nemsokára sikerül ellátogatnia Kínába.

A kínai kormány ujgurokkal kapcsolatos intézkedéseit több kormány, egyebek közt az Egyesült Államok is bírálta. Jogvédő szervezetek szerint

Kína tömegével zárta átnevelő táborokba az ujgur közösség tagjait, ahol  a többi közt kínzásoknak is alávetett őket. Kína ezt tagadja, és azt állítja, hogy a táborokban szakképzés folyt.

Szaúd-Arábiára kitérve a főbiztos leszögezte:

Hírdetés

a királyságban több embert jogtalanul tartanak fogva, és sürgette Rijádot, tartsa be a szólás- és gyülekezési szabadságot. A főbiztos kiemelte a nőjogi aktivista Ludzsein al-Hathlúl ügyét, akit nemrég, három év után engedtek szabadon a börtönből, de sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „másokat továbbra is törvénytelenül tartanak fogva”.

Nem tért ki mindazonáltal az amerikai-szaúdi kettős állampolgár, Dzsamál Hasogdzsi ügyére, akit 2018-ban lépre csalták Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová személyes iratokért ment, de ahonnan soha nem került többé elő. A török hatóságok szerint az ellenzéki újságíróval egy, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököshöz köthető szaúdi halálbrigád végzett, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették.

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghirdette, hogy

szeretné „újrahangolni” kapcsolatait a királysággal, aminek részeként hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a hírszerzési jelentést, amely Dzsamál Hasogdzsi 2018-ban meggyilkolt szaúdi újságíró megölésének körülményeiről szól.

Bachelet üdvözölte a Biden-adminisztrációnak az illegális bevándorlók családegyesítése és a rendszerszintű rasszizmus felszámolása felé tett lépéseit, és

további reformokat sürgetett Washingtonnál, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államokban még mindig tömegesen tartanak fogva illegális bevándorlókat.

Oroszország kapcsán Bachelet sajnálatát fejezte ki

több, tavaly életbe lépett jogszabály kapcsán, amelyek a főbiztos szerint tovább korlátozzák az alapvető szabadságjogokat, beleértve az alkotmány által garantált gyülekezési szabadságot is.

Jóllehet nem említette név szerint Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, akit január 17-én Moszkvában vettek őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, a Navalnijt támogató tüntetések kapcsán azt mondta,

a rendőrség aránytalan erővel lépett fel a demonstrálókkal szemben, és kifogásolta a letartóztatásokat is.

Navalnij őrizetbe vétele és letöltendő szabadságvesztésre ítélése miatt január végén és február elején a hívei három, engedély nélküli tömegtüntetést szerveztek az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »