A Kijevi Megyei Tanács követeli a hatalom decentralizációját

A Kijevi Megyei Tanács soron kívüli ülésén a képviselők többségi szavazattal jóváhagyták azt a dokumentumot, melyben az elnökhöz fordulnak azzal a kéréssel, hogy osszák fel a jogköröket a központi és a megyei hatalom között, olvasható a Megyei Tanács hivatalos honlapján. A döntést 84 képviselőből 57 szavazta meg.

A Kijevi Megyei Tanács már a hetedik az országban, amelyik hivatalosan is a Miniszteri Kabinettel folytatott szerződéses együttműködés mellett foglalt állást.

A döntés ellen voltak a Petro Porosenko Blokk (BPP) képviselői. Véleményük szerint a beadvány nem felel meg az Ukrán Alkotmányban előírtaknak. A képviselők többsége azonban az elnök és a központi hatalom ellenfogalmazta meg kritikáit, és nem támogatták a BPP lépviselőinek a kezdeményezését, hogy vegyék le a napirendről a szerződésen alapuló együttműködésről szóló döntés meghozatalát – írja a Korrepsondent.net.

„Nem kell nekünk itt arról beszélni, hogy meddig is érhet el Moszkva keze, és a központi hatalommal ijesztgetni bennünket.” – jelentette ki Ihor Szabij, a Szvoboda (Szabadság) párt képviselője.

A képviselők beadványában az olvasható, hogy a meghirdetett decentralizáció folyamatának utánzati jellege van.

„Mi azt javasoljuk, hogy térjünk át szerződésen alapuló együttműködésre a kormánnyal, a helyi végrehajtó hatalommal és a helyi önkormányzati szervekkel a jogkörök felosztása érdekében.” – olvasható a közleményben.

Az ilyen fajta együttműködés bevezetése érdekében a képviselők kérik a központi hatalmat, hogy a megyei hatalommal egyeztetve készítsenek elő egy törvénymódosítási javaslatot „Ukrajna helyi önkormányzatainak a működéséről”, „A helyi állami közigazgatási szervekről” szóló törvényekben, valamint „Ukrajna költségvetési Kódexében ”.

Rovatok: KékfényTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Beregszászi járás›BeregszászCímkék: Kijev, Ukrajna, közigazgatási reform, decentralizáció, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »