A kiberbiztonsági szakértő szerint támadássorozat valósult meg az előválasztási infrastruktúra ellen

A kiberbiztonsági szakértő szerint támadássorozat valósult meg az előválasztási infrastruktúra ellen

Megérkezett Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen – írja az aHang közösségi oldalán.

A jelentésből az látszik, hogy a szerverszoba-szolgáltató infrastruktúráját terhelte túl a támadás, ami ellen más konfigurációval sem tudtak volna semmit sem tenni a szervezők, emellett a rendszerek eredetileg tervezett kapacitása bőven kiszolgálta volna az előválasztás megvalósítását.

A jelentés összegzése szerint:

  • Kijelenthető, hogy a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni.
  • Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati túlterhelés, sokkal inkább a kiszolgálók és az alkalmazás sérülékenységeit letapogató próbálkozások voltak.
  • Hírdetés

  • A megnövekedett forgalom, melynek 41%-a nem rendeltetésszerű volt, valamint a szerverek internetkapcsolatának alulméretezése és a belső szinkronizáció hiányának együttese okozta a leállást.
  • Az aHang a teljes jelentést megküldte a nyomozó hatóság részére is, illetve teljes terjedelemben elérhetővé tették a nyilvánosság számára is.

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »