A kései szezonkezdettel a bűnözés is megjelent a Balatonnál de nincsenek gyakori vagy kirívó ügyek

A kánikula és az egyre lazábban vett egészségügyi intézkedések nyomán, szinte napról-napra többen hűsölnek a Balaton partján. Korábban már a karantént is nagyon sokan a nyaralójukban vészelték át, jókora többlet munkát adva ezzel a helyi önkormányzatoknak, de most a jó idő és a szabadságolások miatt, már valódi nyári szezon van a Balatonon. Siófokon az elmúlt hétvégén több mint százezren voltak és a következő napokban is legalább ennyien lesznek. 

Azonban a főleg belföldi turisták mellett, megjelent a “szezonális” bűnözés is. A Somogy Megyei Főügyészség közleményben számolt be arról, hogy egy hét alatt hét embert tartóztattak le különféle bűncselekmények miatt. 

Siófoki Járási Ügyészség indítványt tett annak a két férfinak a letartóztatására, akik a Balaton-parton családirtással fenyegették meg egy alkalmi ismerősüket, amennyiben nem fizet nekik. A büntetett előéletű 38 és 34 éves gyanúsítottak június 27-én egy zamárdi kocsmában ismerkedtek meg a sértettel, akiről megtudták, hogy jómódú, ezért elhatározták, hogy akár erőszakkal vagy fenyegetéssel pénzt fognak szerezni tőle. 

A gyanúsítottaknak ott voltak a feleségeik is, és a már ittas férfit hagyták táncolni velük. A tánc után azonban közölték a férfival, hogy fizessen nekik 100 000 forintot, mivel úgy látták, hogy tánc közben inzultálta a nőket.

Az elkövetők ezután a férfit a bisztró előtt ököllel ütötték majd a földön fekvő sértettet megrugdosták és megfenyegették, ha nem fizet, akkor kiirtják a családját. A rendőrök gyorsan elfogták a két gyanúsítottat, akik 30 napra előzetesbe kerültek.

Rengetegen vannak és persze én is hallottam néhány garázda esetről, meg hát ekkora tömegben azért látni néhány rossz arcot is…

– mondta megkeresésünkre Siófok független polgármestere. Lengyel Róbert elismerte, hogy a hirtelen megnövekedett idegenforgalom nyomán több lehet a bűncselekmény, de ezek között nem voltak kirívó ügyek.

Hírdetés

Lengyel Róbert Siófok polgármestere
Lengyel Róbert/facebook

Siófoki lakosként én nem tapasztaltam, hogy több lenne a bűneset a városban.

– Potocskáné Kőrösi Anita is megerősítet

te a siófoki polgármester véleményét. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a Balaton partján nagyon megnőtt a belföldi turisták száma, a külföldiekre azonban idén nyáron nem számítanak. 

Most nagyon sokan a horvát tengerpart helyett, a Balatonnál, illetve Siófokon nyaralnak. A főleg német, osztrák, svájci és olasz szállóvendégek szinte mind visszamondták a korábbi foglalásukat.

– tette hozzá Potocskáné Kőrösi Anita. 

Ez egyébként szinte a teljes magyarországi túrizmusra igaz, ugyanakkor a vendéglátással, utak szervezésével foglalkozók szerint a belföldi turisták sok esetben most jutnak el olyan hazai nyaralóhelyekre ahová később visszatérhetnek. A külföldi turisták számának visszaesése, Budapesten is érzékelhető. A korábban állandóan telt házzal működő belvárosi romkocsma-negyedben most alig vannak és kevesen keresik fel a főváros nevezetességeit is.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »