A kemény mínuszokban az állatokról se feledkezzünk!

A kemény mínuszokban az állatokról se feledkezzünk!

Nemcsak az embereket, az állatokat is megviseli a nagy hideg – mondja a Hír TV által megkérdezett állatorvos. A házi kedvenceket ruhával védhetik a gazdák, de még a háztáji állatokra is külön figyelmet fordítanak ilyen időben.

Egyelőre jól bírják az állatok a kemény mínuszokat a Rex Állatszigeten. Az itteniek minden évben többnyire kint, a szabadban vészelik át a telet. Az állatotthon igazgatója szerint ilyen időben jobban oda kell figyelni az állatokra is.

„Természetesen a legfontosabb az, hogy olyan helyre tudjanak lefeküdni, ahol nem veszítenek olyan hőmennyiséget, hogy kihűlhetnek vagy megfázhatnak. Illetve talán az egyik legfontosabb ilyen nagy hidegben a megfelelő ivóvíz biztosítása, hiszen ezekben a mínuszokban gyakran befagy az ivóvíz, és nem jutnak megfelelő folyadékhoz az állatok” – emelte ki Koleszár István.

Az alapítvány állatorvosa, Király Péter szerint a négylábúak komoly veszélynek vannak kitéve, mikor a meleg szobából hirtelen kikerülnek a mínusz fokokba. „Sokkal gyakoribb ilyenkor a mandulagyulladás, elég gyakran fordul elő hallójárat probléma, és egyéb gyulladásos reakció. Nagyon jól fel lehet készülni azonban a télre. Különösen a rövidszűrű állatoknál nem minősül luxusnak egy kutyaruha használata. Ez megvédi az állat testét a kihűléstől és kitűnően alkalmas arra is, hogy különböző sérülésektől is megóvja az állatot” – mutatott rá a szakember.

A jéghideg mínuszok megviselhetik a háztáji állatokat is. A Hír TV-nek nyilatkozó gazda azt mondta, ilyenkor állatai alá az átlagnál több almot tesz, mert így jobban bírják a fagyot. „Ilyenkor télen sokkal több almot teszek alájuk. Nem szoktunk trágyázni, mert tudni kell azt, hogy maga a 40-50-60 centis ganaj, tárgya az meleg alulról. Alulról a jószágot melegíti, és ugye egy mély alommal, egy vastag alommal azt meg lehet előzni, hogy az állat megfázzon. Mert amikor lefekszik, alulról melegíti a ganaj, felülről meg az óriási szőrzetük, amit télre növesztenek, az megvédi őket” – magyarázta Gál József őstermelő.

A téli mínuszok komoly veszélyt jelentenek a hazai madárállományra is. A legtöbb szárnyasnak elfogy a tartalék zsírrétege a tél végére. Ha pedig nem jutnak elegendő táplálékhoz, akkor elpusztulnak. „Ha van lehetőségünk arra, kertes házunk van, vagy akárcsak itt nálunk a panelház mögött is van a fákra kiaggatva madáretető, helyezzünk ki madáretetőt és azt gondozzuk, töltsük föl. Minden nap kerüljön bele friss mag. Lehet kapni nagyon sok helyen pofon egyszerűen kilógatható, egy faágra, ilyen viaszba ágyazott különböző magnak keveréke” – hívta fel a figyelmet Horváth László, a Magyar Állatorvosi Kamara főtitkára.

Az előrejelzések szerint csütörtökig kemény fagyok várhatóak, éjszakánként, akár mínusz 20 fok is lehet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »