A keleti kisvállalkozóknak is nagy gondot jelent a kijárási tilalom

A keleti kisvállalkozóknak is nagy gondot jelent a kijárási tilalom

A kijárási tilalomnak a keleti végeken is szemmel látható eredményei vannak. Míg a kassai sétányon és Szepsi belvárosában a szokásos délelőtti nyüzsgés helyett kiürült utcákkal és lehúzott redőnyökkel találkoztunk, addig a tőketerebesi járásbeli Királyhelmecen több helyi vállalkozó elmondása szerint viszonylag sok ember mozog az utcákon. A karácsony előtti szezont a kisvállalkozók is nagyon várták, de a kijárási tilalom miatt tetemes bevételkiesésre számítanak.

Leczo Zoltán, a királyhelmeci önkormányzat kommunikációs szakembere szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a tanintézmények továbbra is nyitva vannak, illetve sok olyan üzlet van a városban, melyek az alapvető ellátást biztosítók listájára sorolandók. „Érezhetően kevesebb ember jár a városban, de nem ürültek ki teljesen az utcák. Ennek ellenére most rengeteg ember állt sorban a mobil oltóközpont előtt, a hétvégén pedig szintén hosszasan sorakoztak a kórházi oltópontnál. A tesztelőpontoknál éppen ellenkező a helyzet, ott az eddigiekhez képest most jóval kevesebben voltak” – közölte lapunkkal Leczo Zoltán.  „Mi csak azért maradtunk nyitva, hogy ne kelljen elbocsátani az alkalmazottakat. Nagyon jó viszonyban vagyunk a munkásainkkal, ezért számunkra nem megoldás, ha egy időre lehúzzuk a redőnyt és kirúgjuk őket. Egyébként is, ha így tennénk, miből élnének meg? Az előző kijárási tilalom során azt tapasztaltuk, hogy az ételkihordásból és a kávézó ablakos működtetéséből a szokásos bevétel felét tudtuk kitermelni. Ez valószínűleg most sem lesz másképp. Az a szerencsénk, hogy saját épületben működünk, így legalább valamivel olcsóbb a vállalkozás fenntartása. Persze így is fizetjük a juttatásokat, a rezsit és az egyéb kiadásokat. Az államtól idén májusban kaptunk utoljára pénzbeli támogatást, de az szinte semmit sem segített. Vállalkozóként nagyon elszomorít a kijárási tilalom bevezetése, éppen ezért azt javaslom mindenkinek, hogy aki beteg az maradjon otthon. Az orvosoktól pedig azt kérném, hogy ne csak telefonon keresztül gyógyítsanak, mint ahogy azt néhány helyi orvos teszi, hanem alaposan lássák el a betegeket. Ha minden az eddig látottak szerint halad majd tovább, akkor attól tartok, hogy nagyon rossz irányba haladunk” – közölte lapunkkal Bányácsky Gyuszi, a királyhelmeci Dolce Vita kávézó és étterem tulajdonosa.

Hírdetés

A kijárási tilalom szinte minden vállalkozó számára nagy kihívás

Karácsonyi szezon 

Mivel a karácsony előtti hetek eladás szempontjából számos kisvállalkozó számára az év egyik legfontosabb időszakát jelképezi, Komjáti Edit szepsi vállalkozót nagyon elkeserítették a szerdán jóváhagyott országos szintű óvintézkedések. „A kijárási tilalom teljes mértékben befolyásolja a működésünket. Tavaly annyival volt jobb a helyzet, hogy a lezárásra karácsony előtt pár nappal kerítettek sort. Nekünk a karácsonyi időszak az év egyik legfontosabb szezonja. Tele vagyunk új áruval, rengeteg karácsonyi jellegű dologgal, de ha nem sikerül őket eladni, nagy bajban leszünk. Szerda este még azt hittük, hogy mi is nyitva maradhatunk, de később kiderült, hogy nem tartozunk az esszenciális üzletek közé. Ha az üzletem bérelt helyiségben működne, a kiadások miatt valószínűleg képtelen lennék fenntartani. A belvárosi árusok szinte mindegyike kétségbe van esve, sokan attól félnek, hogy még karácsonykor is zárva leszünk. Bár Szepsiben amúgy sem nagy a nyüzsgés, érezhető a változás, már csütörtök reggel jóval kevesebb ember mozgott a belvárosban” – zárta a szepsi Korzet fehérnemű üzlet tulajdonosa.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »