A keleti despotizmust építette ki Karimov, az elhunyt üzbég államfő

Egyfajta keleti despotizmust épített ki a 79 éves korában, szeptember 2-án elhunyt üzbég államfő, Iszlam Karimov – mondta Kun Miklós történész vasárnap az M1 aktuális csatornán. A történész szerint Üzbegisztánban még most is a félelem uralkodik, nem véletlen – miként azt sokan valószínűsítik -, hogy a halálhírét is csak később közölték.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Kérdésre elmondta azt is, bár az iszlám radikalizmus jelen van Üzbegisztánban, de az elnök azt féken tudta tartani. A halála után sem valószínű, hogy például az Iszlám Állam terrorszervezet megjelenne az országban.

Üzbegisztán 1991. augusztus 31-én nyilvánította ki függetlenségét, államfője Iszlam Karimov lett, akit az 1991. december 29-ei elnökválasztáson a szavazók 86 százaléka megerősített tisztségében. Korábban Karimov a jogelőd Üzbég SZSZK, a volt Szovjetunió tagállamának elnöke volt. Karimovot azóta is mindig újraválasztották, külföldi megfigyelők szerint e szavazások azonban nem feleltek meg a demokratikus választások ismérveinek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »