A kelet-ukrajnai frontot megjárt katonákkal töltenék fel az Ukrán Nemzeti Rendőrséget

A Dnyiproban történt gyilkosság rámutatott arra, hogy az Ukrán Nemzeti Rendőrségnél kevés az olyan egyenruhás, aki megfelelő harci tapasztalattal rendelkezik, és hasonló helyzetben hely tudnának állni.

Az Ukrán Nemzeti Rendőrség kábítószer-ellenes osztályának a vezetője, Illja Kiva szerint már most kezdeményezni kellene, hogy a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletek (ATO) területén harcolt katonákat vegyenek fel a rendőrség soraiba. Kiva úgy gondolja, hogy ezekről a személyekről példát tudnának venni a rendőrség munkatársai.

Véleménye szerint a rendőrök csak fegyvertelen személyek ellen vannak kiképezve, a felfegyverzett bűnözők ellen azonban már sokkal nagyobb tapasztalatra van szükség.

Véleménye szerint az ukrán rendőrök csak a polgári személyek felől érkező ellenállás megfékezésére vannak kiképezve, a felfegyverzett harcosok ellen azonban már sokkal nagyobb tapasztalatra van szükség. Az ATO-t megjárt személyek megoszthatják a fronton szerzett tapasztalatikat társaikkal, és hatékonyan tudnának fellépni a bűnözők ellen a Dnyiproban történt hasonló krízishelyzetekben – írja a Golos.ua.

Mint ismeretes, közúti igazoltatás közben lelőtt két rendőrt egy körözött orosz állampolgárságú férfi szeptember 25-én az Ukrajna keleti részében fekvő Dnyipro, korábbi nevén Dnyipropetrovszk városában. A férfit a hatóságok elfogták

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Ukrán Nemzeti Rendőrség, ukrán hadsereg, Ukrajna, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »