A Kelet a Nyugat reménysége

A Kelet a Nyugat reménysége

Németországban mindenképpen, ahol nem a papírforma érvényesült. Már ha lehet papírformáról beszélni egy kelet-németországi tartományi választás kapcsán, ahol a fősodorba tartozó médiumok, valamint a közvélemény-kutató intézetek hatalmas csatát vártak a kereszténydemokraták és a bevándorlást elutasító AfD között.

A zöldektől meggyőző eredményre, a baloldaltól meg a lehető legkisebb pozícióvesztésre számítottak.

Ebből semmi sem jött be, ami azért különösen fontos, mert a Szász-Anhalt tartományi választás az utolsó voksolás az őszi szövetségi választások előtt. Ilyen formán pedig lakmuszpapírként tekintettek a szászok választására nemcsak Németországban, hanem egész Európában.

Meggyőző fölénnyel győzött a CDU, és a vártnál sokkal kevesebb voksot szerzett a szélsőségesnek tartott AfD,

leszerepeltek tehát azok a véleményformáló médiumok, amelyek már a tartományi kormányban látták az AfD-t az igencsak megszorongatott kereszténydemokrata uniópárt mellett. De a realista, vagy mondjuk inkább

a józan szászok leckét adtak mindenkinek, hiszen a választáson leszerepeltek a posztkommunisták, a német sajtó által ajnározott zöldek, az eddig kormányon lévő szociáldemokraták és egy évtized elteltével bekerültek a parlamentbe a liberálisok. Horribile dictu, több szavazatot kaptak, mint a zöldek!

Hírdetés

Á, a keletiek nem értik a demokrácia működését! Ez az általános vélemény Németország nyugati részén. Ahogy egyébként ez a vélemény gyakran elhangzik az egész kontinenssel kapcsolatban is, mintha a keleti és közép-európai népek nem értenék, miről is szól a demokrácia. A szászok most bebizonyították, tudják, mi a demokrácia, értik a játékszabályokat, ezért is választottak úgy, ahogyan választottak. Nagyon is értékelik a demokrácia vívmányait (élénken él az emlékezetükben a demokratikusnak semmiképpen nem mondható Német Demokratikus Köztársaság).

Azt azonban nem igazán szeretik, ha mások akarják nekik elmagyarázni a demokrácia működését.

Csalárd módon úgy, hogy egyfolytában duruzsolják a fülükbe: szélsőségesek vagytok (hiszen sok nálatok a migrációellenes AfD-s), fejletlenebbek vagytok (az NDK-ban elszoktatok a munkától), fel kell nőnötök a demokráciához.

Jelentem, felnőttek! Olyannyira, hogy példát vehetnének róluk nyugati testvéreik.

Átláttak a szitán, nem hittek a hazudozó zöldeknek, akik még azt a szót is el akarják tüntetni választási programjukból, hogy „Deutschland”. Nem hittek az AfD-nek, amelyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy nem akar bevándorlást, nem hittek a posztkommunista Linkének és nem hittek a szocdemeknek sem.

Ez utóbbi döntésük különösen szimpatikus számomra, mert éppen a napokban javasolta a szociáldemokrata szövetségi külügyminiszter, Heiko Maas, hogy az unióban bizonyos kérdésekben meg kellene szüntetni a vétójogot. Nesze neked, demokrácia! Így már minden lenyomható lenne a kisebb uniós tagállamok torkán. Büszke vagyok a kelet-németországi szászokra!

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/24. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »