A kárpátaljai sebészorvos, aki negyvenhatezer imát mondott a betegeiért

A kárpátaljai sebészorvos, aki negyvenhatezer imát mondott a betegeiért

Kárpátalján az új ukrán oktatási törvény kisebbségi identitást megtépázó légkörében készült el a Linner doktor – egy nem mindennapi orvos története című dokumentumfilm, amely egy ma is követendő, szimbólumértékű személyiséget mutat be: egy sebész főorvost, akit nem lehetett nem becsülni. A borászként is híres Linner Bertalan 1887-ben született Beregszászon, ahol emléktábla, mellszobor és utcanév után e filmmel tisztelegnek előtte születése 130. évfordulóján. Az első világháborúban harctéri sebész volt az orosz és olasz frontokon, majd a háború után Európa leghíresebb klinikáinak kecsegtető meghívásai ellenére 1919 nyarán visszatért szülőföldjére. A megalkuvást nem ismerő orvos a hruscsovi időkben is imával kezdte minden műtétjét (hatvan év alatt negyvenhatezret!), a halálos szívroham is istentiszteleten érte az utolsó napjáig praktizáló orvost, aki nem a szovjet gyógymódokat alkalmazta, azok között egyedül a megelőzést tartotta helyesnek. Vajon jól gondolkodott? Egy volt betege írta: „engem is ő mentett meg a haláltól: hathetes koromban lemondtak rólam az orvosok, most 53 éves vagyok”.

Bunda Fehér Rita rendezőt és férjét, Bunda Szabolcs operatőrt a 2016-os A hűség ára című dokumentumfilmjük után – amely a kárpátaljai egyházüldözésről, a Szovjetunió gulágtáboraiba hurcolt politikai foglyokról és kényszermunkásokról emlékezett meg –, 2017 elején Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke kérte fel a film elkészítésére, amelyet december 2-án mutattak be a tíz hónapos forgatás után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában. A nyilvános bemutató dátuma december 27., amelynek szintén Beregszász ad otthont. Magyarországon is látható lesz, a tervek között több filmfesztivál, tévécsatorna és mozi is szerepel, de annyira friss a film, hogy a konkrétumok még alakulhatnak.

A beregszászi színház színészei ugyan fiatalok ahhoz, hogy személyesen ismerhették volna, ám örömmel vettek részt abban a munkában, amellyel emléket állíthattak neki, aki egy rokona szerint csupán attól félt, hogy egyszer elfelejtik. A rendező a levéltári kutatás mellett a legtöbb információt, a film alapját azokból az interjúkból gyűjtötte össze, amelyeket olyanokkal készített, akik még ismerték: hajdani betegek, ismerősök, rokonok. „Olyan volt ez, mintha egy időre beköltöztem volna Linner doktor házába” – emlékszik vissza a minden apróságot megismerni szándékozó gyűjtőmunkára Bunda Fehér Rita.

Hírdetés

A rendező a film alanyának jelentőségéről azt is elmesélte lapunknak, hogy egy történet szerint egy híres budapesti sebész Beregszászon átutazva csak azért szállt le a vonatról, hogy megismerkedhessen Linner doktorral, akiről köztudomású volt, hogy jelentős szovjet tisztviselőkhöz is hívták, sőt sokak szerint (bár nincs erre bizonyíték) magát Sztálint is gyógyította.

http://mno.hu/

Mindenesetre „ha Linner doktor valakire ránézett, az már meg volt mentve” – elevenítette fel jelentőségét egy volt kolléganője. A tisztelet kölcsönös volt, valamennyi kollégájának megjegyezte a születésnapja dátumát, s meg is ajándékozta őket. Még a lelki bajokat is orvosolni igyekezett, hiszen az is hozzátesz az emberek szó szerinti egészségéhez.

Az operatőr a részletekről elárulta nekünk, hogy „háromféle elemből épül fel a film, amelyek különböző témakörben ismétlődnek: Linner doktor imája a templomban”, ez a film gerince, ehhez járul egy szemtanúval készült interjú, valamint a cselekmény, „amely korabeli rekonstrukcióként zár le egy bizonyos témakört Linner doktor életéből”. Az utóbbiaknál nagyobb kihívást jelentett az operatőri munka az eredeti helyszíneken, „hogy azok a megfelelő napszakban, fényeknél történjenek, mivel csupán háromtagú stábbal dolgoztunk, és a technikai feltételek is meglehetősen korlátozottak voltak”. Forgattak „a beregszászi templomban, utcákon, temetőben, a beregszászi kórház folyosóin, sebészeti osztályán, műtőben”, ahol „nem igazán volt lehetőség teljesen lezárni a helyszíneket a forgatás idejére. Többször, kihasználva azt, hogy épp nem jön senki, vagy nincs forgalom, kezdtünk el felvenni egy-egy jelenetet”. Az utómunka során pedig igyekeztek a régi magyar játékfilmekre jellemző színvilágot kialakítani, elősegítve, hogy a néző visszacsöppenhessen a múlt századi történések világába. „A film megzenésítésénél is olyan dallamokat  választottunk, amelyek érzelmileg is segítenek ráhangolódni egy-egy jelenetre.”

De milyen lett a végeredmény? Egy kárpátaljai néző szavai árulkodók: „Szerintem mi, akik maradtunk, naponta hozzuk meg ezt a döntést a jelen helyzetben, és másnap újra feltesszük a kérdést: helyesen tettük? Látva a filmet, hiszem, hogy igen!”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »