A Kaposvári Egyházmegye sportnapra hívta a fiatalokat Balatonfenyvesre – KÉPRIPORT

A Kaposvári Egyházmegye sportnapra hívta a fiatalokat Balatonfenyvesre – KÉPRIPORT

Sportnapra hívták a Kaposvári Egyházmegyében élő fiatalokat június 11-én. A balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola területén megrendezett programra több mint kétszáz fiatal látogatott el, akik különböző sportágakban mérték össze erejüket, ügyességüket.

Bálint Gábor püspöki biztos, iskolalelkész, a sportnap szervezője elmondta: „Az egyházmegyei ifjúsági sportnapoknak már komoly hagyománya van, az elsőt 2008-ban Nagyatádon rendeztük. Úgy láttuk, hogy komoly érdeklődés mutatkozik egy ilyen jellegű rendezvény iránt, mely egyházmegyénkben akkor még újdonságnak számított.”

Pár esztendőnyi kihagyás után idén felelevenítették az egész napos sportnap hagyományát, hogy az egyházmegye fiataljai újra együtt lehessenek egy lazább, kötetlenebb, mozgással teli programon, melyben ugyanakkor nagyon szépen megélhető a keresztény hit.

„Nem mindegy, hogyan beszélünk egymással, illetve miként viszonyulunk a győzelemhez, vagy éppen ahhoz, ha veszítünk” – mutatott rá Bálint Gábor, majd elmondta: a gyermekek számos sportágban kipróbálhatták magukat, úgymint labdarúgás, röplabda, asztalitenisz, ügyességi versenyek, slackline, gyalogtúra, vagy a hazánkban kevéssé ismert finn játék, a mölkky (tekéhez hasonló dobójáték).

Hírdetés

Kisiván Csaba ifjúsági referens kiemelte: „Az idei, az Ifjúságpasztorációs Iroda szervezésében megvalósult alkalommal szeretnénk újjáéleszteni a sportnapok hagyományát egyházmegyénkben.”

A sportnap szervezésében segítséget nyújtottak többek között a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági közösségei, az Ifjúságpasztorációs Iroda munkatársai, a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont több pedagógusa, valamint Laki-Lukács Péter, aki a nap szakmai felelőse volt.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Farkas Máté, Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »