A káoszt használják ki a muszlim szélsőségesek Kongóban

A Kongói Demokratikus Köztársaság, korábbi nevén Zaire százmilliós lakosságának több mint kilencven százaléka keresztyén hitű. Megtalálhatók közöttük a Magyarországon is ismert felekezetek hívei, de igazán egyedi hitvilágú csoportok is. Csaknem hatmillióan a XX. század elején élt Simon Kimbangu követői, akit a Szentlélek megtestesülésének, Jézus Krisztus követének tartanak.

Az ország a vallásszabadsággal kapcsolatos nemzetközi értékelésekben rendre jól szerepel, keresztyénként mégis veszélyes Kongó egyes vidékein élni a különböző paramilitáris csoportok miatt, amelyek egy része iszlamista hátterű. A keresztyének elleni támadások nem mostanában kezdődtek: az országban a XX. században számos polgárháborús konfliktus zajlott, a szomszédos területekről manapság is rendszeresen betörnek fegyveres alakulatok. A hetven keresztyént lefejező ADF (Szövetséges Demokratikus Erők) is egy eredetileg Nyugat-Ugandában létrejött iszlamista szervezet, amely azonban az évek során kiterjesztette tevékenységét Északkelet-Kongóra is.

A Kongói Demokratikus Köztársaságot egykor Kongói Szabad állam, majd Belga Kongó néven ismerte a világ. Különleges volt a terület jogállása, hiszen 1885-től 1908-ig nem egy ország gyarmata volt, hanem a belga uralkodó, II. Lipót személyes birtoka, ahol olyan kegyetlen kizsákmányolás folyt, hogy a lakosság egyes becslések szerint a felére esett vissza. Ezt már a nagyhatalmak sem tolerálták, és a belga állam kezébe adták át a területet.

A belga gyarmati időszak után Joseph-Désiré Mobutu (később felvett nevén Mobutu Sese Seko) diktatúrája alatt tovább szenvedett az ország, a kilencvenes években a ruandai népirtás pedig olyan folyamatokat indított el a térségben, amelyek az első (1996–1997), majd a második kongói háború (1998–2003) kirobbanásához vezettek. Utóbbiban több mint ötmillió ember vesztette életét főleg az éhezés és a betegségek következtében, így ez a konfliktus követelte a legtöbb halálos áldozatot a második világháború óta. A Kongói Demokratikus Köztársaságban azóta sincs béke, a választási csalások és a folyamatos ellentétek miatt állandó a belviszály.

A rend fenntartását nehezíti, hogy az ország hatalmas: több mint kétmillió négyzetkilométer, vagyis négy és félszer akkora, mint Franciaország. Az ország északkeleti vidékei felfoghatatlan távolságban vannak a fővárostól, Kinshasától. Légvonalban mérve is 1600-1700 kilométerről beszélünk, ráadásul autóval a dzsungel nem járható, a repülőt leszámítva a leggyorsabban talán a Kongó folyón közlekedő hajókkal lehet eljutni a fővárosból Északkelet-Kongóba, de ez is hetekbe telik, és a folyóparti településektől még mindig több száz kilométert kell utazni.

Ezzel szemben Burundi, Ruanda és Uganda városai sokkal közelebb vannak a határ túloldalán, a vidék lakóit élénk kapcsolatok kötik ezekhez a területekhez. Ha katonai hadműveletekről van szó, az innen érkező fenyegetésekre a kormány a távoli Kinshasában sokkal lassabban tud reagálni. Ezért is érte komoly csapásként a kongói kormányt, amikor Burundi nemrég bejelentette, hogy kivonja katonáit a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről, ahol addig a lázadó csoportok elleni harcban segítettek.

Az ADF és más iszlamista szervezetek térnyeréséhez hozzájárul az is, hogy egyre többször vándorolnak át a Kongói Demokratikus Köztársaság területére pásztorkodó muszlim csoportok, mint például a mbororók. Ezt több helyi vezető is „muszlim inváziónak” tartja.

Az iszlamista erőszak éppen ezekben az északkeleti tartományokban tombol a leginkább: Ituriban és Észak-Kivuban 2021 óta hivatalosan is válsághelyzet van. A muszlim fegyveres csoportok rendszeresen támadnak meg templomokat és keresztyén közösségeket, ahol iszlám hitre kényszerítik az embereket: aki ellenáll, azt megölik. A lányokat és asszonyokat gyakran megerőszakolják vagy elrabolják, és muszlimokkal kényszerítik őket házasságra.

Március eleje óta az iszlamisták félszáz keresztyént öltek meg Északkelet-Kongóban. A legvéresebb a március 5-i támadás volt, amikor az ADF fegyveresei tizenkilenc embert mészároltak le Ituri tartományban, és felgyújtottak tizenöt házat. Az erőszak elől számos keresztyén menekült el az utóbbi években a közeli Burundiba vagy Ugandába. A káoszt csak növeli a Ruanda által támogatott M23, vagyis a Március 23. nevű tuszi felkelőcsoport. A szervezet nagy területeket hódított el a kormányerőktől az elmúlt időszakban, január óta ellenőrzésük alatt tartják a majdnem nyolcszázezer lakosú Gomát, Észak-Kivu tartomány fővárosát is.

Bár folynak a béketárgyalások és a kongói egyházak is igyekeznek külföldi támogatókat találni a negatív folyamatok lezárására – legutóbb például Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt a delegációjuk –, a körülmények arra engednek következtetni, hogy az ország északkeleti részén élő keresztyének helyzetében nem várható javulás a következő hónapokban. Még az is elképzelhető, hogy még többen esnek áldozatul az iszlamista erőszaknak, mint az elmúlt években.