A kanadai parlament határozatot fogadott el arról, hogy Peking népirtást követ el az ujgurok ellen

A kanadai parlament határozatot fogadott el hétfőn arról, hogy a kínai hatalomnak az ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódja Hszincsiang tartományban népirtással ér fel.

A határozati javaslatot az összes képviselő megszavazta, kivéve Justin Trudeau miniszterelnököt és kormányának tagjait, mert ők nem szavaztak.

Noha a határozat nem kötelező érvényű, cselekvésre szólítja fel a kormányt. A határozatban egyúttal felszólítják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy helyezze át a 2022-es téli olimpia helyszínét Pekingből.

Hírdetés

Egy meg nem nevezett, magas rangú kormánytisztviselő elmondta az AP hírügynökségnek, hogy a külügyminiszter ismertetni fogja a kormány álláspontját a kérdésben, de előrebocsátotta, hogy egy parlamenti határozat nem feltétlenül hoz eredményt Kínában, és hogy az ügyben szükséges, hogy Kanada együttműködjön nemzetközi szövetségeseivel és partnereivel. Trudeau és Joe Biden amerikai elnök között kedden lesz egy tárgyalás, és ezen szó lesz a nyugati országok Kínához fűződő viszonyáról is – tette hozzá.

Erin O’Toole, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője kijelentette: "Kínában valósággal szenvednek (az ujgurok). Népirtás folyik ott. A mi értékeink viszont nem eladók. Trudeau úrnak is ezt az üzenetet kellett volna ma küldenie (Pekingnek), de elmulasztotta."

Cung Pej-vu, Kína ottawai nagykövete egy lapinterjúban tagadta, hogy népirtás folyna hazájában. "A nyugati országok nincsenek abban a helyzetben, hogy megítéljék a kínai emberi jogi helyzetet" – mondta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »