A józan szeretet jegyében – Beszélgetés Marton Zsolt kinevezett váci püspökkel

A józan szeretet jegyében – Beszélgetés Marton Zsolt kinevezett váci püspökkel

Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát július 12-én váci megyéspüspökké nevezte ki. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

– Hogyan fogadta a kinevezés hírét?

– Kettős érzés volt bennem: egyrészt örömmel, másrészt persze izgalommal is. Nagy ajándéknak tartom, hogy abba az egyházmegyébe kerültem főpásztornak, ahol magam is felnőttem. Nagyon szeretem a Váci Egyházmegyét. A Jóisten rendkívüli ajándékának tartom már azt is, hogy a Központi Szemináriumnak háromszor is – kispapként, prefektusként és rektorként – lakója lehettem, az pedig, hogy most váci püspök leszek, valóban különleges kegyelem. Ugyanakkor drukk is van bennem, hiszen a szemináriumban a kispapokkal, a munkatársakkal és a hívekkel együtt kétszáz emberért voltam felelős, míg a Váci Egyházmegyében százötven pap dolgozik és körülbelül hatszázezer ember él a területén. Meg kell tanulnom püspöknek lenni – sok feladat, kihívás és napi szintű döntés vár majd rám.

– Ön több szállal is kötődik Váchoz.

– Valóban, hiszen a dédszüleimnek – akiknek a kommunizmus miatt Pencre kellett költözniük – Vác volt a város. Dédnagyapám Vácott lett eltemetve. Mély és megható családi esemény volt, hogy a deákvári temető felszámolásánál jelen lehettem dédnagyapám exhumálásánál. Amikor a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola levelező tagozatára jártam, sok konzultáció a régi szeminárium épületében volt, ahol most az Apor Vilmos Katolikus Főiskola található. Én maglódi vagyok, ezért kispapként a váci egyházmegye papnövendéke lettem. Szívesen emlékszem vissza ebből az időszakból a szünidőkre, arra, amikor a többi kispap testvéremmel moziba vagy sörözni mentünk, készültünk az asszisztencia próbákra. Igazi nagy élményem volt az első kispapi karácsonyom 1993-ban. Bár távol voltam a családomtól, mégis úgy éreztem, hogy új családra találtam. Keszthelyi Ferenc megyéspüspök úr szigorú „nagypapa” volt, egészséges szigorral kezelt bennünket. Pappá szentelésem után kinevezett a titkárának. Persze én szerettem volna valahol káplánként szolgálni, utólag mégis hálás vagyok ennek az egy évnek, hiszen így az egész egyházmegyét megismerhettem. A váci kötődésem később is megmaradt, a közös rekollekciókra, a nagycsütörtöki közös misékre is szívesen emlékszem vissza. Gödi plébánosként váci kerületi esperes is voltam, harminckét plébánia és huszonhat pap tartozott hozzám.

– Kik voltak a papi példaképei?

– Nagy szeretettel gondolok lelkiatyáimra, így a maglódi Horváth Józsefre vagy a sülyi Szegedi Lászlóra, aki a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség és az egyházmegyei ifjúsági pasztoráció alapítója. Én tulajdonképpen ebben a közösségben szocializálódtam. Még világi hallgatóként kezdtem nappali tagozatos teológiai tanulmányaimat Veszprémben, ahol, Kuminetz Géza volt rám nagy hatással, ő elsősorban a papi állhatatosságban, hűségben és alázatban mutatott példát. De hálás szeretettel gondolok Schall Tamásra, akinek a plébániáján éltem és szolgáltam. Kispapként a legnagyobb hatást Bíró László püspök atya – egykori rektorom –, gyakorolta rám az ő óriási, alázatos emberségével és befogadó szeretetével. Tomka Ferenc, Vereckei Tamás, Bartók Ferenc bencés, Nemesszeghy Ervin és Benkő Antal jezsuita atyáknak is sokat köszönhetek.

– A püspökszentelés az egyházi rend teljességét adja. A Lumen Gentium azt írja, hogy „a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek”. Rektorként talán inkább a vezetési feladatok voltak előtérben, míg plébánosként a lelkipásztori munka volt az elsődleges. Egy megyéspüspök esetében mind a kettőre nagy hangsúly kerül.

– A zsinati dokumentumok azt is hangsúlyozzák, hogy a püspök pásztora és atyja az egyházmegyének, a papjainak különösképpen. Ebben az esetben az atyaság a lelki törődést is magában rejti. Én rektorként is arra törekedtem, hogy ne csupán egy hivatalnok legyek. Bár nem voltam a kispapok gyóntatója, és püspökként sem leszek az a papjaimnak, mindig igyekeztem megélni egyfajta szeretetteljes lelki atyaságot. Püspökként egy egészséges rendtartás mellett igyekszem majd úgy szolgálni, hogy mindenki bizalommal fordulhasson hozzám. Akár igent kell mondanom, akár nemet, ebben mindig érezzék a szeretetet, tudják az emberek, hogy mindent értük teszek.

– Ön tagja a Fokoláre Papi Közösségnek. Miben erősíti ez a papi szolgálatát?

– Ezt nagy örömmel vállalom, bár nem szoktam rá külön kitérni, hiszen ha valaki egy lelkiséghez tartozik, akkor annak fő karizmáit az életében kell megvalósítania. Ha ki kell emelnem valamit, akkor elsősorban azt említeném, hogy én papi közösséggel először a Fokoláre Mozgalom lelkiségében találkoztam. Magam nem vagyok szerzetes, de nagyon nagy igényem volt arra, hogy olyan papi közösségben legyek, ahol a papi lelkiség kapcsán, és a felmerülő kérdések megbeszélése során igazán mélyre tudunk menni. A fokoláre mindig tükröt tartott nekem. A hívek hajlamosak arra, hogy a papokat egyfajta piedesztálra emeljék, ebben a közösségben mindig sikerült valamiképp helyrekerülnöm. A fokoláre megtartó erőt is jelent, e mellett megtanít arra, hogy nem csak olvasni kell Isten igéjét, de életre is kell váltani. Ez pedig nem könnyű, magam is tanulom még.

Hírdetés

Fontosnak tartom az egység kultúráját, melyre püspöki szolgálatom alatt is szeretnék figyelni. A fokoláre erre is nagy hangsúlyt helyez. Mindenkivel keresni kell az egységet – a paptestvérekkel, a hívekkel, a testvéregyházakkal, zsidó testvéreinkkel, a más vallásúakkal, és minden jószándékú emberrel.

– Beer Miklós megyéspüspök egy határozott irányt képviselt szolgálatában. Van, amit átvenne ebből?

– Beer Miklós püspök nagyon népszerű ember, mindenkivel nagyon kedves, szociális érzékenysége példamutató, igazi befogadó személyiség. Valódi evangéliumi ember, aki, ha egy inge van, azt is odaadja a másiknak. Ezt a lelkiséget én is szeretném tovább folytatni. E mellett Miklós püspök az egyházmegye vezetése során igyekezett válaszokat adni az új kihívásokra is, többek között a paphiányra is. A püspök atya hozta létre az állandó kórházi lelkigondozói szolgálatot. Fontos, hogy a pap ellássa szentségekkel a beteg, szenvedő embert, de sajnos hosszabb törődésre bizony nincs mindig ideje. A kórházban szolgáló lelkigondozó viszont mindenkivel tud foglalkozni – persze nem csak a hívekkel, ez ugyanis egy fontos missziós feladat is. Elindult a világi munkatársak – egyháztanács tagok, sekrestyések –, az állandó diakónusok és az akolitusok képzése is. Most az az időszak következik, amikor ezeket a területeket be kell tagozni az egyházmegye munkájába. Ezen felül a házi gondozói és a szamaritánus szolgálatot is meg kell említeni. Én igyekszem a jó kezdeményezéseket a józan szeretet jegyében tovább folytatni.

– A Váci Egyházmegye területéhez a budapesti agglomeráció egy része éppúgy hozzátartozik, mint az ország néhány igen szegény térsége. Milyen kihívásokat tartogat ez egy megyéspüspök számára?

– Az a legfontosabb, hogy mindenütt élő közösségek jöjjenek létre. Mindenkit – a paptestvéreket és a világi híveket is – arra kell szeretettel buzdítani, hogy nekünk kell építenünk az Egyházat. Krisztus ott lesz jelen, ahol ezért a jelenlétért mi is hozzátesszük a magunkét. Mindenkinek a maga életállapotában és hivatásában kell szolgálnia Isten országát. Az agglomerációban nagyon sok gyermek és fiatal él. Itt az lehet a gond, hogy sokan ingáznak. Az aprófalvakban a kicsit kell megbecsülni. Ha van három rózsafüzért imádkozó asszony, akkor rájuk kell építeni, ők lehetnek majd a közösség kovászai. Ha valahol két fiatal van, velük kell egy ifjúsági csoportot létrehozni. XVI. Benedek pápa írt a mustármag reményéről. Szerintem a jövőben a misszió és a kovász egyházának kell lennünk.

– Mi lesz a püspöki jelmondata és miért ezt választotta?

– Püspöki jelmondatom ez lesz: „Hűséges az Isten” (1Kor 10,13). Ez kapcsolódik a papi jelmondatomhoz. Érettségi ajándéknak maglódi plébánosomtól megkaptam a Beszélgetés a Mesterrel című imakönyvet, amibe ezt a szentírási idézetet írta bele: „Légy hű mindhalálig és neked adom az örök élet koronáját” (Jel 2,10). Ezt választottam a papi jelmondatomnak. Isten hűségét egész életemben megtapasztaltam, különösen a papságom ideje alatt, ezért választottam ezt püspöki jelmondatnak. Fontos, hogy mi is hűségesek legyünk az Mesterhez, az evangéliumi tanításhoz, a hithez és az Egyházhoz. Ezt a Lélek szavára figyelve lehet csak megvalósítani, az Ő hűségére pedig mindig számíthatunk.

– Kik fogják szentelni?

– Szentelésemre 2019. augusztus 24-én, 10 órakor a váci székesegyházban kerül sor, a főcelebráns Erdő Péter bíboros lesz, mellette Michael August Blume apostoli nuncius és Beer Miklós fognak még szentelni. Bíboros úr személye a magyar egyházat jeleníti meg, de hozzá személyesen is kötődöm, hiszen tanárom volt a teológián, segítő szeretetét rektorként is megtapasztaltam. Nuncius úr a szentatyát és valamiképp a világegyházat képviseli, míg Beer püspök úr elődömként lesz jelen.

– Mi lesz püspökként az első teendője?

– A szentelésem egyben a beiktatásom is lesz, vagyis kánonjogilag ettől az időponttól leszek főpásztor. Az első hivatali napomon szeretném összehívni a közvetlen munkatársakat, velük kell majd áttekintenem az egyházmegye ügyeit. Első pasztorális feladatom az lesz, hogy végiglátogatom a papjaimat. Nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot építsünk ki, hiszen együtt irányítjuk az egyházmegye hajóját. Ha a papok a helyükön vannak, ha ők boldog emberek, akkor az én püspöki szolgálatom is gyümölcsöző lesz.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »