A jövőorientált ágazatok a magyar és a horvát gazdaság közös kitörési pontjai

A hidrogéngazdaságban és az önvezető autózásban is komoly lehetőségeket látunk a kölcsönösen előnyös együttműködésekre. Mindkét kormány a kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítmény felpörgetésén dolgozik, déli szomszédaink élénken érdeklődnek a világszínvonalú ZalaZone járműipari tesztpálya iránt. A határ magyar és horvát oldalán is épülnek az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti közúti kapcsolatot megvalósító gyorsforgalmi szakaszok – összegezte Palkovics László zágrábi egyeztetései legfontosabb megállapításait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleménye szerint.

Hozzátették, az innovációs és technológiai miniszter négy horvát társtárca vezetőivel ült tárgyalóasztalhoz hétfőn. Palkovics László egynapos hivatalos látogatásán horvát partnereivel, a tudományért és felsőoktatásért, a gazdasági és fenntartható fejlődésért, a közlekedési és infrastruktúráért felelős, és az építésügyi minisztériumok felsővezetőivel vette sorra a közös ügyeket Zágrábban. A miniszter jelezte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium kész megosztani a duális képzéssel kapcsolatos tapasztalatait, fontosnak tartja és szorgalmazza a technológiai parkok együttműködéseinek fejlesztését – írták.

Hírdetés

A magyar és a horvát kormány is a GDP-arányos kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítások 3 százalékra növelését célozta meg 2030-ra. A kutatói mobilitást támogató pályázatban szeptember elején 10 magyar kezdeményezés nyert összesen mintegy 20 millió forint támogatást. Az egyetemek, kutatóintézetek és múzeumok a többi között a kritikus helyzetek kezelésére alkalmas automatizált járműirányítási rendszerek tervezésével, az Alzheimer-kór egy lehetséges terápiájával és a Gepida Királyság peremvidékeinek történetével foglalkoznak majd horvát partnerségben.

Az energetikai kapcsolatok terén kiemelkedő jelentőségű fejlemény, hogy az év eleje óta üzemelő Krk-szigeti LNG-terminál az egész régió számára hozzáférést biztosít a cseppfolyós gáz nemzetközi piacához. Palkovics László a közlemény szerint elmondta: Magyarország a hidrogénstratégia májusi elfogadásával adott új lendületet a hidrogénalapú gazdaság fejlesztésének. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy magyar cégek képesek volnának részt vállalni a horvátországi hidrogén töltőinfrastruktúra hálózat létesítésében, rendszerintegrációs szolgáltatásokat nyújthatnának. A tárgyalófelek örömmel nyugtázták, hogy már a kivitelezés zajlik az M6 autópálya országhatárig vezető, befejező szakaszán – jegyezték meg.

A fejlesztéssel elkészül az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti közúti kapcsolatot biztosító TEN-T folyosó teljes magyarországi nyomvonala. A beruházást várhatóan 2024 elején, a horvát oldali folytatással egyszerre adhatják majd át. A nyáron indult MuKobridge projektben új híd épül a Murán a kapcsolódó közútszakaszokkal együtt. A tervezésnél tartó fejlesztésnek köszönhetően a Murakeresztúr és Kotor között jelenleg több mint 50 kilométeres kerülővel megtehető út néhány percesre csökken majd. Horvátország szívesen csatlakozna a zalaegerszegi járműipari tesztpályára alapozó magyar-osztrák-szlovén együttműködéshez. A ZalaZone már most is szoros kapcsolatban áll a Zágrábi Egyetemmel, a további kétoldalú kooperációk lehetőségeit a miniszterek a helyszínen tervezik áttekinteni – áll a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »