A jövő évi lisszaboni ifjúsági világtalálkozó nemzetközi előkészítő találkozóját tartották Fatimában

A jövő évi lisszaboni ifjúsági világtalálkozó nemzetközi előkészítő találkozóját tartották Fatimában

A portugáliai kegyhelyen október 17. és 19. között megrendezett eseményen a 2023-as lisszaboni ifjúsági világtalálkozó (IVT) helyi szervezőbizottságának valamennyi tagja részt vett, akik a világ minden tájáról érkező püspöki konferenciák és az ifjúságpasztoráció felelőseivel, valamint egyházi mozgalmak és kongregációk képviselőivel találkoztak.

A világjárvány miatti zárlat után a panamai világtalálkozó óta most először találkoztak személyesen a világ minden részéről érkezett küldöttek. A találkozó célja az volt, hogy megosszák a terveket, közösen álmodják, tervezzék meg a következő ifjúsági világtalálkozót és imádkozzanak érte.

A találkozó megnyitóján részt vett Kevin Farrell bíboros is, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának prefektusa; Manuel Clemente, Lisszabon bíboros pátriárkája; Augusto Santos Silva, a portugál parlament elnöke; José Ornelas Carvalho, a portugál püspöki konferencia elnöke, valamint mintegy háromszáz küldött a világ számos országából.

Bízom abban, hogy ez a személyes találkozás a nemzetek és kultúrák közötti hídépítés jele lesz. Az ifjúsági világnapok ezt képviselik a kezdetektől fogva.” A jelenlevők meghívást kaptak a kulturális határokon átívelő párbeszédre, egy szinodális egyház építésére, és arra, hogy újból találkozzanak Krisztussal – hangzott el Kevin Farrell megnyitó beszédében.

Végezetül a bíboros azt kívánta a küldötteknek, hogy a következő ifjúsági világnap egy nyitott tér legyen, ahol a fiatalok találkozhatnak Krisztussal és megtalálhatják benne élethivatásukat. „Legyen ez az ifjúsági világtalálkozó sokunk és a társadalom számára egy új kezdet.”

A kétnapos munka során a küldöttek meghallgathatták Américo Aguiar atyát és Duarte Riccardit, a helyi szervezőbizottság elnökét és főtitkárát, valamint a szervezésen dolgozó különböző csoportokat a lelkipásztori, liturgikus és logisztikai előkészítő munka helyzetéről. Nyílt párbeszédet folytattak a jelenlévőkkel, hogy elősegítsék minden fiatal aktív részvételét – senkit sem kizárva az eseményről, amely a Katolikus Egyház által szervezett első nagy találkozó lesz a világjárvány óta, ráadásul a háború árnyéka is rávetül. A szervezők különös hangsúlyt fektetnek a szinodalitásra, a fenntarthatóságra, a fogyatékkal élők részvételére, valamint az ökumenikus és vallásközi párbeszédre.

Bemutatták a szállás-, étkezési, közlekedési lehetőségeket, a zarándokok számára kialakított regisztrációs rendszert és a díjcsomagokat is.

A Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának Ifjúsági Irodájának vezetője, João Chagas atya arra bátorította a helyi szervezőbizottságot, hogy folytassa a pápa által kijelölt és Panamában megkezdett utat, Máriára bízva a 2023-as IVT-re érkező zarándokok felkészülésének útját. Biztosította őket arról, hogy mindig számíthatnak a dikasztérium támogatására és útmutatására.

A találkozó alkalmat adott arra is, hogy a küldöttek megismerjék a II. János Pál Alapítványt az Ifjúságért, amely elindította új honlapját, valamint a 2018. évi püspöki szinódus után életre hívott Nemzetközi Ifjúsági Tanácsadó Testületet (IYAB). Mindkét szervezet szorosan együttműködik a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának Ifjúsági Irodájával.

Hírdetés

Alexandre Awi Mello, a Schönstatti Atyák nemrég kinevezett általános rendi elöljárója hangsúlyozta, hogy a fatimai találkozó fontos jelentőséget nyer minden küldött számára, mert konkrétan Máriára bízhatják a zarándokok felkészülési útját a 2023-as ifjúsági világtalálkozó felé.

A találkozóra a fatimai kegyhelyen került sor, és a programot meghatározták a napi szentmisék és a rózsafüzér imádságok.

Október 19-én a résztvevők Lisszabonba utaztak, ahol felkeresték a 2023. augusztusi világtalálkozó fontosabb helyszíneit.

Magyarországról Gábor Miklós, az MKPK Ifjúsági Bizottsága irodavezetője és Anderson da Silva, a Shalom Katolikus Közösség tagja vett részt a találkozón.

*

A következő ifjúsági világtalálkozót 2023. augusztus 1–6. között rendezik meg Lisszabonban. 2023. július 24–31. között a fiatalokat egyházmegyei előtalálkozóra várják Portugália legtöbb egyházmegyéjében.

Az idei világnapot Krisztus Király ünnepén, november 20-án tartják a részegyházakban.

Forrás: MKPK Ifjúsági Bizottsága

Fotó: MKPK Ifjúsági Bizottsága; A Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »