A Jófogáson árulják a CÖF támogatásból készült szakácskönyvét

A Jófogáson árulják a CÖF támogatásból készült szakácskönyvét

Internetes börzén vár vevőre a kormányközeli Civil Összefogás Fórum komplettált élelmiszerekről szóló szakácskönyvének néhány példánya – pedig a kiadvány elvileg nem kereskedelmi forgalomra készült. A szellemi honvédőket toborzó szervezetnek az MVM-től kapott félmilliárd forintos támogatásból tellett rá. Az LMP politikusa úgy véli: jobban hasznosult volna a közpénz, ha azt az állami cég közvetlenül rászoruló gyerekek étkeztetésére költi és nem szakácskönyv kiadására megy el.

Öt kisfilm, a civilitika új tudományának leírása öt nyelven és egy szakácskönyv. A Békemeneteket szervező kormányközeli Civil összefogás fórum eddig erre költötte a Magyar Villamos Művektől kapott félmilliárdos támogatást.

Nemrég egy pécsi rendezvényen hiába próbáltunk többet megtudni az MVM vezérigazgatójától a CÖf elszámolásáról, ahogy hallgat minderről a kormányközeli szervezet is.

Az úgynevezett komplettált élelmiszereikről szóló szakácskönyvhöz viszont nem is nehéz hozzájutni – pedig kereskedelmi forgalomban nem kapható. Egy internetes adás-vételi oldalon viszont van, aki nem is egyet, hanem hat darabot árul.

Míg az eladó nem sokat tud a CÖF konyhaművészeti tevékenységéről, az Emmi államtitkára nem zárja ki, hogy az újdonságok akár a közétkeztetésben is megjelenjenek, vagy az iskolabüfékben.

„Amelyek megfelelnek a szabályoknak, elsősorban az egészséges ételek szabályainak, azok természetesen megjelenhetnek a közétkeztetésben is. Ezzel is szolgálva azt, hogy minél inkább hazai munkaerő, helyben készített alapanyagok felhasználásával és egészséges ételeket kapjanak a fiatalok” – jelentette ki Rétvári Bence.

Az Országos Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója szerint is hasznos lehet a kiadvány, bár nem feltétlenül a könyv a legjobb megoldás. „Én azt hiszem hogy igen, tehát hogy ha a megfelelő információt a megfelelő csatornákon keresztül, és akkor itt nem maradnék csak a kiadványoknál, mert  számos olyan applikáció, webes felületen elérhető információ van amihez talán sokkal könnyebben hozzájutnak a fiatal szülők vagy a gyerekek” – vélte Pozsgay Csilla.

Az LMP képviselője szerint hasznosabb lett volna ha a pénzt szakácskönyv helyett inkább közvetlenül az éhező gyerekekre fordította volna az állami cég a CÖf támogatása helyett. Az 508 millió forintból ugyanis 30 ezer gyerek jutna napi egyszer meleg ételhez csaknem egy hónapig. „Talán nem ezekre a pártszervezetekre, vagy álcivil szervezetekre kellene költse ez az állami cég a pénzt, hanem az MVM például ezt az 500 millió forintot adhatta volna gyermekétkeztetésre, a gyermekek megsegítésére” – háborodott fel Demeter Márta.

Míg a kormányközeli CÖF igen, a Majtényi László nevével fémjelzett Eötvös Károly Intézet korábban hiába pályázott támogatásra a villamosműveknél, pedig ők mindössze 5 millió forintot szerettek volna kapni demokrácia programjukhoz. A kormányközeli szervezet példáján okulva később új támogatási kérelmet adtak be, már ők is szakácskönyvre kértek pénzt. A Hír TV információi szerint azonban hetek óta hiába várják a választ pályázatukra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »