A Jobbik végjátéka

Kereken 25 évvel ezelőtt, midőn Eger egyik szakkollégiumában igen gyakran megfordultam családi okokból, hallottam először Roy Sneiderről, az egri skinhead-vezérről. Akkoriban mindenféle sajtót olvastam, úgy véltem, kell tudni, hogy mit ír az ellenség, ezért a 168 Órát, a Magyar Narancsot vagy akár az Élet és Irodalmat is rendszeresen kézbe vettem. Mára már mentálhigiénés okokból, no meg azért, mert véges az időnk e Földön, s ezért spórolni kell vele, ritkán követek el ilyesmit magam ellen.

Mindenesetre 1993 táján beleakadtam egy interjúba, amit a Magyar Narancs készített Roy-jal. Elképesztett, hogy milyen józansággal nyilatkozott minden kérdésről, s minden csapdát milyen ügyesen kikerült. Abban biztosak lehetünk, hogy nem a Narancs szerkesztői javították fel a szövegét.

Nézem most ezt a rosszul és nem ritkán nyelvileg is helytelenül fogalmazó, raccsoló, gondolatszegény, szánalmasan erőlködő ripacsot, aki beszédről beszédre ugyanazt a néhány sablont ismételgeti (hogy mennyire büszke a jobbikosokra, hogy mennyit lop a kormány, s hogy bezzeg az ő pártja milyen keményen ellen fog állni), hisztizik, üvöltözik a mikrofonnál, és szemrebbenés nélkül hazudik sorozatban.

Nézem s nem akarom elhinni, hogy ugyanarról az emberről van szó. Pedig az azonosság kétségkívüli.

Negyed évszázad alatt az ember fejlődni szokott fogalmazástechnikában, gondolkodási és elemző-készségben, valamint felkészültségben. Roynak sikerült visszafejlődnie, egy olyan szintre, mely legérzékletesebben azzal írható le, hogy nemzetben gondolkodó ember helyette is szégyelli magát. Nekem kínos a szívemhez leginkább közelálló viseletben, bocskaiban feszítő Sneidert nézni és hallgatni, nekem, aki már a CEU-ügy idején szakítottam ezzel a nemzetáruló, hitehagyott, lélekvesztett bandával, mely mára leginkább egy fanatikus szektára hasonlít.

Hírdetés

Ezeknek nem számít a nemzeti érdek, a nemzeti összetartás, a magyar múlt és jövő, nem számít józanság, a racionalitás, nem számítanak a legegyszerűbb logikai összefüggések, nem számítanak a bajtársak sem, akik közül egyre többen felállnak és rámutatnak, hogy nem erre szerződtünk, nem volt arról szó, hogy politikai prostituáltakká kell válnunk jobbikos színekben.

Aki mást mond, mint a földtől teljesen elszakadt, álomvilágban élő pártvezetés, az a Fidesz által megvett ember, az áruló. Talán legbelül érzik, hogy bizony a távozók azok, akiknek fontosabbak az elvek és az értékek, s hogy nem ők az árulók, hanem az egész párt, mely együtt tüntetett Gyurcsánnyal a frissen, nagy többséggel megválasztott kormány ellen, mely alig leplezetten egyeztet a globalista irányítottságú álbaloldallal, mely a magyar nemzet valódi ellenségei helyett – igen, ezek közé tartozik Soros György is, dokumentáltan – a törvényes magyar kormányt támadja, ahol tudja.

Egyet tudnak ezek a szerencsétlenek, hogy „Orbán, takarodj!”, hogy utána mi lesz, az nem érdekli őket. Hogy a megfelelési kényszeres Jobbik, valamint a globalista segédcsapatok szörnykoalícióját Brüsszel megeszi reggelire, azzal nem foglalkoznak.

Azt remélte Roy, hogy nem lesz senki, aki rámutasson, hogy az a kis utca, ahová jó érzékkel szervezték a megemlékezést, nincs „több száz méter”, hogy nem hömpölygött semmiféle tömeg, nem volt ott „több ezer”, hanem legfeljebb több száz érdeklődő?

Azt hitte, hogy ma, az internet világában nem lehet visszakézből cáfolni, hogy a Jobbikra szavazott volna 1 300 000 ember? Bárki két kattintással meggyőződhet arról, hogy a Jobbikra soha nem szavazott még 1 100 000 ember sem.

Azt hiszi, hogy valaki beveszi azt a blöfföt, hogy egymillió emberrel lettünk kevesebben a Kárpát-medencében 8 év alatt? Legfeljebb a maga szektája.

Szégyen.

Intellektuális, morális és politikai szégyen.

Soha nem hittem volna, hogy ez lesz a nemzeti gondolkodású emberek közösségéből, ez lesz a legértékorientáltabbnak tűnő pártból.

Lassan örül az ember, hogy amit látunk, az a végjáték. Mert ez a szerveződés csak árt. Nem elsősorban a kormánynak. Sőt, megkockáztatom, hogy a kormánynak és a kormánypártoknak elektorális szempontból a Jobbik többet használ, mint amennyit árt. A nemzetben gondolkodó emberek közösségének árt. Annak a közösségnek, melynek jelentős részét épp ez a párt fogta egybe közel másfél évtizeden át.

Borbély Zsolt Attilabzsa.blogspot.com


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »