A Jobbik szerint a kormány lakásépítési projektje nem segít a lakásgondokon, segít viszont a Fidesz-közeli oligarcháknak

Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján beszélt a kormány új lakásépítési programjáról. A tervek szerint a nagyvárosok úgynevezett rozsdaövezeteiben a kormány új lakások építését tervezi, amivel építőipari munkahelyeket teremtenek és rendbe hozzák az elhanyagolt városi övezeteket.

Az államtitkár közölte, ezeken a területeken egyszerűbb lesz az építkezések engedélyeztetése, és az új lakások megvásárlása során 27-ről 5%-ra csökkentik az áfát. A kormány két akciótervet javasol az Országgyűlésnek. Az egyik előterjesztés nyomán azonnal megkezdődhetnek a fejlesztések, míg a másik javaslat a közép- és hosszú távú fejlesztéseket szabályozná.

Z. Kárpát Dániel: A Fidesz piaci és nem szociális alapon juttatná lakáshoz a fiatalokat

A Jobbik már kilenc éve megfogalmazott egy állami finanszírozású bérlakásépítési és otthonteremtési programot. A “Mi várunk program” lényege, hogy az induló időszakban 80-120, azt követően pedig 50-100 milliárd forintból évente 5-10 ezer új lakás épülhetne, illetve a félmillió üresen álló ingatlan gazdaságosan felújítható részének lakottá tételével lehetne legalábbis enyhíteni a magas ingatlanárakon. Az állami bérlakások lakbére a jelenlegi piac ár fele-harmada lehetne, de így is rentábilissá válhatna a rendszer, amelyben az alapanyagok gyártói és a kivitelezők is magyarok volnának.

“A kormány most sem ezt valósítaná meg, mert gyakorlatilag piacosítani akarja a bérlakás szektort”

Hírdetés

– mondta az Alfahírnek Z. Kárpát Dániel. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a most bejelentett kormányzati lakásépítési koncepció nem oldja meg a fiatalok lakásgondjait, miközben évtizedekre eladósodnak.

Z. Kárpát Dániel szerint a Fidesz-kabinet ezzel megint a magánberuházóinak és a saját ingatlanfejlesztőinek kíván kedvezni.

“Ezek a kiváltságos nagyberuházók aztán áfakedvezménnyel, az engedélyek egyszerűsítésével, tömegesen építhetnek majd lakóépületeket, amelyek vagy bérlakások lesznek, vagy nem, vagy megfizethető lesz vagy nem, de az biztos, hogyha létre jön, akkor vélhetően nagyon távol lesz majd a fiatalok otthonteremtési elképzelésétől és a tervezet leginkább a kormányközeli oligarcháknak segít”

– tette hozzá.

A Miniszterelnökség közben már elrendelte, hogy kezdjék meg az érintett területek rendezését, romeltakarítását, ami várhatóan évekig eltarthat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »