A Jobbik pereket indít és helyreigazításokat kér az őt ért korrupciós vádak miatt

Jogi lépéseket tesz a Jobbik a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) alelnöke, Paulina László kormányközeli portálokon megjelent nyilatkozatai után – értesült az Index.

A kisgazdák alelnöke a kormánnyal szimpatizáló sajtónak azt nyilatkozta, hogy a Jobbik anyagi ellenszolgáltatásért cserébe győzte meg pártját, hogy jelöltjeit léptesse vissza.

Amint azt a Magyar Nemzet múlt hétfőn megírta, az FKGP közleményt küldött el szerkesztőségünkhöz, amely szerint visszalépteti a jelöltjeit a Jobbik javára, és a kormányváltás érdekében a Jobbikot támogatja a választásokon.

http://mno.hu/

Március 19-én az FKGP másik alelnöke, Atyánszky György a Hír TV műsorában is megerősítette a visszalépések tényét, és elmondta, hogy a kisgazdák a vidék és a gazdák kiemelt támogatását várják a Jobbiktól cserébe.

Paulina László ezután nyilatkozta a kormánypárti médiában, hogy a Jobbik anyagi juttatásokat ajánlott fel a kisgazdajelöltek visszalépéséért. Egyes kisgazdák szerint a visszaléptetés mögött az elnökük, Balogh Károly egyéni akciója áll.

„A Jobbik az elmúlt napok összes ezzel kapcsolatos kormánypárti hazugsága miatt megteszi a jogi lépéseket, helyreigazítást kér, a bíróság előtt bizonyítjuk majd be az igazunkat és kártérítési pereket is indítunk. A Jobbik semmilyen pénzt nem adott, illetve semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem nyújtott a javunkra történt visszalépésekért cserébe, így sem a kisgazdák, sem az LMP-s, sem a momentumos jelöltek esetében. A továbbiakban a kialakult kisgazda belháborúval nem kívánunk foglalkozni” – közölte az Indexszel írásban a Jobbik sajtóosztálya.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »