A Jobbik hétfőn elszámoltatná a kormányt miért vállalt az uniós vizsgálat helyett inkább 700 milliárdos bírságot

A Jobbik hétfőn elszámoltatná a kormányt miért vállalt az uniós vizsgálat helyett inkább 700 milliárdos bírságot

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy már a hétfői parlamenti ülésen számoljon el azzal a
több százmilliárd forinttal, amit feltételezhetően azért terhel a magyar polgárokra, mert az
uniós forrásokat képtelen volt szabályszerűen felhasználni – írja vasárnapi közleményében Z. Kárpát Dániel. 

Mint ismeretes, az Európai Bizottság hét magyar operatív programban talált rendszerszintű hibákat és szabálytalanságokat, s a pályázatok egyenként történő átvizsgálása helyett Magyarország kormánya inkább egy 6-700 millárd forintnyi „átalánybüntetés” megfizetését vállalta, 

“feltételezhető módon azért, mert a nettó korrupciós mechanizmusok lelepleződése még nagyobb veszteséget idézett volna elő.”

 – emlékeztet a Jobbik alelnöke.

A politikus elfogadhatatlannak tartja a kormány védekezését, mely szerint a fentiek miatt Magyarország nem veszít EU-forrásokat. A Fidesz ugyanis 

Hírdetés

“elfelejti hozzátenni, hogy ennek egyetlen módja van: a vitatott százmilliárdok „árát” ráterheli a magyar adófizetőkre, s a hazai költségvetés pótolja ki azt, amit a fideszes boszorkánykonyhában elrontottak vagy kicsatornáztak.” 

 – mutat rá Z. Kárpát. 

A Jobbik elvárja a kormánytól, hogy a hétfői napon tisztázza: mekkora összeget „kér el” ily módon a polgároktól, és “milyen visszaélések miatt nem merte vállalni a pályázatokat érintő vizsgálatot?”

“Mivel a kormány illetékes minisztériuma nem tudta cáfolni a fentieket, s lényegében elismeri a történteket, várjuk a felelősöket a mikrofon elé!”

 – írja a politikus. 

“A Jobbik unja az uniós támogatásból épülő zenélő tehenészetek, hetven centis kilátók és
kutyafitnesz-szalonok világát, amely kormányokon átívelő módon árulta el a magyar
érdekeket a csatlakozás óta, éppen ezért a források felhasználásának teljes rendszerét
megreformálná”
– szögezi le Z. Kárpát.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »