A Jobbik elnökhelyettese üzent a győrieknek

A Jobbik elnökhelyettese üzent a győrieknek

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese és európai parlamenti képviselője is reagált arra, hogy a Borkai-botrány kellős közepén a győri jobbikos jelöltek felrúgták az ellenzéki együttműködést.

„Légy egyenes, nem pedig kiegyengetett” – idézte Marcus Aurelius római császárt a jobbikos politikus a Facebook-odalán.

„Ma Magyarországon egy fojtogató rendszer épül, amely minden eszközt bevet, hogy hatalmát fenntartsa. Zsarol, fenyegetőzik, és akit lehet, azt megpróbálja korrumpálni. A héten Borkai Zsolt győri polgármesterről kikerült felvételek kendőzetlen pőreségében mutatták meg a NER velejéig rothadt világát. Ez a rendszer nem jobb-, vagy baloldali, hanem hazug, igazságtalan és erkölcstelen. Éppen ezért most, 2019 októberében nem mint jobb- vagy baloldali politikusok, hanem, mint jóérzésű, Magyarországért tenni akaró emberek kell, hogy szembe szálljunk vele és a vasárnapi választásokon megállítsuk a Fidesz pusztítását. Ezért tettük félre a pártlogókat, ezért tettük félre a világnézeti különbségeket és ezért állítottunk közös jelölteket a többi ellenzéki párttal.”

Gyöngyösi Márton szerint a kiugrott győri jobbikosok hiába hivatkoznak jobboldaliságra, a viselkedésüket nem értékek és az egyenesség, hanem

„a társait hátba szúró ember álnok sunyiságának fogalma írja le, hogy a Fidesz sajtóközpontjának szlogenjeire kísértetiesen hasonló jelszavakat harsogó »politikusok« körüli gyanút már ne is említsem…”

Az ellenzéki párt elnökhelyettese úgy fogalmazott: a Jobbik nem az a párt, ahol a szavaknak és tetteknek nincsen súlya.

„Elindultunk egy úton és ezen is fogunk végigmenni: október 13-án Győrben és máshol is mindenkit arra kérünk, hogy szavazatával az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassa”

– írta a közösségi oldalán Gyöngyösi Márton.

 

Hírdetés

 

A Jobbik kampányfőnöke a legrövidebb úton kipenderítené az árulókat

A Jobbik alelnöke és kampányfőnöke, Stummer János a győri jobbikos jelöltek álláspontját megosztó Fodor Roland oldalán, hozzászólásban reagált, azt írta:

„Voltak napok, amikor azt látta Magyarország, hogy az ezernyi fideszes gazemberből most legalább egy belefullad majd a mocsokba, amit maga alá piszkított. Erre jöttök ti, s levegőhöz jutnak. Szégyelljétek magatokat, s amikor legközelebb majd titeket is felengednek a hajójukra, jusson eszetekbe milyen árat fizettetek a kirándulásért. Rosszul látod, Fodor Roland. Nincs helyetek a Jobbikban. Ti ezzel a lépéssel nem a szükséges ellenzéki együttműködést árultátok el, hanem a saját közösségeteket. Kampányfőnökként és alelnökként én azért fogok dolgozni, hogy a lehető legrövidebb időn belül kipenderítsen a Jobbikból benneteket az etikai bizottság.”

 

Az ellenzéki párt etikai eljárást indított

A Jobbik közleményben tudatta: elítéli, hogy négy tagja visszalépett a közös ellenzéki képviselőjelöltségtől Győrben. Az párt országos elnökségének döntése alapján pedig a győri alapszervezet működése felfüggesztésre került, a négy visszalépő képviselőjelölt összes párton belüli tisztségéből visszahívásra került és etikai eljárás indítanak velük szemben.

„Azokon a településeken, ahol a jobbikos tagság az ellenzéki együttműködésben való indulás mellett döntött, a Jobbik továbbra is tartja magát a megállapodásokhoz, így Győrben is arra kéri szimpatizánsait, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson”

– írta keddi közleményében a párt.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »