A jel értelme és küldetése

A jel értelme és küldetése

Az alábbi kérést nem a kérkedés szülte, hanem az értetlenség. Ha majd a cikk megjelenik a Felvidék.ma Facebook-oldalán, tessék már kommentben odaírni, hogy hány felvidéki település közterületén lobog jól látható helyen egész évben a magyar zászló?

Igen, Kalondán, egy 220 lakosú kis palóc településen 2002 óta lobog, és ha a szél megtépázza, a nap a színét fakóra koptatja, akkor kicseréljük, és újra felhúzzuk, s a székely testvértelepülésünk, Siklód tiszteletére a székely zászlót is. Amúgy van Kalondának szícíliai (Pagliara) és galíciai, azaz észak-spanyolországi (Rois) testvértelepülése is, és Szicíliának meg Galíciának is van saját területi autonómiája, parlamentje, hivatalos nyelve és zászlaja is, amelyek szintén kint lobognak, ha itt vendégeskednek a falunkban.

A fent nevezett három európai régió büszke az identitására és nyíltan vállalja és képviseli a szülőföldjét, identitását, minden formában, tehát a zászlókkal is. Persze Nyugaton könnyű, ahol fél évszázada törvények garantálják a területi autonómiák ilyen-olyan formáit, de a székelyek velünk vannak azonos helyzetben, mégis sokkal látványosabban jelenítik meg önmagukat a régiójukban.

Mielőtt jönnének a károgók, hogy na és mi értelme van annak, ha kint lobog a magyar zászló, emlékeztessünk valamire.

Amúgy az ilyen fanyalgók szoktak elájulni a gyönyörűségtől, ha az USA-ban látják, hogy minden családi ház kertjében árbocon lengeti a szél a csillagos-sávos zászlót.

Hírdetés

Mi történne akkor, ha a Felvidéken szépen sorban kihelyeznénk a címeres magyar zászlót (legyen a címeres, mert akkor el lehet mondani alibiből (…), hogy az nem Magyarország hivatalos zászlaja, hiszen azon nincs rajta a címer…), szóval, ha sorra nőnének ki a zászlórudak a köztereken a magyar zászlókkal? Kalondán is hallottam nem magyar embereket, akik megmorogták, de megszokták. Majd megszokják máshol is.

Most pedig álljon itt egy idézet a Szövetség honlapjáról. „Legfőbb közösségi célunk a magyar nyelvi, kulturális és nemzeti identitás megtartása és fejlesztése egyéni és közösségi szinten, kibővítve a többi nemzeti kisebbség képviseletével, illetve az ehhez szükséges jogi keretek és intézményrendszer megteremtése a legjobb európai példák szerint. Az állampolgárság terén elkerülhetetlen a 2010 előtti állapotok visszaállítása. Célunk a tényleges jogegyenlőség elérése az élet minden területén. Az összes reform esetében figyelembe kell venni a kisebbségek érdekeit.“

Kalondán a zászlóval ezen célkitűzést követjük már évek óta és a magyar zászló a kitűzött cél, az identitás megerősítésének egyik formája, amelyhez számtalan dolog kell még, ebben is tesszük a dolgunkat.

Utóirat. Van a Szövetség honlapján más is: Szorgalmazzuk Szlovákia közigazgatási felosztásának átalakítását a természetes gazdasági, földrajzi és történelmi régiók figyelembevételével.“

Ha valaki tud tájékoztatást adni, hogy konkrétan mit szorgalmazott ebben az ügyben a közös pártunk a megalakulása óta, azok között kisorsolunk egy kalondai wellnesshétvégét…

(Papp Sándor/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »