A járvány figyelmeztetés az önhitt embernek – Beszélgetés Szabó Ferenc jezsuita teológussal

A járvány figyelmeztetés az önhitt embernek – Beszélgetés Szabó Ferenc jezsuita teológussal

Szabó Ferenc SJ költő, teológus, pap, a mai magyar katolikus közélet és kultúra kiemelkedő és színes egyénisége. Nyolcvankilenc évesen is aktív, tanulmányokat ír, előadásokat tart. Vajon hogyan éli meg a koronavírus-járvány miatti bezártságot, az idei nagyböjtöt, hogyan látja az emberiség és a saját sorsát?

– Ez a nagyböjt nagyon eltér a korábbiaktól. Most mintha az egész világ golgotát járna. Egyelőre nem látni a járvány végét, bizonytalanság, félelem él az emberekben. Hogyan éli ezt meg?

– Négy évvel ezelőtt, 2016-ban közzétettem a Jezsuita Kiadónál egy bővebb vallomáskötetet jezsuita hivatásom történetéről: „Örömben éltem – köszönöm”. Ehhez kapcsolom válaszomat első kérdésére. Igen, ez az idei nagyböjt nagyon eltér az előzőktől, a járvány mindenki számára meglepetést, sőt riadalmat, rettegést, számtalan bajt hozott, és mérhetetlen szenvedést. Amikor – egy influenza miatt – két hétig szobámba zárva figyeltem a világon szétterjedő csapás rettenetét, arra gondoltam, milyen mérhetetlen hálával tartozom a Jóistennek, hogy vallomáskönyvem címéül éppen ezt, egy versem címét választhattam: „Örömben éltem – köszönöm.” Naponta hálát adok hosszú életem sok-sok kegyelméért, öröméért, az életért, hivatásomért, és az irgalmas Isten bocsánatáért esedezem, most különösen is, a sok-sok mulasztásért, hűtlenségeimért. Belém villant a gondolat, hogy számomra (minthogy már beléptem 90. évembe) talán az Úristen ezt a nagyböjtöt szánja előkészületnek a nagy találkozáshoz. De most igyekszem magamat felejteni, a sok-sok szenvedőre, halottra gondolok imáimban, egyesülve Ferenc pápával: a szenvedőkkel való együttérzés lehetne megtérésem egyik jele.

– A világban rengeteg a szenvedés, a történelem felfogható szenvedéstörténetnek is, és ilyenkor sok emberben – még a hívőben is – felmerül a kérdés: hol van Isten a bajban?

– Valóban, a világban nemcsak most, hanem a történelem során végig rengeteg volt a szenvedés, ezért szoktam idézni Teilhard de Chardin Az emberi jelenség című könyve végéről azt a megjegyzését, hogy a fejlődő világegyetem története leginkább a keresztúthoz hasonlít, tehát szenvedéstörténet. A világban levő rossz, az ártatlanok szenvedése, főleg a gyermekeké, lázadást vált ki bennünk, mintegy azonosulunk Jób lázadásával – még mi is, akik hiszünk a gondviselő Atyában. Hol van az Isten, meghallgatja-e segélykiáltásunkat? A nem keresztény világban pedig sokaknál ez az ateizmus, az istentagadás forrása (lásd Dosztojevszkij ateista hőseit).

– Tavaly jelent meg Isten nem halt meg című könyve, amelyben a nietzschei „Isten halott” kijelentés ellenében fogalmazta meg, hogy Isten nélkül a lét kiüresedett, mert az ember saját magában megölte Istent, és a helyébe magát ültette a trónusra, majd elkezdett dideregni nagy magányában. Az emberiség nagy része úgy él, mintha Isten nem létezne, mindenhatónak képzeli magát. Most viszont egyértelműen megmutatkozik, mennyire törékenyek vagyunk. A saját akaratunk egy ilyen helyzetben semmit sem ér…

– Igen, Isten nem halt meg című kis könyvembe összegyűjtöttem újabb előadás-sorozataimat (ezek a Vatikáni Rádióban, valamint a Párbeszéd Házában hangzottak el), kiegészítve azokat sok korábbi tanulmányom gondolataival, amelyek a hit–hitetlenség témájával, a mai ateizmus kialakulásával, a „gyanú mestereinek” – Marx, Nietzsche, Freud – valláskritikáival foglalkoztak, éspedig a pápák által meghirdetett új evangelizálás távlatában.

Hogy ma hívők és nem hívők milyen lelkülettel fogadják a járvány csapását, nehéz lenne általánosan megfogalmazni. Hihetjük, hogy sokakat eszmélődésre indít ez a megpróbáltatás, amely amolyan vészt jelző piros lámpának tekinthető. Figyelmeztet valamennyiünket: a keresztényeket arra, hogy térjenek meg az élő Istenhez, higgyenek az örömhírben. Krisztussal elközelgett, itt van, körülöttünk és bennünk az Isten országa, amelyről a Krisztus-hívőknek közösen, egyesülve kell tanúságot tenniük, hogy a világ higgyen. A tanúságtétel pedig az igazságosság előmozdításában és a szeretet mindennapi tetteivel lesz hiteles.

Reméljük, hogy figyelmeztetés lesz a világ hatalmas urainak is, az „aranyborjú imádóinak”, akik most is a tőzsde árfolyamainak változását figyelik, hogy növeljék vagyonukat, amelyet nem fejlesztésre, hanem fegyverek gyártására és pusztításra használnak. Mindig voltak, vannak természeti katasztrófák fejlődésben levő világunkban: földrengések, cunamik, vulkánkitörések, pusztító viharok, felhőszakadások és árvizek, járványos betegségek, mint régebben a pestis. Most mégis világszerte döbbenetet váltott ki, hogy egy láthatatlan vírus megszégyeníti a Holdra szálló és a világűrt is meghódító, önmagát istenítő embert.

– Említett könyvének alcíme: Napfogyatkozás. Ebben idézi a vallásfilozófus Martin Bubert, akinek hasonlata szerint, amikor a bűn, a gőg felhője eltakarja a Napot, az Istent, napfogyatkozás áll be, s „az égi fény megfogyatkozása, Isten elhomályosulása jellemzi azt az órát, amelyben élünk”. Ez nagyon jellemző korunkra.

Hírdetés

– Igen, mi ezt valljuk a Nietzsche és követői által hirdetett „Isten meghalt” ateizmusával szemben. Örökkévaló nem halhat meg, legfeljebb az emberi tudatokból, lelkiismeretekből van távol. Rejtőzik, valami az isteni Nap és az emberi szem közé került: az emberi gőg felhője elhomályosítja a Napot, napfogyatkozás történt.

Már korábban is sokat foglalkoztam a modern ateizmussal Henri de Lubac (1896–1991) jezsuita teológus (élete végén bíboros) mesterem műveiről eszmélődve. Ő a második világháború után már lényegében Buber diagnózisához hasonlóan jellemezte az ateista humanizmus drámáját, tragédiáját, a pápák által is sokat idézett könyvében: „Ha a Fényforrás eltűnik, a visszfény is elenyészik. (…) Isten nemcsak norma az ember számára, amelynek alá kell vetnie magát és amely eligazítja, egyenes irányban megtartja, hanem Ő az Abszolútum, aki az ember létét megalapozza; ő a Mágnes, aki vonzza; a Transzcendens, aki mozgatja; az Örökkévaló, aki életterét alkotja; Ő valamiképpen a harmadik dimenzió, Ő az, akiben az ember mélységét megtalálja. Ha az ember önmagát teszi meg saját istenének, egy ideig azt az illúziót táplálhatja, hogy felemelkedik, felszabadul; de ez az egzaltáció csak átmeneti. Valójában Istent fokozza le önmaga szintjére, de ezzel maga az ember is lealacsonyodik. A Végzet (Fátum) erői, amelyeket a kereszténység legyűrt, csakhamar ránehezednek.”

– Valljuk, hogy Isten mindenható, nem történik semmi a világban az Ő akarata, tudta nélkül. Felfoghatjuk a járványt Isten büntetésének vagy figyelmeztetésének, hogy sok dolgon változtatnunk kell, de elsősorban is önmagunknak kell megváltozni, lelkileg megtisztulni?

– Most felvetette a legnehezebb kérdést, amire nincs a hívő teológusnak sem kész receptje, válasza, mert a megközelíthetetlen fényben lakozó Isten misztériumából, az Atya örök üdvösségtervéből kell kiindulnunk (vö. Ef 1,3–10). Ha hisszük, hogy a Szeretet-Isten, Jézus Krisztus Atyja örök szeretettel már a teremtés előtt kiválasztott, arra rendelt bennünket, hogy megtestesült Fia által fogadott gyermekei, az isteni örök élet részei legyünk, akkor mindent e csodálatos eleve elrendelés távlatában kell értelmeznünk, látnunk. Nem a kálvini kettős predestinációról van szó. Isten minden embert üdvösségre szánt és hív. Hívás ez, nem determinizmus, Isten szabad teremtményét nem kényszeríti, nem rángatja bábuként, mert igazi szabadságot adott neki annyira, hogy (teológus szakkifejezéssel) önmagát korlátozta: vállalta azt a kockázatot, hogy ez a szabad ember nemet mond, lázad ellene, megtagadja, elszakad az élő Istentől, és ez a lelki halál. De az irgalmas Atya türelmes, visszavárja tékozló fiát, mindannyiunkat, ha bűnbánatot tartunk. Nem semmisíti meg lázadó teremtményét, nem avatkozik bele „kívülről” a saját törvények szerint fejlődő világ működésébe, például a természeti katasztrófák vagy a mostani világjárvány esetén. De hinnünk kell, hogy Ő a világ ura, semmi sem történik akarata nélkül, és hogy valóban Atyánk, aki javunkat akarja, és hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8,28), etiam peccata, még a megbánt bűnök is – fűzhetjük hozzá Szent Ágostont idézve.

Igen, felfoghatjuk a járványt olyan „csapásnak”, amely nem a haragvó Isten büntetése (az ilyen beavatkozás hamis istenképre vall), hanem próbatétel, figyelmeztetés a gőgös, önhitt embernek: nem te vagy a világ ura, életed és halálod a teremtő Istentől függ! Ha kegyelmének (a Szentlélek szeretet-ajándékának) kitárulva, vele együttműködve, bűnbánatot tartva megtérsz az élő Istenhez, Ő Krisztus húsvéti misztériuma által üdvösséget, örök életet ad.

– Hogyan mutatkozik meg ebben a vészhelyzetben a szeretet-Isten irgalma, kegyelme?

– Ebben a vészhelyzetben a szerető Isten kegyelmét, jelenlétét a szolidaritás, együttérzés, a testvéri szeretet számtalan megnyilatkozásában tapasztaljuk. A fertőzött, szenvedő betegekkel való együttérzés kifejezése az imahadjárat, valamint a kockázatot, még a halált is vállaló orvosok, ápolók, papok áldozatos szolgálata. Imádkozunk a csapás elmúlásáért, de minden tőlünk telhetőt megteszünk a fertőzöttek gyógyításáért. Nemcsak a járvány idejére, mindenkor érvényes elv: nem vagyunk fatalisták. Miután minden tőlünk telhetőt megtettünk a betegség gyógyítására, de a beteg menthetetlen, akkor mondjuk: legyen meg Isten akarata! Sok beteg, haldokló hívő megérti, hogy a szenvedő Krisztussal egyesülve vállalt szenvedésnek megváltó értéke van. Jézus nem magyarázta meg a szenvedést, hanem az emberiség szenvedését, bűneit magára vette, és így megszabadított bennünket. Kimondta a nagy igent az önmagát bálványozó bűnös emberek helyett, és halálig menő engedelmességével megfordította a bűnbe esett emberiség állapotát, mert az Atya elfogadta szeretetből vállalt áldozatát: feltámasztotta, és mindenek Urává tette.

Megjegyzem: különös tapasztalni a világjárvány által okozott riadalmat. Elfeledtük hát, hogy halandók vagyunk? Naponta százezrek halnak meg, és mindannyiunknak ez a sorsa ebben a világrendben. Hogy miért ilyen világrendet teremtett Isten, ez nagy misztérium marad.

– Nagypéntek drámáját húsvétvasárnap követi, Krisztus feltámadása. De vajon elkövetkezik-e a lelkek tisztulása, ha vége lesz a járványnak?

– Hisszük azt, hogy a názáreti Jézus története nem fejeződött be nagypéntekkel. Meghalt, de harmadnapra feltámadt az Írások, az ószövetségi jövendölések szerint, és hogyha hiszünk benne, mi is feltámadunk a Feltámadottal, mert a Fő tagjai lettünk a keresztség által (vö. 1Kor 15). Hogy kit és hogyan ér el a vész figyelmeztetése, és mennyire nyílik meg a húsvéti misztériumnak, ezt egyedül Isten tudhatja. De a feltámadásba, örök életbe vetett hittel, Egyházanyánkkal énekeljük húsvét vigíliáján az Exultetben: „Szerencsés vétek (felix culpa), mely ekkora Megváltót érdemelt!”

Végül idézzük Szent Pál rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetét: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra szolgál. (…) Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért: hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (…) Velünk Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt föl is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk. Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől? (…) Biztos vagyok abban (…), hogy semmiféle teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” (vö. Róm 8,28–39)

Fotó (archív): Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »