A járulékcsökkentés emelheti a növekedés ütemét

A járulékcsökkentés emelheti a növekedés ütemét

A jövő évtől érdemi, pozitív lökést adhat a gazdaságnak a kormány által javasolt járulékcsökkentés, a kedden megkötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a mostani, évi 2-3 százalékos bővülés után a magyar gazdaság átlépjen egy 3-5 százalékos növekedési sávba – mondta Varga Mihály „A vám- és adószakmai együttműködés továbbfejlesztésének új irányai” címmel megrendezett nemzetközi konferencián szerdán Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a magyar kormány komoly eredményként könyveli el, hogy kedden sikerült megállapodni a szociális partnerekkel a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről. Rámutatott: az idén – minden különösebb kormányzati intézkedés nélkül – eddig mintegy 7 százalékkal nőttek a reálbérek, a következő két évben a béremeléseket a kormányzat a munkáltatói járulékok csökkentésével is támogatja.

Ennek köszönhetően a munkáltatói járulékok jelentős – két év alatt 7,5 százalékpontos – csökkentése mellett jövőre a vállalkozások egységes 9 százalékos társasági adójával az Európai Unió élvonalába kerül az ország, az adó- és járulékcsökkentéssel erősödik Magyarország versenyképessége – tette hozzá a tárcavezető.

A miniszter rámutatott: az adó- és vámhatóságok szervezeti integrációja általános európai tendencia, Magyarországon 2011-ben egyesítette a kormány az addig külön működő adó- és vámhatóságot. Ezzel egy szervezetbe került az állami adóhatósági, vámhatósági, valamint a pénzügyi nyomozói tevékenységek ellátása – fűzte hozzá.

Elmondta: ahogy más országokban, Magyarországon is az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele, az adminisztrációs költségek csökkentése, és a világgazdasági tendenciák indokolták leginkább az adó- és vámszakmai terület, valamint a pénzügyi bűncselekmények ellen küzdő szervek integrációját. Emlékeztetett: az új adórendszer és az új adóhatóság kialakítása együttesen eredményezték, hogy jelentősen emelkedtek a költségvetés bevételei és javult az adómorál.

Varga Mihály rámutatott: egyértelműen kijelenthető, hogy az adó- és vámhivatal integrációja a feketegazdaság elleni fellépésben sikereket hozott, a feketegazdaság mérete csökkent, és jelentősen emelkedtek az adóbevételek is.

A miniszter jelezte: az adóelkerülés, a feketegazdaság, és az adócsalás elleni harcban Magyarország sikeresen bevezette és alkalmazza az on-line pénztárgépeket, és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer, az ekáer bevezetése is eredményes volt, olyannyira, hogy az ekáer, mint újdonság, jelentős érdeklődést váltott ki más országok adóhatóságainál.

A növekvő adóbevételek ahhoz is hozzájárultak, hogy a 2010-es 7-7,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány tavaly már 1,7 százalékra csökkent – emelte ki Varga Mihály, hozzátéve, az ekáer mindezek mellett az adó- és vámterület eredményes és hatékony együttműködését is igazolja.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány nemcsak a költségvetési bevételeket biztosító szervezetként, hanem a gazdaságpolitika támogatójaként is tekint az adóhatóságra, ezért több új elvárást is megfogalmazott a közös intézménnyel szemben, így egyebek mellett a hatóság szolgáltató jellegének erősítését írta elő.

Rámutatott: az adóhatósággal szembeni elvárás, hogy partnerként kell támogatnia a jogkövető adózókat. Ennek érdekében a kormány egyszerűsítette a szervezet felépítését, olyan új fogalmakat vezetett be, mint például a megbízható, illetve a kockázatos adózók és azok megkülönböztetése, illetve a kabinet kialakította az ezekhez kapcsolódó kedvezmények rendszerét is. Felidézte: 2017-től a személyi jövedelemadó esetében lehetővé tették, hogy a legtöbb magánszemély bevallását az adóhivatal készítse el.

Varga Mihály megemlítette, hogy jövőre új, az uniós tagállamok körében is példaértékű szolgáltatással segíti a magyar adóhatóság a vállalkozásokat és a magánszemélyeket, ez az úgynevezett támogató eljárás lesz, amelynek lényege, hogy abban az esetben, ha a NAV egy adózó cégnél kockázatot észlel, azonnal segítséget nyújt számára. A hatóság ilyenkor nem szankciónál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, szakmai támogatást is nyújt a hibák kijavításához – mondta a miniszter.

Rámutatott: remélhető, hogy az egyes országok adóhatóságainak együttműködése révén a nemzetközi információcseréhez is egyre több állam csatlakozik, így az adóelkerülők előtt a kiskapuk folyamatosan bezárulnak.

Kunio Mikuriya, a Vám Világszervezet (VVSz) főtitkára beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy nemzetközi szinten az adóhatóságok és vámszervek között magas szintű adatcsere valósuljon meg, mert ez hozzájárul a hatóságok minél hatékonyabb fellépéséhez.

A VVSz főtitkára kiemelte: a vámszervek egyre nagyobb szerepet kapnak a tiltott eszközök, mint például a fegyverek, vagy a kábítószer nemzetközi kereskedelmének felderítésében, megakadályozásában, illetve a nemzetközi terrorizmus erősödésének időszakában fokozottan kel ügyelniük az állampolgárok védelmére, és ebben együtt kell működniük a rendőrséggel is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »