A Hyundai Kona Chilli egy szeretni való apróság

A Hyundai Kona Chilli egy szeretni való apróság

Érdekes egyhetes tesztelést tudok magam mögött. A Hyundai Kona Chilli változata ismét eszembe juttatta az autóvezetés alapérzését, visszaemlékeztem arra a korszakra, amikor még nem mindent irányított elektronika. Nem mintha ebben a járgányban nem lenne elég vezetést elősegítő rendszer. Nem erről van szó. Csak épp megjelentek benne olyan dolgok, amelyek létezéséről már lassan megfeledkeztem.

Nem is tudom miért, de a Kona tesztelésének kifejezetten örültem. Lehet azért, mert most ültem először ennek a modellnek a volánja mögött, s már most tudom, nem ez volt az utolsó találkozás. A dízel- és benzinmotorokon kívül elektromos meghajtást is kínál ez az apróság.
A Kona külseje is nagyon érdekes, megkapó. Sokkal nagyobb autónak néz ki, mint amilyen valójában. A fekete műanyag borítások és burkolatok robusztus benyomást keltenek, s ugyanakkor nagyon jól ellensúlyozzák az autó piros színét – tán pont a metálfényezés az, ami a leginkább utal a járgány speciális, Chilli elnevezésű kivitelezésére.

Vissza a gyökerekhez

Nekem az első perctől kezdve csupa meglepetést okozott, s tudatosítottam, mennyire elkényeztetik az embert a tesztautók legmodernebb és leggazdagabb felszerelései. Az ajtónak hiába fogtam meg a kilincsét, magától nem nyílt ki. Manuálisan kell megnyomni a gyújtókulcson a kinyitás gombot. Igen, ki kellett szedni a táskámból a kulcsot és megnyomni rajta a gombot. Ugye, hogy mennyire szánalmas ez a lustaság? Akár hiszik, akár nem, annyira meg lehet szokni a kulcs nélküli ajtónyitást és -zárást, valamint a startolást, hogy az ember lassan már el is felejti a kulcsot használni. Hiába keresnének Start/Stop gombot, itt a kulcsot be kell szúrni a gyújtásba, s el kell fordítani. Bizony-bizony, az elkényeztetett Petike már ettől is elszokott. Helyenként tényleg úgy éreztem magam, mintha más világból érkeztem volna. Ja és még valami, ebben a Konában klasszikus kézifék volt – ez az autókban már tényleg olyan ritkaságnak számít, mint a fehér holló. Na és a manuális klímáról sem szabad megfeledkezni.

Hírdetés

Az utastérben egyébként az elülső és a hátsó sorokban is elegendő hely van, a csomagtér térfogata 361 és 1143 liter között mozog.

A gyengébb is elég

A tesztelt változatban háromhengeres, egyliteres motor volt. Az erősebb változatait nem próbáltam még, így sajnos nem tudom összehasonlítani, személyes benyomásom viszont az, hogy ennek a járgánynak ez a 88 kW 120 LE teljesítményű motor abszolút elegendő. Szoknom kellett a háromhengeres erőforrás klasszikus, helyenként zavaró hangját, de hát mit lehet tenni, ez a mindenkit behálózó downsizing egyik nem kívánt következménye.
A motor hantgangos, nagyon jól működő manuális váltóval van párosítva, bár nem szabad mindig abba a sebességfokozatba sorolni, amit az elektronika kíván. A motorral nagyon gyorsan megtaláltam az összhangot. Kifejezetten élvezetes vezetni a Konát, még a sportosabb, fürge tempótól sem riad vissza. Ami a fogyasztást illeti, az 5,5 és hat liter közötti átlag 100 kilométeren abszolút reálisan tartható, a sztrádatempónál is csak körülbelül egy literrel nagyobb lesz a fogyasztást.

Gazdag felszerelés

Az autóban egyébként temérdek vezetést elősegítő rendszer van. Találunk tolatókamerát, lejtmenetstabilizáló rendszert, kormány- és ülésfűtést, Start/Stop rendszert, hétcollos színes érintőképernyőt, amelynek grafikája egyszerű, de átlátható és praktikus. A rádiót és a sebességtartót a volánról tudjuk kezelni. Az Android Auto és az Apple Car Play már a Kona esetében is természetesnek számít, a rendszerhez kábelen keresztül tudjuk csatlakoztatni telefonunkat. Több pénzt takaríthatunk meg annak köszönhetően, hogy az autóban nincs saját navigáció – egyre több autógyártó folyamodik ehhez a megoldáshoz, tekintettel arra, hogy gyakorlatilag mindenkinek van már olyan okostelefonja, amely beépített navigációval rendelkezik az olyan alkalmazásoknak köszönhetően, mint a Waze.
S most a dolog lényegi része: mindezzel együtt a járgány ára 16 280 euró, ami tényleg nem sok. Tekintettel arra, mi mindent kapnak érte, szép, bár sokak szerint szokatlan csomagolásban. Engem mindenesetre meggyőzött.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »