A húsdarálóba keres embert a magyar válogatott

A húsdarálóba keres embert a magyar válogatott

Sorra vettük azokat a magyar centereket, akikkel a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megpróbálhatja pótolni a riói olimpia után visszavonuló Kis Gábort. Van, aki már bemutatkozott közülük a nemzeti csapatban, akad, aki még csak 16 éves, de már most az első osztályban játszik. Mustra.

Kis Gábor személyében a magyar vízilabdázás jelenkori ikonja vonult vissza: a Szolnok robusztus centere még Rióból posztolta Facebookon, hogy nem húz többet piros-fehér-zöld úszósapkát. Talán néhányan furcsállják döntését, 33 évesen nem volt várható, hogy átadja a helyét a fiataloknak, főképp ha azt is hozzávesszük, hogy a jelenlegi keretből Varga Dániel, Decker Ádám és Hosnyánszky Norbert is 32 már, mégsem fejezi be egyelőre. Elhatározásában leginkább a visszatérő gerincsérülése játszott közre, amiatt egyébként a barcelonai vb-ről is lemaradt, ahonnan aranyérmesként jött haza a válogatott. Akkor le is mondta a válogatottságot, de tavaly visszatért, most pedig meghozta a végleges döntést.

 Kis Gábor a riói nyári olimpia vízilabdatornáján, a Magyarország–Japán mérkőzésen Fotó: Illyés Tibor / MTI  

Távozásával számba vettük azokat az ifjú tehetségeket, akik pótolhatják a Benedek-csapatban. Az utánpótlás-válogatottakért felelős Horkai György öt nevet is felsorolt, akik véleménye szerint felnőhetnek az első számú center Hárai Balázs mellé, megállhatják a helyüket a húsdarálóban. Megkerestük a játékosok nevelőedzőit, és arra kértük őket, adjanak rövid jellemzést a lehetséges Kis-utódokról.

Német Toni

A 22 éves pólós számára nem lenne ismeretlen terep a válogatott, ugyanis 2014-ben a világligacsapatban is ott volt, Benedek Tibor nagy bizalommal fordult feléje, kíváncsi volt rá, mire képes centerben. Pedig nem ezen a poszton szerepelt a kezdetektől, játszatták bekként és elöl is, de végül itt ragadt meg. Kis József az Újpestben vette kezelésbe az ifjú tehetséget, akiről kérdésünkre nem tudott sok negatívumot mondani, kizárólag előremutatót. „Gyerekként is rendkívül szorgalmas volt, megszállottja a vízilabdának. Rendkívül jó fizikai adottságokkal bír, mondjuk vajdasági származása miatt ez nem csoda” – véli egykori trénere. Németnek sokáig nem is volt magyar állampolgársága, aztán amikor hívták az utánpótlás-válogatottba, már nem volt kérdés, hogy felveszi.

 Német Toni és Kiss Gergely a vízilabda-All Star Gálán a Debreceni Sportuszodában Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI  

Fiatalon nem mindig tudta megőrizni a hidegvérét, de Kis József szerint ezzel alapvetően nincs gond, szinte minden gyerek vehemens eleinte a medencében. Az utánpótlásedzők direkt keresik azokat a játékosokat, akikben nagy hőfokon lobog a harci tűz, képesek keményen harcolni, centerposzton ez duplán igaz. A tréner, aki egyébként Varga Dénest is edzette fiatalon, úgy véli, Kis Gábor visszavonulásával egyértelműen megnyílt Német előtt az út, és ha stabilan megmarad a felnőttválogatottban, nagyon gyors fejlődésen mehet keresztül, itt ugyanis a világ legjobbjaitól tanulhat. Horkai György portálunknak jelezte, egy év alatt eldőlhet, hogy az OSC fiatalja képes-e erre. Kis szerint már őszre kiderül, mik az esélyei Benedeknél – ha marad a posztján a szövetségi kapitány. Horkai óvatosságát vélhetően az indokolta, amit a sportág berkein belül tudni vélnek, miszerint Német korábban nem ezerszázalékos koncentrációval edzett nap mint nap, belekóstolt a bohéméletbe is. Ez remélhetőleg már a múlté.

Mindenesetre nagyon oda kell majd tennie magát, muszáj lenne megúsznia a korábban sűrűn jelentkező sérüléseket, és ki kellene harcolnia az első számú center helyét az OSC-ben. Ehhez többek között a szerb világ- és Európa-bajnok Slobodan Nikicet kéne kiszorítania. Nem lesz egyszerű.

Bedő Krisztián

A hirtelenszőke óriás szülővárosában, Nagykanizsán kezdett el vízilabdázni, itt figyelt fel rá Bertha József, aki ekkortájt a kaposvári utánpótlásban dolgozott edzőként, jelenleg pedig technikai vezető a városi egyesületnél. „Csiszolatlan gyémántnak tűnt. A vízilabdát bizonyos szinten mindenkinek meg lehet tanítani, de vannak őstehetségek, akiken már az első pillanatban látni, hogy a vérükben van a sportág. Bedő Krisztián ilyen volt.” Bertha áthívta az ifjú titánt Kaposvárra, ahol éveken át dolgozott vele edzőként. Nemcsak az akaratereje volt átlagon felüli, de szorgalmával is kiemelkedett, emellett szófogadó volt, ez pedig nagyban segítette a fejlődését. Mivel koraérett volt, legtöbbször az egy-két évvel idősebbek között is bedobták a mély vízbe, így hamar elleshette a trükköket, amelyeket az ő korosztálya legjobbjai még nem.

 Az egri Bedő Krisztián és a szolnoki Varga Dániel a Bajnokok Ligája hatos döntőjében 2015. május 29-én Fotó: Kovács Anikó / MTI  

Eleinte egyébként őt sem centerben játszatták, sok poszton megfordult, majd egyebek között 193 centiméteres termetéből is fakadóan ez lett a végállomás. Kaposvárról elvitte a BVSC, ahonnan egy kanizsai kitérővel Egerbe vezetett az útja. A 2014-es bajnokcsapatnak már tagja volt. Egyike azoknak, akik előbb lettek világbajnokok, mint magyar bajnokok. A barcelonai vébékeretbe való bekerülésébe Kis Gábor sérülése is belejátszott, de elnyerte Benedek bizalmát, és remekül pólózott. A kevésbé jól sikerült kazanyi vébét is megjárta.

Bertha József úgy látja, neki van a legkomolyabb esélye huzamosabb időre bekerülni a válogatottba a hazai centerek közül, és nem csak azért, mert már közel hússzor szerepelt a nemzeti csapatban. A tapasztalat mellett a fizikum és a technika is mellette szól.

Fekete Gergő

Elképesztő játékos válhat a 16 éves debreceni pólósból, a szakma az egyik legnagyobb magyar tehetségként tartja számon, és nem csupán a centerek közül emelkedik ki. Ezt bizonyítja a neki odaítélt Szalay-díj is, melyet az adott év legjobb magyar fiataljának adnak át. Némi adalék, hogy korábban ezt az elismerést Hárai Balázs és Kis Gábor is átvehette.

 Fekete Gergő Debreceni Vízilabda Klub / Facebook  

10-11 éves kora óta edzi Miroslav Bajin. A DVSE szerb utánpótlás-igazgatója öt éve jött Magyarországra, nulla nyelvtudással, de portálunknak már folyékonyan beszélt arról, hogy már Újvidéken, akkori csapata és a Debrecen közti meccseken észrevette, valami mocorog az ifjú titánban. „Furcsa volt a mozgása, de már akkor látszott rajta, hogy klasszis játékos válhat belőle. Amikor Debrecenbe jöttem, Geri a kapuba akart állni. Viszont mezőnyben úgy úszta be az üres területeket, és fejezte be az akciókat, hogy azonnal mondtuk neki, felejtse el ezt a kapusdolgot.” A játékos jobb és bal oldalon is vízilabdázott, bekkelni is megtanult, sok posztba belekóstolt. Bajin elmondása szerint szándékosan forgatta több helyen, így válhat igazán sokrétű, „all around” vízilabdássá, mint például a sokszoros Európa-, világ- és olimpiai bajnok szerb Dusko Pijetlovic. Fekete a hírek szerint rendkívül gyorsan tanul, sőt szomjazza az új ismereteket, kimagasló akaraterővel megáldott pólós. Bajin ezt megerősíti: mindent meg akar tanulni a vízilabdából, ráadásul a tökéletességre törekszik. Ennek bizonyítéka, hogy a klasszikus centerjáték mellett bekkelni is magas szinten megtanult, ez a párosítás pedig meglehetősen ritka a mai vízilabdában.

Ami biztos, hogy bár a centerpozíciót remekül fel tudja venni, és a technikája sem rossz, „birkózásban” még fejlődnie kell, csakúgy mint fizikumban – ez mondjuk korából fakadóan nem meglepő. Viszont ezen a napi két edzés az ifi- és a felnőttcsapattal sokat segíthet. Bajin nem kertel: „2020-ban, Tokióban már ott kell lennie Gerinek”. Reméljük, Benedek már hamarabb bedobja a mély vízbe. Ha lépést tud tartani jelenlegi saját iramával, ez nem is lehetetlen: a hazai első osztályban már 13 évesen bemutatkozott…

Mezei Tamás

„Mintha a gyermekem lenne, olyan nekem Tomi.” Horváth Jánosnak több volt a Szolnoki Dózsa jelenlegi centere, mint kinevelendő vízilabdázó. Túlsúlyos, duci gyerekként került a keze alá, de az elmondás alapján ritkán látható alázattal, iszonyatos edzésmunkával tette a dolgát. Annak ellenére, hogy korosztályához képest négyéves késéssel került be az országos bajnokságba, felküzdötte magát a legmagasabb szintre. Horváth Benedek Tiboréhoz hasonlította Mezei megszállottságát, végtelenül büszke, hogy éveken át edzhette a játékost. Állítja, ha muszáj negatívumot mondani róla, akkor az egyben előnye is: annyira megszállottja a pólónak, hogy az egész életét ennek rendeli alá, és ez olykor görcsössé teszi.

 Katonás Gergely és Mezei Tamás küzd a labdáért Fotó: Illyés Tibor  

Mezei hozzáállásának köszönhette, hogy már 17-18 évesen bemutatkozhatott Dabrowski Norbert keze alatt a Fehérvárral az OB I-ben. Ezt követően Szolnokon, Egerben és a BVSC-ben játszott. Szolnokra visszatérve több bajnokságot is nyert, bemutatkozhatott a válogatottban is, de Hárai mellé nem őt, hanem rendre Bedő Krisztiánt vagy Tóth Mártont választotta a szűkített keretekbe Benedek Tibor Kis Gábor távollétében. A játékos már a Bajnokok Ligája hatos döntőjében is megmutatta, mit tud.

A centerekről úgy tartják, 25-30 éves korukra érnek be, Mezei nagyjából most érheti el csúcsformáját: 26 éves. Klasszikus brusztolós középső ember, nagy előnye, hogy a magyar mezőnyben talán egyedüliként balkezes a posztján. Hátránya leginkább a gyengébb védekezés, ha ezen javít, Bedővel komoly versenyfutást folytathat majd a második számú center posztjáért a válogatottban.

Vogel Simon

Új testvérpár kopogtat a válogatott kapuján? – tették fel a kérdést az utóbbi időben a sportághoz közel állók Vogel Simon és Vogel Soma játéka kapcsán. A két fiatal láttán sokaknak a Varga fivérek ugranak be elsőre. Mindketten a Ferencvárosban pólóznak, utóbbi kapus, előbbi center, így most az ő teljesítményére összpontosítunk.

Fenti kollégáihoz hasonlatosan ő is bekként kezdte, s mivel alázatosan teszi a dolgát, és a hírek szerint magas játékintelligenciával bír, nagy jövőt jósolnak neki. 2014-ben U18-as világbajnokságot nyert, majd a kaliforniai Csendes-óceáni Egyetemen tanult, és vízilabdázott, csakúgy mint korábban a jelenlegi válogatott alapembere, Erdélyi Balázs. Ez jó ajánlólevél, de Benedek Tibor bő keretébe ez sem feltétlenül biztos belépő.

 Vogel Simon YouTube  

Korábbi nevelőedzői közül édesapja, Vogel Zsolt azt emelte ki, hogy fizikailag az utóbbi években sokat erősödött, de még több izmot kell magára pakolnia, illetve a helyzetkihasználásban és a védekezésben is javulnia kell. Elfogultsága miatt azonban nem kívánt bővebben nyilatkozni fiáról, Kádas Gézát ajánlotta, aki egy évig szintén edzette az ifjú centert. Utóbbi szintén csak felületes jellemzést kívánt adni róla, mert csak keveset foglalkozott vele, e szerint szorgalmas, a pólót végtelenül szerető játékos. Kádas Varga Zsoltot, az FTC vezetőedzőjét ajánlotta, aki több éve foglalkozik Vogel Simonnal, hisz a vízilabdázó 20 éves kora ellenére évek óta a felnőttkeret tagja. A Ferencvárostól viszont azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ő edzőik „válogatott reménységekről nem akarnak nyilatkozni, mivel úgyis az adott kapitány dönt a kérdésben”. 

Annyi bizonyos, hogy Vogelnek fizikailag még biztosan fejlődnie kell, hogy ő lehessen az új Kis Gábor, de tehetsége, eltökéltsége és szorgalma alapján eljöhet az ő ideje.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »