A hunokról – az embertani leletek tükrében

A hunokról – az embertani leletek tükrében

 

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés egyik különlegessége az a hatalmas sátor – a világ legnagyobb, hagyományos elemekből álló, tradicionális módszerrel felépített jurtája –, amely az európai hun birodalom talán legjelentősebb vezéréről, Atilla nagyfejedelemről kapta nevét. Atilla sátra a Kurultáj ideje alatt egy a hun kort megidéző régészeti és embertani kiállításnak, valamint Kertai Zalán festőművész, a hunok Kárpát-medencei bejövetelét megörökítő monumentális alkotásának adott helyet. A hunok történelmi szerepét és az utókorra gyakorolt hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Kurultájon vendégül látott keleti népek hagyományaiban, eredetmondáiban is rendre feltűnnek, ugyanúgy mint nálunk magyaroknál. A hunokról ezúttal az antropológia szemszögéből osztunk meg néhány gondolatot.

 

Atilla sátra a kiállítás megnyitója előtt a 2014. évi Kurultájon

 

Az i.sz. 370-es években Európa földjére lépő hunokról a történelmi szerepükhöz képest csak kevés információval rendelkezünk. Rejtélyes nép: látszólag a semmiből tűnnek elő, majd  egy évszázadon belül a semmibe tűnnek tova. Nem ismerjük pontosan, hogy milyen nyelven (nyelveken?) beszéltek. Az európai hunokról szóló jellemzések zöme olyan történetíróktól származik, akik sohasem találkoztak velük, csak rosszindulatú és babonás híresztelésekből hallottak róluk. [E történetírók közül egyedül a bizánci Priscos rhetor az, akiről tudjuk, hogy valóban járt a hunok között, és Atilla nagyfejedelemmel is személyesen találkozott. Bár valószínűleg ő sem minden előítélettől mentesen készítette el beszámolóit, de azokat többé-kevésbé mégis hitelesnek vehetjük.] Ugyan Eurázsia szerte tárnak fel hunként azonosított régészeti leleteket, de ezek száma csekély, előfordulásuk szórványos. Sőt, hosszú ideig az is kérdéses volt (és részben még mindig az), hogy egyáltalán milyen tárgyleleteket fogadhat el a tudomány hunként! Az antropológia sincs könnyű helyzetben, mert értékelhető, jól vizsgálható csontvázakból még kevesebb áll rendelkezésre. Mégis, mit mondhat az embertan a hunokról?

 A képen láthatjuk az asszony- és gyermektesteken vérszomjas hordaként keresztültipró hun harcosokat, Adolphe de Neuville, 19. századi festő ábrázolásában. Az ókori történetírók rosszindulatú és babonás képzelgései a hunokról még a 20. század egy részében is tartották magukat az un. európai kultúrkörben.

 

A kezdetek: Belső-Ázsia

A hun néven ismert törzsszövetség “alapítói” Belső-Ázsiából származnak; az ókori Kínával északi irányból határos, az i.e. 3. század vége vagy 2. század eleje táján megalakult Hiungnu Birodalom területéről indulhattak Nyugatnak. (A hiungnu és hun elnevezések – nyelvészetileg és történetileg igazoltan – egymásnak megfeleltethetők.)

A legelső hunokat tehát a birodalom helyi lakosai között kell keresnünk. De milyen emberek éltek itt ekkoriban? A régészeti és történeti adatok alapján a Hiungnu Birodalmat nyelvi és etnikai sokféleség jellemezte. Az antropológiai kutatások ugyanilyen eredményre jutottak: embertanilag az europid és mongolid formakörbe tartozó emberek egyaránt éltek a területén, s ez a két fő típus hosszú időn keresztül keveredett itt egymással, már jóval a birodalom létrejötte előtt is. Bár a későbbi évszázadok során nagyot változott Belső-Ázsia embertani térképe [mind intenzívebbé vált ez a keveredés, amelyben a mongolid típusú népességeknek volt nagyobb “utánpótlása”, ez pedig idővel az europid jellegek közel teljes eltűnéséhez vezetett], a csontok arról tanúskodnak, hogy a hiungnu időszakban a birodalom nyugati részein, így például az Altaj-hegységben vagy a Tarim-medencében még az embertanilag europid típusú emberek voltak túlsúlyban. Ők Közép-Ázsia irányából érkezhettek és szkíta (szaka) kultúrát hoztak magukkal. [Itt érdemes azért megjegyezni, hogy ezeken a területeken már a szkíta kultúra időszakát jóval megelőzően, az újkőkorban is zömében az antropológiailag europid típusba tartozó emberek éltek, vagyis az europid típus nem a “szkítákkal” jelent meg errefelé.] A Hiungnu Birodalom keleti felén pedig inkább mongolid karakterű emberek éltek. A kettő keveredését az europo-mongolid típusok gyakorisága jelzi.

A Hiungnu Birodalom hozzávetőleges területi kiterjedése az i.e. 2. század derekán

E témakörben mindenképpen említésre méltó egy magyar vonatkozású vizsgálat. Az 1960-as évek elején, közös mongol-magyar archeológiai expedíciók révén, Erdélyi István régész hiungnu időszakból származó lelőhelyek feltárásában vehetett részt az Észak-Mongóliában található világhírű Noin-Ula kurgánoknál, valamint az onnan kb. 300 km-re nyugatra, a Huni folyó mellett fekvő Naïmaa Tolgoï-nál. Az emberi csontokat szintén egy magyar szakember, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának egykori igazgatója, Tóth Tibor antropológus vizsgálta meg. Noha az elemezhető koponyák száma igen csekély volt, Tóth ezeken is nagyfokú változatosságot figyelhetett meg. Europid, europo-mongolid és tisztán mongolid típust egyaránt lejegyzett közöttük.

A: embertanilag az europid formakörbe tartozó férfi koponyája. Naïmaa-Tolgoï lelőhely, i.sz. 1. század*
B: europid túlsúlyú, de mongolid jellegeket is mutató női koponya. Naïmaa-Tolgoï lelőhely, i.sz. 1. század*
C: embertanilag mongolid (ezen belül bajkáli) típusú férfi koponya. Noin-Ula lelőhely, i.e. 1. század**

 Különleges leleteket is ismerünk a Hiungnu Birodalom északnyugati részéről: a Minuszinszki-medencében, a hiungnu uralom időszakában is létező Tastik-kultúra hordozói nem ritkán halotti maszk kíséretében temették el az elhunytakat. Ezeken europid, europo-mongolid és mongolid karakterű arcok elevenednek meg.

A fentiek alapján valószínűsíthető, hogy a Hiungnu-Birodalom területéről nyugatnak indult legkorábbi hun csoportokat is ugyanez az embertani sokféleség jellemezte.

Néhány halotti maszk a Minuszinszki–medence Tastik–kultúrájából

“Keresztül Közép-Ázsián“

A Hiungnu Birodalomból egy vagy több csoport először az i.e. 1. század és az i.sz. 1. század közötti időszakban válhatott ki és vándorolhatott el nyugati irányba. Évszázadokig a közép-ázsiai sztyeppéken élhettek. Eközben intenzíven érintkezhettek és keveredhettek a helyi, antropológiailag ekkoriban még nagyrészt europid típusú emberekből álló, főként szkíta (szaka), szarmata, alán eredetű népcsoportokkal és törzsekkel. Időről-időre Belső-Ázsiából is követhették őket újabb néptöredékek, melyekkel részben összeolvadhattak. Ez utóbbiak között, a belső-ázsiai etnikai arányok időközbeni folyamatos és tendenciózus megváltozásából fakadóan mind nagyobb arányban lehettek jelen mongolid karakterű emberek.

Balhas-tó vidéki vuszun férfi (A)***, valamint egy Közép-Ázsia nyugati részének sztyeppei vidékein élő szarmata férfi (B) arcrekonstrukciója. Többek között szarmata és vuszun csoportok is részt vettek a hun törzsszövetség kialakításában

Az így formálódó, etnikailag (és feltehetően nyelvükben is) változatos csoportok alkotta törzsszövetséget hunként a 4. század első felében említik először az írásos források. Innen látszólag felgyorsulnak az események. A hunok néhány évtizeden belül, az útjukba eső alán és germán törzseket részben menekülésre késztetve, részben a törzsszövetségi rendszerbe olvasztva megjelennek Európában.

A hunok feltételezett vándorlási útvonala Belső-Ázsiától Európáig****

Hunok a Kárpát-medencében

Az európai katonai-politikai életben hamar komoly tényezővé váló hunok az i.sz. 420-as évek táján helyezhették át birodalmi székhelyüket a Kárpát-medencébe, de Atilla nagyfejedelem váratlan halála (453) után néhány évvel a birodalom széthullott, a hun haderő pedig kivonult.

Milyen emberek lehettek a Kárpát-medencébe érkező hunok? Az egykorú jellemzésekben arról olvashatunk, hogy a hun harcosok között sok a zömök, széles vállú, nagy fejű és vastag nyakú, a gótokhoz vagy rómaiakhoz képest sötétebb bőrű, apró szemű és kevésbé kiálló orrú ember. Mindebből arra következtethetünk, hogy a szűkebben vett hun katonai rétegben (europo-) mongolid jellegű emberek is voltak. Ha a hun korszakból feltárt csontvázakat vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy ha összességében nem is magas arányban, de valóban figyelmet érdemlő számban találni közöttük europo-mongolid típusú koponyákat. Ezek pedig korábban nem fordultak elő a Kárpát-medencében, csupán a késő szarmata korból ismert egy-egy eset. Ezért feltételeznünk kell, hogy a hunok jöveteléhez köthető a megjelenésük.

Embertanilag mongoloid típusú, hunnak tartott férfi koponya Szőreg-Téglagyár gepida temetőjéből

A hun kori koponyaleletek még egy érdekességet megőriztek az utókornak: e szerint a hun törzsszövetség érkezéséhez köthető a mesterséges koponyadeformálás meghonosodása a Kárpát-medencében. Ez a szokás ugyan elvétve előfordult már a helyi szarmata népesség körében is, de tömeges elterjedése bizonyosan a hunok megjelenésével kapcsolható egybe. E szokás részletes ismertetése (a történelem során hogyan, mikor, kik, merrefelé, meddig és miért végezhették) messze túlhaladná jelen írás kereteit, ezért e helyütt csak annyit jegyeznék meg, hogy a mesterséges koponyadeformálás gyakorlása a belső-ázsiai hiungnuk körében nem volt ismert, azt valahol Közép-Ázsia területén vehették fel, majd hozhatták el egészen a Kárpát-medencéig. Hogy mely csatlakozó törzs(ek) vagy néptöredék(ek) szokása lehetett ez, és a hun törzsszövetségen belül még kik vehették át tőlük, ezt nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a szokás eljutott velük a Kárpát-medencébe is, az itteni, a hunokkal szövetséges germán törzsek (különösen a gepidák) pedig átvették tőlük, és előszeretettel alkalmazták.

Egy mesterségesen deformált koponyájú hun fiatalember koponyája (Ptuj lelőhelyről), valamint az ez alapján készült arcrekonstrukció néhány fázisa. Kustár Ágnes (MTM, Embertani Tár) munkája.

A hun korszakra vonatkozó embertani vizsgálatok területén több probléma is nehezíti a szélesebb körű tisztánlátást. A kettő talán legfontosabb:

1. A hunként ismert törzsszövetséggel szarmata, alán és germán csoportok is érkezhettek a Kárpát-medencébe. Közülük elsősorban azok, akik talán még Közép-Ázsia területén, sok generációval korábban váltak a törzsszövetség részévé, már hun tudatúként élhettek. Ugyanakkor szarmata, alán és germán népcsoportok már több száz éve éltek a Kárpát-medencében is. Mindez azt jelenti, hogy a bevándorlók és az itt élők között egyaránt előfordulhattak ugyanazok az embertani típusok. Ezért e két csoport tagjainak megnyugtató módon történő elkülönítése csak speciális (például csontkémiai) vizsgálatokkal kísérelhető meg. Ugyanez vonatkozik azokra a nem szarmata, nem alán, nem germán eredetű hunokra, akiket melléklet nélkül, régészetileg nem azonosítható (etnikumhoz nem köthető) módon temettek el, és embertanilag az europid formakör Kárpát-medencében is előforduló típusaiba tartoztak.

2. A tárgyi mellékletek alapján nagy valószínűséggel hunnak (jellemzően elit harcosnak vagy előkelőségnek) azonosítható sírok száma csekély, a belőlük előkerülő, komplex embertani vizsgálatra alkalmas csontvázak száma pedig még kisebb. Ennek, a csontok (főként a koponya) esetlegesen rossz megtartása mellett egy sajátos oka van: e sírok közül sokba nem embert temettek, hanem az elhunyt magas rangú hun vezető tárgyait helyezték el szertartásosan. Ilyen, úgynevezett halotti áldozatok ismertek például Pécs-Üszögpusztáról, Bátaszékről, Pannonhalmáról, valamint – leghíresebbként – Szeged-Nagyszéksósról.

A hun arisztokráciához tartozónak azonosított sírok vizsgálható csontvázai alapján annyi megállapítás tehető, hogy körükben az europo-mongolid típusok előfordulása gyakori lehetett. A “hun köznép” kérdése (volt-e, vagy csupán a szűkebben vett hunság katonai és vezető rétege telepedett meg itt az 5. században) jelenleg nyitva áll, megoldása a jövő feladata. A kérdések megválaszolásában a Kárpát-medencei anyagok szisztematikus elemzésén kívül alapvető fontosságú lenne bizonyos kelet-európai sztyeppe vidéki, közép-ázsiai és kaukázusi csontvázleletek minél teljesebb feltérképezése, rendszerezése, és ahol ez eddig elmaradt, vizsgálata, ide értve az újabb, molekuláris genetikai vizsgálatokat is.

Évinger Sándor, antropológus (MTM, Embertani Tár)

Forrásmegjelölések

*Tóth Tibor saját fényképei; MTM Embertani Tár, Fotógyűjtemény

**A két kép forrása: Tóth T. (1962): Paleoanthropological finds from the valley of Hudjirte (Noin-Ula, Mongolia). – Acta Archaeologica Hungarica (14): 249-253.

***A kép forrása: The Culture of Early Nomads of Kazakhstan: Archeological Collections – Scientific Cataloque, Almaty 2009; A Kazak Központi Állami Múzeum kiadványa.

****A térkép a következő munka felhasználásával került megrajzolásra:  N. Bokovenko & I.P. Zaitskaia: Proiskhozdenie kotlov „gunnskogo” tipa Vostochnoi Evropy v svete problemy khunno-gunnskikh sviazei. – Petersburgskii arkeologicheskii vestnik (1993): 80-89.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »