A horror albérletárak veszélyeztetik az ország jövőjét

A kormány nemtörődömsége miatt az egész országban, de különösen Budapesten és a regionális központokban emelkedtek olyan magasra az albérleti díjak, hogy azok már a gazdaság egészét veszélyeztetik. A Jobbik számos alkalommal hívta már fel a figyelmet a probléma mielőbbi állami szinten történő kezelésére, javaslatainkkal azonban mindig zárt ajtókon kopogtattunk.

Felelőtlenségnek tartjuk, hogy a kormány nem foglalkozik a megfizethetetlen albérleti díjakkal, amik már az országon belüli munkaerő áramlást is akadályozzák, hiszen a megalázóan alacsony fizetésekből szinte lehetetlen az önálló lakhatás anyagi feltételeinek előteremtése. Az állami közömbösség nagyban közrejátszik a fiatalok tömeges külföldre vándorlásában, amiért egyértelműen Orbán Viktor és kormánya felelős.

Hírdetés

A Jobbik kormányra kerülése után határozott lépésekkel fogja felszámolni az albérletpiacon tapasztalható kaotikus állapotokat. Állami hátterű bérlakás-építési programot fog beindítani, amelynek köszönhetően a jelenlegi piaci ár feléért, harmadáért is otthonhoz juthatnak majd a rászorulók. Ennek megvalósítása során felújítjuk az üresen álló állami és önkormányzati ingatlanokat és azokat is bevonjuk majd a programba. Intézkedéseink a magyar kis- és középvállalkozásoknak is munkát fognak adni, valamint érdemben csökkenteni fogják a külföldre történő elvándorlást, mivel annak egyik legfőbb oka a lakhatási nehézségekben keresendő.

A helyzet érdemi rendezése azonban nem várhat tavaszig. Továbbra is követeljük, hogy a kormány tegyen azonnali lépéseket az albérletpiacon tapasztalható válságos állapotok felszámolására! Amennyiben erre továbbra sem képes, úgy vállalja a személyes felelősséget több százezer magyar fiatal külföldre üldözéséért!

Varga Dániel, a Jobbik Ifjúsági Tagozat Országos alelnöke


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »