A honvédő Fidesz még 2016-ban is megszavazott egy muszlim imatermet Erzsébetvárosban

A honvédő Fidesz még 2016-ban is megszavazott egy muszlim imatermet Erzsébetvárosban

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hozzájárul a B. A. Moneim által bérelt Budapest VII. Dózsa György út 6. földszint U-4 szám alatti, 213 m2 alapterületű utcai földszinti nem lakás célú helyiség bérleti jogának a Magyarországi Muszlimok Egyesülete részére, imaterem céljára történő átadásához.

Ezt az előterjesztést (benne természetesen a részletes adatokkal, nevekkel) fogadta el az összes fideszes képviselő egyhangúlag Erzsébetvárosban 2016. június 24-én, derül ki egy nyilvánosan elérhető (doc, 49. oldal) jegyzőkönyvből. A voksolás eredménye 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodás lett.

Az előterjesztésből és a Magyarországi Muszlimok Egyesületének adatai alapján kiderül, hogy B. A. Moneim magánbérlőként 2015-ben kapta meg a helyiséget 15 évre, és az ingatlant gyakorlatilag át akarta adni az általa vezetett egyesületnek, hogy imaház legyen ott. Ezt végül 5 év határozott időre szavazták meg neki.

Egy másik, 2016. június 7-i ülés jegyzőkönyvéből az is kiderül (doc , 5. oldal), hogy B. A. Moneim szervezete, a Magyarországi Muszlimok Egyesülete beadott egy pályázatot egy másik, 53 négyzetméteres ingatlanra ugyanott, a Dózsa György út 6 alatt, de azt azért nem kaphatták meg, mert egyedüli pályázók voltak ugyan, de nem volt adószámuk, és a pályázati kiírásban szereplő 3 napos hiánypótlási határidő lejártáig nem nyújtották be a NAV „együttes” nemleges adóigazolást. Ez után lépte meg Moneim a cikk elején említett átadást.

Mindez csak azért különös, mert a kormányközeli média a kampányban Karácsony Gergelyt és Molnár Gyulát is támadta, Karácsonyt azért, mert az általa vezetett Zuglóban egy családi házban imaházat/mecsetet hozott létre a Magyar Iszlám Közösség, Molnárt pedig azért, mert 2009-ben, amikor XI. kerületi polgármester volt, azzal a céllal adott el az önkormányzat egy területet, hogy ott muszlim vallási központ létesüljön. (Molnár egyébként pont nem akarta a beruházást.)

A VII. kerületben ráadásul az a Bajkai István az alpolgármester (és egyúttal természetesen képviselő is), aki a Fidesz jelöltje a mostani parlamenti választásokra.

Hivatalosan ennek a beadványnak is ő volt az előterjesztője. Az erzsébetvárosi körzet amúgy is szoros körzet lesz, legalábbis 2014-ben a DK-s Oláh Lajos 273 szavazattal, 0,6 százalékkal tudta legyőzni a fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónikát. A DK most újra Oláh Lajost indítja, őt az MSZP is támogatja – írja az Index.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »