A Honvéd ejtheti ki a Felcsútot

A Fradi ugyan már hetekkel ezelőtt megnyerte a bajnokságot, a dobogós és a kiesőhelyek körüli versengés kifejezetten pikánsnak ígérkezik. A Puskás Akadémia lehetséges búcsúja miatt kiemelt figyelem övezi a Honvéd felcsúti vendégszereplését.

Mint arról beszámoltunk, a Vasas Dunaújvárosban, a dobogóra ácsingózó MTK ellen vívhatja ki a bennmaradást, de amennyiben nem nyer, a Felcsút győzelmével kiejtheti őket az első osztályból. A Puskás Akadémiának viszont nincs saját kezében a sorsa, ráadásul ellenfele a kispesti Honvéd lesz. A felcsúti fociakadémia átadása óta nagy viták vannak a két klub között, hiszen Puskás Ferenc vérbeli kispestiként Magyarországon csak a Honvédban játszott, a piros-fekete klub nem vette jó néven, hogy a felcsúti akadémia nem csupán Puskásról nevezte el magát, de fokozatosan össze is gyűjtötte a Puskás-örökséget.

Több mint két éve például az akkor még Székesfehérvárott játszó Puskás Akadémia meccsén a Honvéd szurkolók egy huszonnégy méteres Puskás, Kispest, Hungary feliratú drapériát helyeztek el a Sóstói Stadion lelátóján, amelyet a hazai rendezők leszedettek. Az incidens után a hazafelé tartó kispesti szurkolók megálltak Felcsúton, és bosszúból az akadémia kerítésére akasztották fel a nagyméretű molinót.

A hétvégi mérkőzésük eddigi rövid történelmük fényében tehát joggal nevezhető rangadónak, ráadásul most az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia NB I-es tagsága is kockán forog. A miniszterelnök bő egy évvel ezelőtt az akadémia honlapjának elmondta, hogy a klub első osztályban való eredményességét nem keverik össze az utánpótlás nevelésével, de arra ő is kitért, hogy kiesni nem szeretnének. Ennek megfelelően az elmúlt szezonoknak igen erős kerettel vágtak neki, a válogatott Fiola Attila, illetve Lencse László és Tischler Patrik szerződtetése is nagyot szólt.

A közvélemény ezért viszont támadta is a klubot, mondván akadémiai egyesület lévén alig biztosít játéklehetőséget saját nevelésű fiataljainak, és tény ami tény: az ifisták közül csak Sallai Roland kapott rendszeres bizonyítási lehetőséget az elmúlt két idényben.

Csányi leszólt

A Puskásnál a héten más fronton is zajlottak az események, ugyanis Bernd Storck, a válogatott szövetségi kapitánya Kocsis Gergő akademistát méltatta, és értetlenségét fejezte ki, hogy miért mellőzik őt a felnőttcsapatnál. A felcsúti klub erre rögtön közleményben válaszolt, megfeddve Storckot, miszerint az akadémiák munkájába a szövetségi kapitány sem szólhat bele. A történet végére Csányi Sándor, az MLSZ elnöke tett pontot, emlékeztetve a PAFC-t, hogy az akadémia többségében állami pénzből lett felépítve, és Storcknak kötelessége elmondani véleményét az utánpótláskorú játékosokkal kapcsolatban.

A szokásosnál tehát feszültebb a helyzet Felcsúton, a bajnoki záróforduló leghangosabb meccsére van kilátás a díszes Pancho Arénában, ahová egyébként mindenki ingyen bejuthat, de a beléptető rendszer miatt minden érdeklődőnek szüksége lesz egy nullaforintos jegyre, amelyhez vagy a szurkolói kártya, vagy egyéb személyazonosságot igazoló okmány megadásával lehet hozzájutni. A Honvéd szurkolóit természetesen ez nem tartja vissza, és egy Facebook-esemény is létrejött azért, hogy minél többen, szervezett formában utazzanak Felcsútra. A szervezőktől annyit megtudtunk, hogy a hatszáz vendégjegy már elkelt, de rajtuk kívül is fognak érkezni Honvéd-szurkolók a hazai szektorokba, így akár ezernél is többen lehetnek.

A találkozó 16.30-kor kezdődik szombaton, és érdekes módon egyik televízió sem fogja élőben közvetíteni, ahogy a forduló másik komoly téttel bíró meccsét, az MTK–Vasast sem.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

Újpest FC-Videoton FC 16.30
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 16.30
Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA 16.30
MTK Budapest-Vasas, Dunaújváros 16.30
Szombathelyi-Swietelsky Haladás – Ferencváros, Sopron 16.30
Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.00


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »