A holokauszt maradandó valóság

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Ioan Sauca, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára arra kéri a keresztyéneket és jóakaratú embereket világszerte, hogy emlékezzenek meg a népirtás hatmillió zsidó áldozatáról és mindent tegyenek meg az elharapódzó gyűlölet ellen. Az emléknap alkalmából a román ortodox teológiai professzor teljes nyilatkozatát közzétesszük, amelyben a holokauszt, illetve a félelemtől, gyűlöleten és jogtipráson át népirtásig vezető út maradandó fenyegetésére emlékeztet.

PhotoByAlbinHillert_20190419_AH1_8579.jpg

Imádság a jeruzsálemi siratófalnál

Fotó: Albin Hiller/WCC

Ma mindannyian megállunk, hogy főhajtással emlékezzünk a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára és a további többmillió emberre, akik a nemzetiszocializmus és a második világháború szörnyűségében vesztették életüket. Amellett, hogy a gonosz iszonytató megnyilvánulásának áldozatul esett értékes emberi életekre emlékezünk, a holokauszt nemzetközi emléknapja évről-évre tanulságul idézi fel azt az utat, ami a félelemtől és a „másik” iránti gyűlölettől a minden embert egyaránt megillető emberi méltóság és emberi jogok tagadásán át a népírtásig vezet. A holokauszt még véletlenül sem csupán történelmünk egyre távolibb, homályba vesző epizódja, hanem napjaink fenyegetése. A zsidó emberek, örmények, ruandaiak, valamint a népirtást elszenvedő valamennyi nép életében folyamatos és kitörölhetetlen valóság.

Az elmúlt években megfigyelhettük, hogyan nyer egyre nagyobb teret a politikai- és közbeszédében a gyűlöletbeszéd és a „másik” démonizálása. Látjuk az antiszemitizmus és más népcsoportokkal szembeni gyűlölet újjáéledő megnyilvánulásait is. És tanúi annak, milyen súlyos következménnyel járnak ezek a jelenségek társadalmainkra, emberi kapcsolatainkra. Az Egyházak Világtanácsa és a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottsága 2019 júniusában tartott közös tanácskozásukon el is kötelezték magukat arra, hogy együttműködnek a „gyűlölet normalizálódásának” széleskörű jelensége ellen.

A mai emléknapon minden hívő és jóakaratú embernek kötelessége, hogy odaszánja magát a szüntelen feladatra és kihívásra; ellenálljon, szembeszálljon az antiszemitizmussal és a gyűlölet valamennyi megnyilvánulásával, amely kétségbe vonja és tagadja a másik emberben rejlő istenképűséget. A holokauszt áldozataira emlékezve egyben arra hívattunk, hogy szóban és tettben mindent elkövessünk, hogy még egyszer ne történhessen meg.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-én nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává, ami egyben a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója. Az EVT főtitkárának nyilatkozata a szervezet honlapján olvasható.

Az antiszemitizmus Isten és emberiség ellenes bűn

„Az antiszemitizmus összeegyeztethetetlen a keresztyén hitvallással és gyakorlattal” - erősítette meg a kezdetek óta egyöntetű álláspontját nemrégiben az Egyházak Világtanácsa, amelynek amszterdami alapító közgyűlésén 1948-ban a résztvevő egyházak képviselői bűnnek minősítették az antiszemitizmust.