A hiteles kereszténység a legnagyobb misszió – Három püspök kötetét mutatták be Nyíregyházán

A hiteles kereszténység a legnagyobb misszió – Három püspök kötetét mutatták be Nyíregyházán

Az ökumenikus párbeszéd jegyében keresték a húsvét és a kereszténység legnagyobb titkát a „Hogy a lámpatartóra tegyék” című beszélgető könyv megszólalói, Kocsis Fülöp érsek, Fekete Károly református püspök és Palánki Ferenc püspök a május 7-én a nyíregyházi református gyülekezeti teremben.

A beszélgetést – éppen úgy, ahogyan a kötetben – Elmer István író, újságíró moderálta, aki már nem először készített hasonló interjúkönyvet. Korábban külön-külön Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita-érsekkel beszélgetett hasonló módon.

Hogy a lámpatartóra tegyék című kötet elkészítése háromnegyed évet vett igénybe; ebben az is közrejátszott, hogy nehéz volt közös időpontot találni a három püspök székhelyén, Debrecenben.

A főpásztorok számára nem volt ismeretlen, hogy közös asztalnál beszélgessenek teológiai kérdésekről: Bosák Nándor püspök hagyományának folytatásaként havonta találkoznak a civis városban – megteremtve ezzel a felekezetek és testvéregyházak közti párbeszéd lehetőségét.

„Debrecen mintaként áll előttem, hiszen itt bebizonyosodott, hogy élő, ökumenikus szellemben, a kereszténységre rárakódott előítéleteken felülemelkedve lehet beszélgetni, ahol a láthatatlan Egyház az isteni valóság, az egység felé mutat” – fogalmazott Elmer István.

Elmondta, hogy a püspökök közvetlenül, egymásra figyelve, a tudományos és a pasztorális szemléletet is szeme előtt tartva, vallási ismeretektől függetlenül is mindenki számára befogadható módón nyilatkoztak a kérdésekről.

Hírdetés

A Nyíregyházán május 7-én tartott könyvbemutatón a református egyházközség nevében Gaál Sándor esperes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyíregyházi csoportjának nevében Franczelné Bor Mária köszöntötte a megjelenteket.

Az Elmer István által kezdeményezett beszélgetés egyik témája az Európában, Magyarországon megjelenő 21. századi emberkép volt. Ezzel kapcsolatban Fekete Károly püspök kifejtette, hogy az embert helyének megtalálásában a végletek között az Istenre szorultság segíti.

A kereszténység helyzetéről gondolkodva Kocsis Fülöp érsek a kereszténység „kisebbségi” voltának kihívásáról beszélt, melyben éppúgy szükség van a belső és a külső misszióra, s ez utóbbiban is egységet kell alkotni a társegyházakkal. Fekete Károly hozzátette: „a hiteles kereszténység a legnagyobb misszió, vagyis a kimondott szónak legyen aranyfedezete, a kimondott szót meg is kell élni.”

A kérdések érintették a kereszténység, az Eucharisztia és a feltámadás mibenlétét is. A jelenlévőknek lehetőségük nyílt a könyv dedikáltatására is.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »