A Hezbollah vezetője óva intett egy újabb polgárháborútól

A libanoni síita Hezbollah Irán-barát párt vezetője, Hasszán Naszrallah hétfőn azt mondta, hogy mozgalmának százezer fegyveres és kiképzett harcosa van, egyben arra figyelmeztette a keresztény Libanoni Erők (LF) pártot, hogy ne próbálja meg "belerángatni egy polgárháborúba".

A síita párt főtitkára televíziós beszédében azzal vádolta a keresztény pártot, hogy csütörtökön Bejrút szívében tüzet nyitott saját és szövetségese, az Amal síita mozgalom híveire, megölte hét emberüket, valamint azzal, hogy felfegyverkezett, és polgárháborút akar kierőszakolni.

"Most először közlöm ezt a számot: százezer harcosunk van, kiképezve és felfegyverkezve" – mondta Naszrallah. Egyben jelezte, a bejelentést azért tette, hogy megelőzzék a háborút, és nem azért, hogy polgárháborúval fenyegetőzzön.

Hírdetés

A Hezbollah és az Amal csütörtökön tüntetést szervezett a bejrúti bíróság épülete elé, hogy követeljék Tarek Bitar bíró leváltását, aki a 2020. augusztus 4-én a fővárosi kikötőben történt, több mint kétszáz ember halálával járó hatalmas robbanás kivizsgálásáért felelős. A két síita alakulat azzal vádolja a libanoni erőket, hogy mesterlövészeket telepítettek a környező keresztény negyedek épületeinek tetejére, és tüzet nyitottak rájuk. Az LF vezetője, Samir Zsázsa tagadta ezt, és pénteken azt mondta, hogy a negyed keresztény lakói "megvédték magukat" a Hezbollah milicistáival szemben, akik megpróbáltak behatolni az otthonaikba.

A Hezbollah az egyetlen libanoni csoport, amely a polgárháború (1975-1990) befejezése után legálisan megtartotta fegyvereit az Izraellel szembeni ellenállás jegyében.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »