A hétvégén forgatta új klipjét José, a rapper

A hétvégén forgatta új klipjét José, a rapper

Tudom jól című dalához forgatott videoklipet a hétvégén Ropog József, alias José, a Lesz még nyár című slágerrel berobbant, feltörekvő felvidéki rapper. Az új dal klipjét is a szolnoki Sipos Géza rendezte, akivel tavaly május óta működik együtt a Komáromból indult, jelenleg Karván élő hajótesttervező mérnök. José klipforgatásán megnéztük, milyen is a popszakma.

„A Tudom jól három perc, ötven másodperces szerelmes szám, amit próbáltam úgy megírni, hogy ne legyen az a tipikus, ››rózsaszín felhős, buborékos ‹‹zene. Harminc fölött, érettebb fejjel arról rappelek, mit foglal magában egy tartós kapcsolat. A menyasszonyomnak írtam a dalt. A videoklipben életképek villannak fel arról, milyen akadályokkal találkozhat egy évek óta együtt élő pár. Mutatunk példát a jóból és a rosszból. Az a lényeg, hogy minden rossz ellenére kitartanak egymás mellett” – mondta Ropog József két felvétel között, a szünetben.

A videoklip táncjeleneteit Zsidek Sofi és Andruškó Bendegúz marcelházai magyar alapiskolások mutatják be. A koreográfus Kobza Katalin, a gyermekek salsaoktatója volt.

„Lassú számmal még nem foglalkoztunk, jó kihívás volt, de elvállaltuk, mert Sofival és Bendegúzzal nagyon könnyű dolgozni, ötleteik is voltak. A latin táncnak van egy lassú változata, a bachata. A koreográfia tehát bachata lett, a salsa elemeivel vegyítve. Örömszerzés céljából táncolunk hobbi szinten Marcelházán. Régebben jártam Salsa Rueda táncra, gondoltam, alapszinten megtanítok rá gyermeket, felnőttet egyaránt. Láttam, hogy Bendegúz és Sofi mennyire összeszokott páros, imádnak táncolni, és elhatároztam, hogy velük külön foglalkozom. Nagyon tehetségesek. Rendezvényekre járnak, bálokat nyitnak meg, imádja őket a közösség. Most retro koreográfiára készülünk. Jöhet a rock’n’roll!” – nyilatkozta a koreográfus.

Andruškó Bendegúz ősszel megy hatodikba. „Három éve táncolok Kobza Katalinnál. Hetente egyszer próbálunk a tornateremben. Élvezem a táncot. José focista számában szerepel az egyik rokonom, Kovács Roli” – árulta el a kis táncos. Zsidek Sofi negyedikes lesz ősszel a marcelházai magyar alapiskolában. „Régóta ismerjük egymást Bendegúzzal. Együtt mentünk táncolni, amikor az anyukám szólt, hogy van egy hirdetés, hogy salsa lesz. Azért szeretek táncolni, mert izgalmas és jó” – tudatta Sofi. Kiderült, mindketten szeretik José számait, és imádják a TikTok nevű mobilvideós alkalmazást. Sofi szerint jó videókat lehet felrakni, Bendegúz pedig beavatott, hogy jó táncokat lehet onnan tanulni. És Josénak is ajánlották, hogy legyen felhasználó.

„Gördülékeny az együttműködésünk Sipos Gézával. Remek ötletei vannak, és egyből látja, jó lesz-e az adott a kameraállás, vagy át kell állnunk. Jóval a forgatás előtt elküldöm neki a dalt, leírom, hogyan képzelem a képi világot, azután együtt kitaláljuk a klipet. A forgatáson már nyolcvan százalékban rábízom magam. A terepen a rendező a főnök” – fújta ki magát egy hosszabb jelenet felvétele után Ropog József.

Hírdetés

Sipos Géza rendező aznap öt óra ötven perckor indult Szolnokról Karvára, a Tisza-partról, a Duna partjára. Nyolc órakor már a karvai kilátó mellett állt. „Azelőtt a feleségem szokott segédkezni a forgatásokon, de most otthon van négyhónapos második gyermekünkkel. Dombi Krisztiánnal, egy másik rapperrel forgattunk néhány klipet, ő ajánlott be Józsinak. Azóta is lógok neki néhány sörrel. Józsinak mindig jó elképzelései vannak, rendezőként sokkal könnyebb így dolgoznom, hogy adott egy elképzelt váz. Józsi most azt mondta, kéne egy búzamező a refrénhez, és már linkelt is egy Eminem-klipet, hogy aláhúzza, mire gondolt” – avatott be a rendező-operatőr, hozzátéve, hogy az eddigi legjobb munkája, amit valaha forgatott, José Lesz még nyár című klipje volt. „Szeretem referenciaként is mutogatni” – tette hozzá.

A karvai helyszínek után késő délután Komáromban folytatódott a Tudom jól klipjének forgatása. Horváth Attila doktor magánrendelője lett a következő helyszín. Ide érkeztek a karvai Hupian Regina és párja, a marcelházai Farkas Ákos. Tíz éve vannak együtt. Az orvosi rendelő után, az Anglia parkban, végül az Európa udvarban forgott a kamera. A forgatás után ültünk le egy padra.

„Laza hangulatban folytak a felvételek, örömmel jöttünk” – kezdte Regina. „Józsi nagyon jó barátunk, mindig kedves és figyelmes, igazi mókamester a társaságban. Most már ők is járnak velünk kerékpározni a menyasszonyával, aminek nagyon örülünk” – nyilatkozta a szabadúszó webfejlesztő.

Párja, a szintén webfejlesztő Farkas Ákos bevallotta, rosszabbra számított. „Azt hittem, nem leszünk ilyen jók. Kíváncsi vagyok a végeredményre. Kedvelem Józsi dalait. Van mondanivalója a szövegeinek, nemcsak üres fecsegések. Csütörtökön írt nekem az interneten. Azt mondtam, ha belefér a komáromi Csárda Túra bicikliverseny mellett, vállaljuk. Teljesítettük a verseny 40 kilométeres távját, délután pedig leforgattuk a klipet” – mosolygott a fiatalember.        .

A klipforgatás végére úgy tűnt, elfáradt Ropog József. „Kellemes fáradtság ez” – sóhajtott. „Futkostunk éppen eleget, sokszor rappeltem a dalt. Kellemes érzés, hogy ismét alkottunk valamit. Persze, az egy dolog, hogy megírtam a dalt, Géza elkészíti a videoklipet, de ha csupán ketten lettünk volna, nem ér semmit. Kellettek a táncos gyermekek, az őket végig irányító koreográfus, a remek színészi adottságokkal megáldott baráti pár. Mindannyiuknak hálás vagyok! Nekik köszönhető, hogy minden ilyen tökéletesen ment” – búcsúzott a felvidéki rapper.

Ropog József elmondta, a nyár közepén szeretnék bemutatni a Tudom jól videoklipjét. Ha minden a tervek szerint halad, még júliusban a világhálóra kerül a különös szerelmes dal.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »