A hetedik mámor Martoson

Július 7-én véget ért a 2019-es MartFeszt, mely az egyik legjelentősebb felvidéki közéleti szabadegyetem. Az idei rendezvény is gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket, 23 programhelyszínen mintegy 80 közéleti, kulturális, sport- és családi program volt elérhető, melyen több mint 200 fellépő, előadó vett részt.

Ennek lebonyolításában és koordinálásában a főszervező Via Nova munkáját 18 társszervező szervezet, és több mint 90 önkéntes segítette. Az öt nap alatt közel tízezren fordultak meg a martosi rendezvényligetben, melyet Gubík László főszervező organikus fejlődésként értékelt.

Hírdetés

Ennek jegyében kaptak önálló műsorterepet a Ki a vagány a vidéken elnevezésű zselízi tehetségkutató verseny nyertesei, akik a mentoraikkal és a zsűrivel együtt alkothattak közös produkciókat. Ahogy gyakorlattá vált az is, hogy a fesztivál keretein belül zajlik le a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság döntője, melyet idén Ímely csapata nyert meg. Hasonlóképpen a fesztivál keretén belül zajlott a Felvidék Arca elnevezésű szépségverseny döntője is, mely ugyancsak nagy sikernek örvendett a közönség körében.

A közéleti blokk is elérte a célját azzal, hogy díjtalanná tették az Esterházy Akadémia udvarán, így azt mindenki szabadon látogathatta. A szellemi műhelymunka jellegét viselő előadások sorában idén is a Felvidék, a Kárpát-medence és a világ aktuális dolgai kerültek terítékre, melyek minden évben fontos pillérei az aktuálpolitikai folyamatok alakulásának.

Tudtuk, hogy idén ezzel még nem számolhatunk, de a jelei már most is mutatkoztak. Ilyen a terep némi átrendezése, a műfüves focipálya vagy éppen a kalandpark megépülése. A szellemiséget tekintve pedig úgy érzem, a Martosi Szabadegyetem immár nemcsak tematizálni képes a felvidéki közéletet, hanem szakmai műhellyé is vált, mely generálni tudja a folyamatokat” – értékelt Gubík.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »