A nagyhétre választottunk verset ezúttal. Menjünk, üljünk le az apostolok közé, ama vacsoraasztal mellé. És merüljünk el az Úr csöndjében és békéjében.
AZ UTOLSÓ VACSORA
János a Mester nagy szívén pihen,
E tiszta szíven, e csöndes sziven
Pihen, de lelke a holnapra gondol
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog és árvább, mint az árva,
Judás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg
S megszegi az utolsó kenyeret!
Kép: Ugolino di Nerio: Az utolsó vacsora (1320-as évek)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
