A HÉT VERSE – József Attila: Nem emel föl

A HÉT VERSE – József Attila: Nem emel föl

„…kitárta szárnyát, őt meg fölemelte, és tulajdon vállain vitte” (MTörv 32,11). Fölemel az Úr, mégis fölemel – fiának fogad, formál, összefog, őrködik a hozzá könyörgő felett. Engedi, hogy néha „a mennybe lássunk”. Olyan kimondhatatlanul nagy szükségünk van erre „az árnyékvilág árkain”.

NEM EMEL FÖL

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Hírdetés

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

(1937. február)

Kép: Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése (1669 körül)

József Attiláról ITT és ITT olvashatnak.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »